Szekeres Viktor

Ray

Az életrajzi fil­mek ál­ta­lá­ban az élet­mű­ből ki­ra­ga­dott mo­men­tu­mok unal­mas, di­dak­ti­kus be­mu­ta­tá­sá­val tel­nek. Az RnB-ki­rály, Ray Char­les éle­téről szóló Ray nem ilyen. Ez egy igazi film, még­pe­dig a szó leg­szo­ro­sabb ér­tel­mé­ben.

A film az 1930-ban született, és tavaly elhunyt vak muzsikus, Ray Charles Robinson életútját követi végig. A kezdetektől a pályájának csúcsáig, nem figyelmen kívül hagyva azokat a kis mellékutakat, amelyek nagy hatással voltak a zenész későbbi karrierjére. Amellett, hogy egy életrajzi filmről van szó, természetesen a Ray egy zenés film, hiszen a történet szerves részét képezi a muzsika, de szerencsére egyik műfaji elem sem szorítja háttérbe a másikat. A két órát jóval meghaladó játékidő bőségesen elég arra, hogy megismerjük a főszereplő intim szféráját, szerelmi életét, valamint elkeseredett harcát a drogokkal.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A filmet Taylor Hackford rendezte, akiről eddigi filmjei során (Az ördög ügyvédje, Túszharc) nem igazán derült ki, hogy milyen alázattal képes közelíteni a zenés témához. A rendező szerencsére nem törekszik arra, hogy időrendi sorrendben, Ray Charles életének minden egyes állomását végigvegye - a lényeges, személyiséget alakító pontokat tartotta figyelem előtt. Bár a történetre nem lehet azt mondani, hogy lélegzetelállító, és olykor a rendező is gondban van az arányokkal, de teljesítménye azért több, mint iparosmunka, kézjegye felismerhető a filmen.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ugyan a film 6 Oscar-jelölést kapott (többek között mint legjobb film és rendezés), manapság legfőképp Jamie Foxxtól hangos a sajtó, hiszen a színészt főszereplői Oscarra is jelölték (sőt, a Collateralban nyújtott alakításáért még a mellékszereplő kategóriában is indul). A régebben inkább vígjátéksorozatokban (The Jamie Foxx Show) és különféle limonádékban (Breakin' all the Rules - Szakíts, ha bírsz) szereplő komikus hihetetlen módon átérzi a szerepet. Ezek fennkölt, nagy szavaknak tűnnek, de nem azok. Nagy valószínűséggel a laikusok - akik nem igazából tudják eldönteni, hogy mi fán terem a színészoszkár - is elismerően csettintenek a főszereplő teljesítménye láttán.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Biztos sokan kialakították a maguk prekoncepcióját a filmmel kapcsolatban. Ők azok, akik tévednek. Ha valaki nem ismeri Ray Charlest, ha valakit hidegen hagy a műfaj, vagy esetleg nem is kedveli egyáltalán ezt a zenei stílust, akkor is - mint elfogulatlan szemlélő - csak azt tudom mondani, hogy érdemes megnézni. Főleg az ábrázolt emberi mélységek okán, vagy ha másért nem, akkor azért, hogy saját szemével lássa mindenki, hogy miért csak 1,2-szeres szorzóval lehet fogadni a netes fogadóirodákban Jamie Foxx Oscar-díjára (miközben Clint Eastwoodra 35-szörössel). Ez a srác tényleg elképesztő. Elképesztően jó.

Magyar nyelvű filmelőzetes, Windows Meda formátum, mérete 10 Mbyte

Ray
amerikai zenés dráma, 152 perc, 2004
Rendező: Taylor Hackford
Forgatókönyvíró: James L. White, Taylor Hackford
Operatőr: Pawel Edelman
Zene: Craig Armstrong, Ray Charles
Producer: Howard Baldwin, Karen Elise Baldwin, Stuart Benjamin, Taylor Hackford, Ray Robinson Charles Jr.
Vágó: Paul Hirsch

Szereplők:
Jamie Foxx (Ray Charles)
Kerry Washington (Della Charles)
Regina King (Margie Hendrix)
Patrick Bauchau (Dr. Hacker)
Warwick Davis (Oberon)
Clifton Powell ( Jeff Brown)
Aunjanue Ellis (Mary Ann Fisher)
Harry J. Lennix (Joe Adams)
Terrence Dashon Howard (Gossie McKee)
Larenz Tate (Quincy Jones)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #9
    Haha. A nyomorékot nem úgy értettem ahogy.., úgy értettem ami a színésztől egy átlagtól nagyon eltérő karaktert kíván, így az "akadémiának" nincs mihez viszonyítani, s a néző is könnyen besétál a klisékkel kirakott dramaturgiai csapdába, mert neki sincs viszonyítási alapja.
    Most nem mondom h én is el tudtam volna játszani az Esőembert, mert nem igaz :). De rengeteg színész el tudta volna legalább úgy játszani mint a Hoffman, hiszen az ő játéka nem igazán hasonlított egy autistához.. (de mivel az emberek többsége azt sem tudja mi az..).
    Ezt csak példának hoztam fel, lehet h a forgatókönyv is gyenge volt, nem tudom. De tény hogy a film morálisan nevelő hatású, ami nem lebecsülendő.
    Végignézve a #7es listát, valószínű tévedtem.
    Nem "biztos befutó" csak több esélye van, ami mellé kell még pár dolog.

    A nyomorékokról, helyesebben a képességében korlátozott emberekről, nincs előítéletem ill max annyi hogy őket kicsit többre becsülöm, mint az egészséges embereket.
  • zaki #8
    ott a pont

    Tetsuo sztem meg te vagy a nyomorék, már megbocsáss :o
  • winnie #7
    biztos befutó.. (pl Esőember, Philadelphia, Egy csodálatos elme..)

    autentikus, hiteles infó:) az egy csodálatos elmével színészoscart nyert jennifer connelly miért volt nyomorék?

    Az oszkárdíjról meg csak annyit h aki egy halivúdi filmben nyomorék főszereplőt alakít az biztos befutó..

    szerintem is.

    2000: nyert: russell crowe (gladiátor)("nyomorék" volt, de nem nyert: geoffrey rush (quills))
    2001: nyert: denzel washington (kiképzés) ("nyomorék" volt, de nem nyert: russell crowe (egy csodálatos elme), sean penn (nevem, sam))
    2001: nyert: halley berry (szörnyek keringője) ("nyomorék" volt, de nem nyert: judi dench (iris - egy csodálatos női elme))
    2002: nyert: adrian brody (zongorista) ("nyomorék" volt, de nem nyert: ed harris (órák))
    2003: nyert: sean penn (titokzatos folyó) ("nyomorék" volt, de nem nyert: paul giamatti (american splendor))

    tovább nem folytatom.
  • PLaci #6
    Csak a pontosság miatt:
    A Philedalphiában nem nyomorék volt a főszereplő, hanem AIDS-es.
  • Nyiri #5
    Lehet hogy "nyomorek", de tobbet elt az eleteben mint barmelyikonk is fog.
  • Tetsuo #4
    Az oszkárdíjról meg csak annyit h aki egy halivúdi filmben nyomorék főszereplőt alakít az biztos befutó..
    (pl Esőember, Philadelphia, Egy csodálatos elme..)
  • Tetsuo #3
    Ezt én is szívesen megnézem.
  • Kaplan #2
    A film engem nagyon érdekel, szerettem ray-t és ténleg nagyot alakít Jamie Foxx
  • Robeast #1
    A történet ugyan nem egészen hiteles, viszont Ray Charles a halála előtt még "látta" a filmet (úgy tudom) és rábólintott erre a történetre. Szerintem az egyetlen dolog amiért érdemes megnézni ezt a filmet az Jamie Foxx alakítása, na az tényleg fenomenális.