Berta Sándor

Korlátozták az nVidia és az AMD chipeladásait

Az intézkedés a két gyártó kínai és oroszországi üzleteit érinti.

Az Amerikai Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) által hozott rendelet alapján a grafikus kártyákat és chipeket készítő nVidia köteles mostantól külön engedélyeket kérni, ha továbbra is nagy teljesítményű chipeket akar értékesíteni Kínába, Hongkongba és Oroszországba. A CNBC rámutatott, hogy miután a vállalat bejelentette a hírt, a részvényei 6,5 százalékot estek.

Az új licenc célja, hogy csökkentse annak kockázatát, hogy Kína katonai célokra használja a társaság termékeit. A korlátozás ugyanakkor nem érinti a gyártó összes chipjét, például a játékosoknak szánt videokártyákat, csak az A100-as és a H1000-es modelleket, amelyeket vállalatoknak adnak el. A rendelet egyúttal azt is előírja, hogy az A100-hoz hasonló teljesítményű vagy kialakítású jövőbeli chipekre is vonatkozik az engedélyezési kötelezettség.

"Együttműködünk a kínai ügyfeleinkkel, hogy a tervezett vagy jövőbeli vásárlásaikat alternatív termékekkel elégítsük ki, és ha a helyettesítő termékek nem elegendőek, engedélyeket kérhetünk" - mondta az nVidia szóvivője a CNBC-nek. A társaság arra számít, hogy csak ebben a negyedévben mintegy 400 millió dollár értékű eladástól esik el Kínában a korlátozások miatt. Az új szabályok Oroszországra is vonatkoznak, de az nVidia ott nem rendelkezik fizető ügyfelekkel.

A CNBC a rivális AMD-vel is kapcsolatba lépett. Az óriáscég szóvivője megerősítette, hogy az engedélyezési kötelezettség rájuk is vonatkozik, azonban ők nem számítanak arra, hogy ez jelentős hatással lesz az üzletmenetükre.

A jelenlegi helyzetben az nVidia már most is az eladások visszaesésével küzd a játékpiacon tapasztalható alacsony kereslet miatt. Ez oda vezetett, hogy a vállalat jelenleg túl sok grafikus kártyán ül, amelytől meg akar szabadulni. Ez azonban jó hír a játékosok számára, mert állítólag mind a társaság, mind az AMD a jelenlegi generációs grafikus kártyák feleslegének nagy kiárusítására készül. A cél az, hogy megszabaduljanak azoktól, mielőtt az új generáció tagjai a polcokra kerülnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #1
    Ami érdekesebb hogy egyre szarabb játékok lettek miután Huang nekifogott erőlködni talán már ki is fingott a téma.