Gyurkity Péter

Jön az Asus ROG Phone 6

Az elérhető leggyorsabb chippel és egyéb újításokkal jön a telefon, ismét a játékosok számára.

Az Asus játékfanatikusoknak szánt sorozatáról utoljára tavaly novemberben írtunk, akkor ugyanis a ROG Phone 5s várható érkezéséről számoltunk be. Most a következő generáció bemutatkozása van nagyon közel, amelyre egy online rendezvény keretében kerítenek sort.

A tajvani gyártó a saját hivatalos oldalán jelezte a napokban a ROG Phone 6 várható bemutatkozását, amelyre az ott megjelölt dátum alapján július elején, vagyis éppen egy hónap múlva számíthatunk. A pontos hardveres részleteket természetesen egyelőre nem közölték, viszont azt már tudjuk, hogy (nyilvánvaló módon) a Qualcomm jelenleg elérhető legerősebb fejlesztését alkalmazzák a telefonban, vagyis a Snapdragon 8+ Gen 1 biztosítja majd a kiemelkedő, ezúttal is csúcskategóriás teljesítményt, ehhez pedig egy friss kijelző társul, amely már 165 Hz-es frissítési rátával állna rendelkezésünkre, az Asus által elkészített egyedi tuning-megoldással együtt.

A megfelelő hűtésről egy újratervezett rendszer gondoskodik, ez az ígéretek szerint eddig nem látott teljesítményt tesz majd elérhetővé, bár ez egyelőre nyilván csak az előzetes beharangozás részét képezi, a konkrét számokat később ismerhetjük csak meg. Az új, a Samsung által leszállított AMOLED-kijelző mellett a külső is érdemel néhány szót, ez ugyanis szintén módosulni fog, mégpedig futurisztikus kivitelben, az űrre hajazó téma keretében. A cég érdekes módon azoknak ajánlja az új típust, akik kellő merészséggel rendelkeznek, hamarosan meglátjuk, hogy ez pontosan mit takar.

A kizárólag online formában esedékes bemutató július 5-én jön el, ezt a fenti hivatkozáson keresztül nézhetjük majd végig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!