Gyurkity Péter

Nem jön az Apple M1-re a Windows 11

A Microsoft legalábbis nem támogatja ezt, a virtualizáció esetében sem ígérnek megfelelő futást.

A Windows 11 a cég soron következő nagy dobásaként érkezik, várhatóan október elején, ezzel kapcsolatban azonban egyre-másra futnak be az újabb hírek. Legutóbb arról írtunk, hogy a rendszer csak később támogatja majd az androidos appokat, most pedig az Apple M1 chipek kompatibilitása, pontosabban annak hiánya merült fel fontos részletként.

A Windows On Arm révén az Insider-program tagjai az ARM64-chipeken is futtathatják az új operációs rendszert, annak legfrissebb, házon belüli előzeteseit. Egyes virtualizációs csomagok, így például a Parallels Desktop 17, az Apple M1 esetében is lehetővé teszik a megfelelő futtatást, ezt a fejlesztő cég igyekszik folyamatosan biztosítani, a Microsoft azonban a jelek szerint nem ért igazán egyet a lépéssel, mivel a napokban ők azt erősítették meg, hogy hivatalos úton nem támogatják az M1-chipekre épülő Mac-számítógépek bevonását, vagyis amennyiben valamilyen problémába, akadályba ütközünk, a cég segítségére nem számíthatunk. Ez többek között azért számít fontos fejleménynek, mert a fenti csomag vásárlói nem vehetnek mérget a problémamentes futtatásra, tehát a szoftver könnyen kidobott pénznek minősülhet.

Egyes források szerint a Microsoft szeptembertől támogatná ezen opciót, ezt azonban hivatalos úton nem erősítették meg, mi több, a mostani kijelentés alapján kétségbe vonhatjuk a korábbi értesülés valódiságát. A jelenlegi helyzet alapján a futtatás (a virtualizációs környezet révén) lehetséges, viszont a szoftver kapcsán már múlt héten többen megjegyezték, hogy egy újabb előzetes alkalmazása után hirtelen hibaüzenetek jelentek meg, a Microsoft pedig a maga részéről azt hangsúlyozta ki, hogy a jövőbeni további változtatások és frissítések miatt bármikor lehetetlenné válhat a megfelelő működés, emiatt őket nem terheli majd semmilyen felelősség.

Az elkövetkező hetekben derül ki, hogy a Windows 11 Dev Channel újabb verziói mennyiben módosítanak majd a helyzeten, könnyen lehet azonban, hogy az M1-chipek végül valóban kimaradnak a körből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #17
    Persze, itt a fórumhozzászólás-előzmények miatt volt szó Macről, és nem másról.

    Másrészt viszont MacBookkal lehet a legjobban hipszterkedni, a többi hiába high-end hardveres, kinézetre csak egy ugyanolyan laptop, mint a többi. Még a legelegánsabb business laptop is csak egy laptop, nincs olyan kultusza/presztizse, mint egy MacBooknak. (Vagy ha már szóbahoztam az előző kommentemben az okostelefonokat, mint az iPhone-nak, bizonyos nem-Apple okostelóknak, vagy egy high-end-nek kinéző okostelefonnak úgy általában).
  • asgh #16
    "Egy csomó vezető beosztású embert látok a legdurvább MacBook Pro-val mászkálni, és majdnem csak vágódeszkának használják."

    Ez igaz bármilyen felső kategóriás hardverre, aminek nem használják ki az erejét.

    Ami miatt egy ARM-os Mac-nek értelme van, hogy ha a vállalat gyakorlatilag a felhőben él, akkor egy Air-el egész nap lehet mászkálni aksiról, és ha prezentációba videót kell illeszteni, átméretezni és 4K projektorral prezentálni, azt is nyekkenés nélkül bírja.
  • Agyturbinikusz #15
    SAP/Pronto/Stb... Ezek mar ott tartanak, hogy lassan WEB-re koltoznek, pont emiatt a sok hulyeseg miatt. Ott aztan mindegy milyen a kliens.

    A kliens programok meg ugye valahonnan 386-os korszakbol indultak....
  • wraithLord #14
    Ezt most úgy mondod, mintha a Vato loco által említett emberek kihasználnák ezt. :D Tapasztalatok alapján a legtöbb ilyen embernek showcase miatt van Macbookja (vagy én nem tudom, talán azt hiszik, hogy a MacBook=laptop), a leveleit nézegeti vele, meg Office-ozik, és ezeknek a túlnyomó többsége ha akarná se tudná kihasználni a teljesítményét, mert IT analfabéta. Egy csomó vezető beosztású embert látok a legdurvább MacBook Pro-val mászkálni, és majdnem csak vágódeszkának használják. Ezt hívják hipszterkedésnek. Ha egyáltalán tudja, mit fog a kezében, vagy csak azt hiszi, hogy más nem létezik.
    Viszont pl. a tartalomgyártók oké, akik szerint pl. a Final Cut Pro a legjobb videószerkesztő, többek között mert Mac+OSX a natív környezete, ők kihasználják.

    Bár végül is mindegy, maga az egész okostelefonipar ebből áll, hogy kell a legdrágább, legdurvább hardverű okostelefon, de csak hogy legyen, egyébként csak telefonál vele, meg esetleg az emaileit nézegeti. Amire már olyan 5-6 éve elég lenne egy mindenkori alsóközép 50k-s okostelefon is...
  • Gabbbbbbbbbbbb #13
    Mac-es gepeken nem latom ezzel a problemat. Vagy most te arra gondolaz, hogy 10-15 eves rendszert portolni? Az nyilvan nem megy..
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2021.09.20. 08:41:16
  • Agyturbinikusz #12
    Azért nem szoknak le, mert a Windows ezen a téren nyitott platform, próbálj meg egy egyéni igényekre szabott vállalat irányítási rendszert átverni az Apple rendszerén.

    Na majd akkor szoknak le róla.
  • asgh #11
    Mitől hipszterkedés az, hogy egy olyan gépet használnak, ami képes 14 órás működésre aksiról teljesítmény kompromisszum nélkül?
    Inkább arról kellene már leszokni, hogy 10% őskövület windows szoftverhez kelljen igazítani egy vállalat hardver beszerzéseit.
  • vato loco #10
    Vegyenek normális notit a vezetőknek, ne ilyen almás vackot, és meg van oldva a probléma. De gondolom nekik a hipszterkedés fontosabb.
  • vato loco #9
    Más architektúra az M1, nyilván nem akarnak fejlesztői erőforrásokat pazarolni annak támogatására. Főleg hogy alig használja valaki, aki meket vesz, nem Windowsért veszi, a maradék 1-2 emberért meg felesleges milliókat ölni a fejlesztésbe.
  • wraithLord #8
    Azért nem mindegy, hogy régi procit nem támogat, vagy egy előremutató, új processzort.

    Igaz, 4,5 évnél régebbi procis gépre rá se lehet rakni (?), M1-re pedig igen, csak nincs rá garancia, hogy rendesen működik is.