Gyurkity Péter

5G-Nokiát mutatott be a HMD

A középkategóriás példányhoz pedig több olcsó telefon csatlakozik.

A finn gyártó alig néhány nappal ezelőtt rántotta le a leplet újabb kifejezetten olcsó megoldásáról, amely nagyon szerény jellemzőkkel jelent meg a piacon. Ezt gyorsan követte új 5G-okostelefonjuk, amelyhez viszont több másik olcsó készülék társul, így alaposan kibővült a kínálat.

A hivatalos bejelentésből kiderül, hogy a Nokia 8.3 típusról van szó, amely ezúttal már az 5G támogatását is biztosítja számunkra. A készülék a Snapdragon 765G chipre épül, amely eredetileg még decemberben debütált. Ehhez 6 vagy 8 GB memória, egy alapesetben 64 vagy 128 GB-os tároló, egy legfeljebb 400 GB-os microSD-kártya, valamint egy igencsak méretes, ezúttal 6,8 hüvelykes PureDisplay-kijelző csatlakozik, amely vékony előlapi kávát, valamint egy apró lyukat eredményez – ez utóbbi egy 24 megapixeles kamerát rejt, amelynek mindennapokban nyújtott teljesítményét (minőségét) a ZEISS közreműködésével igyekeztek optimalizálni. A szoftveres oldalon már az Android 10 fut, mégpedig az Android One program keretében, ehhez 3 éven keresztül garantálnak biztonsági frissítéseket (és 2 újabb generációt telepíthetünk majd a telefonon).

Ami a hátoldali modult illeti, ezen egy 64 megapixeles érzékelő kapta a főszerepet, javított Night Mode funkcióval. Az ultra-nagylátószögű példány ezúttal 12 megapixeles, ez támogatja az Action Cam üzemmódot, így 16:9-es képarányban, 60 fps mellett rögzíthetünk felvételeket, míg a mélységérzékelő és macro-kamera egyaránt 2-2 megapixeles, ezek révén a cég szerint a mindössze 3,6 cm-es távolságban lévő tárgyakról is megfelelően éles képeket készíthetünk. A dual-tone LED flash mellett még az üzemidőről gondoskodni hivatott 4500 mAh-s akkumulátor érdemel említést, amelyhez itt 18 wattos gyorstöltés társul, míg a készülék szélén ujjlenyomat-olvasó, valamint a hagyományos jack-dugó helyezkedik el, a Google asszisztensének külön gombjával.

A telefon a nyár folyamán jelenik majd meg, ára 560 és 650 euró lesz. Érdemes azonban hozzátenni ehhez, hogy a cég a Nokia 5.3 és a Nokia 1.3 típusokról is lerántotta a leplet, amelyek szerényebb teljesítménnyel, 189 és 95 eurós áron bukkannak majd fel, valamikor áprilisban. Ezekhez a hagyományos mobilként megjelenő Nokia 5310 sorakozik fel, a Series 30+ szoftverrel, 39 euróért, március végi debütálással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!