Gyurkity Péter

Alakulóban van a Galaxy S10 Lite

A sorrendben negyedik változat azonban egyáltalán nem lesz gyenge.

A Samsung eredetileg még a megszokott időpontban, februárban mutatta be idei első új zászlóshajóját, amely egyszerre 3 változatban látott napvilágot, hiszen a Galaxy S10 és a Galaxy S10+ mellett az S10e is felbukkant a piacon. A jelek szerint azonban készülőben van a negyedik példány, amely a Galaxy S10 Lite nevet kapta meg.

Az elmúlt hetekben már több részlet is megjelent a világhálón a soron következő készülékkel kapcsolatban, bár itt egyesek azt emelték ki, hogy hamarosan befuthat a Galaxy Note 10 Lite típus is, miközben mások azt jegyezték meg, hogy a kiszivárogtatott megoldás akár még a Galaxy S11 Lite is lehet, amely viszont (nyilván) csak a jövő év első felében rajtolna el a piacon. Ezeket azonban egy friss benchmark-eredmény követte a sorban, amely viszont meglehetősen erős hardver jelenlétére utal, ami többek között annak köszönhető, hogy a teljesítményről továbbra is a Snapdragon 855 chip gondoskodik, amit nem lehet szerény megoldásnak tekinteni.

Az SM-G770F típusjelzéssel listázott új változat esetében a fenti egységhez ráadásul 8 GB memória, valamint a friss Android 10 operációs rendszer társul, vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a név ellenére nem kell komolyabb kompromisszumot kötnünk, legalábbis a teljesítmény terén. Érdemes megjegyezni, hogy a Galaxy S10e ugyanezen chipre, 6 GB RAM-ra, valamint egy alapesetben 128 GB-os belső tárolóra támaszkodik, tehát nagy eltérés nem lesz az egyes készülékek között, bár azt még nem tudjuk, hogy ehhez milyen és mekkora kijelzőt, akkumulátort, kamerákat, valamint biometrikus azonosítást társítanának. Ami a külsőt illeti, itt jó eséllyel a Galaxy A91 szolgáltatná az alapokat, ez utóbbi viszont (állítólag) sokban az A90 5G típusra hasonlítana, az ötödik generációs elérés nélkül, viszont 108 megapixeles főkamerával és 3D Time-of-Flight érzékelőkkel.

Az ár jó eséllyel 700 dollár felett lesz, hiszen a fenti hardveres komponensek alkalmazása esetén ennél nem lehet nagyon lejjebb menni a kereskedelmi ár terén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • proger82 #1
    Hat ha ez egy keret nelkul nem feltegla telefon lesz!
    egy 4-4,5 col koruli kijelzovel akkor az iphone se tabor jo reszet elviszi meg akik a kis meretu telefont kedvelik!
    mivel a se utodnak emlegetett olcso telefon iphone 8as hazaba emlegetik :-/
    Az ara 700dollar nem szamit , feltegla telefonokbol van 20-2000 dollarig minden fele!
    kis meretu telefonba ha csak egy lesz es rendes az mar jo!!!
    Bizakodva varjuk!!!