Gyurkity Péter

Érkezőben a Galaxy S9 mini

Erre gyanakodnak egy benchmark láttán, a kép azonban még nem tiszta.

A Samsung évekkel ezelőtt, utoljára még a Galaxy S5 mini révén dobott piacra egy kisebbnek szánt változatot, amely közvetlenül a zászlóshajó megjelenése után bukkant fel. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy ismét erre készülnek, bár hivatalos megerősítés még nincs erről.

Ezúttal is a Geekbench adatbázisában bukkant fel egy érdekes benchmark-eredmény, amely az újabb változat közelgő megjelenésére utal. A bejegyzés szerint a pontos modellszám az SM-G8750, az azonban még nem teljesen világos, hogy a hivatalos név pontosan hogyan alakul majd, ez nyilván a gyártó illetékeseinek döntésén múlik. Az mindenesetre kiderült, hogy az érkezőben lévő telefon 4 GB memóriára támaszkodhat, ami mindenképpen kedvező fejlemény, míg a teljesítményről a Snapdragon 660 chip gondoskodna, komolyabb problémáink tehát ezen a téren sem lesznek a készülékkel. A szoftveres oldalon az Android 8 Oreo futna, minden szempontból friss megoldásról beszélhetünk tehát.

Azt sajnos még nem tudjuk, hogy a kijelző mekkora lesz, ezért is akadnak bizonyos kétségek a pontos nevet és besorolást illetően. A „mini” jelzés manapság egy 5 hüvelyk körüli megoldást takar, ami kicsinynek semmiképpen nem nevezhető, tekintettel azonban arra, hogy a csúcskategóriás megoldások ma már inkább a 6 hüvelykes mérethez állnak közelebb, ezt kompromisszumként elfogadhatjuk. Jó eséllyel itt is az Infinity Display alkalmazására kerítenek sort, megmarad a 18,5:9-es képarány, míg az akkumulátor egy némileg szerényebb, talán 2500-2750 mAh körüli példány lesz majd.

A hivatalos megjelenésre június vagy július környéken számíthatunk, addig jó eséllyel még több információ lát majd napvilágot erről a telefonról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bunny #2
    Kiváncsi leszek, annyira szeretnék végre egy kis méretű, de épeszű hardverrel és főleg jó kamerával ellátott telefon (ami persze nem 300.000ft). Tudom, álom. Vagy vegyek használt szifont (passzolnám).
  • CairoJack #1
    Hát a Snapdragon 660-at kenjék a hajukra. Ha csúcs SOC-ot kapott volna, lecseréltem volna rá az S7 Edge-emet, így nem érdekel.