Spencer

AMD 64 bites szimulátor

Az AMD bejelentette az új 64 bites mikroprocesszor szimulátorát, amely nagy segítséget jelent azoknak a fejlesztőknek, akik már a 64 bites architektúrával dolgoznak.

Az AMD Hammer nevű processzora várhatóan a jövő év végen fog megjelenni. Legnagyobb ellenfele az Intel Itanium CPU-ja lesz. Ez a két processzor már a 64-bites architektúrára épül, amihez az új alkalmazásoknak is igazodniuk kell. Ezek kifejlesztése pedig nem egyszerű addig, amíg csak kevés számban áll rendelkezésre új CPU. Ezen a helyzeten segít az AMD új SimNow! szimulátora, ugyanis lehetőséget biztosít a fejlesztők számára a programjaikban lévő hibák felfedezésére és kijavítására.

Az AMD SimNow GNU/Linux rendszerek alatt fut. A szimulátor egy elméleti processzort tartalmaz, amely AMD Athlon alapú, de már alkalmazza az x86-64 architektúrát. Ezen kívül támogatja a PC rendszer szinte összes eszközét, így többek között a memóriát, a chipkészletet, a megjelenítőt, az IDE meghajtókat, a floppy-t, billentyűzetet és az egeret is.

Az új szimulátor segítségével arra is lehetőség van, hogy a fejlesztők az operációs rendszerekben (kernelben) 64 bites processzor elérése nélkül találják meg a hibákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!