Az interjú két különböző csomagban is letölthető (MP3 hangformátumban + videó).
A jó minőségű AVI videó 44,3Mb, míg a Real Playeres változat 19,9Mb.

Mp3 interjú + AVI videó csomag     Mp3 interjú + Real Player csomag
Kalandos úton sikerült interjút készítenünk a Mesterrel. Hosszas bolyongás és várakozás után végre találkoztunk Benedek úrral, aki örömmel vállalta el az interjút, mondván: "az internetet nagyon szereti". Az exluzív, -még meg sem jelent- két lejátszott Uhrin szám után a Mester autogrammot adott, elhalmozott minket műveivel, valamint még szőlőt is kaptunk a híres Kertből; útravalónak... :)


SG - A gyermekkoráról még semmit nem tudunk. Mesélne egy kicsit azokról az időkről?

U.B. - Hát a gyermekkorom, az, azzal nem dicsekedhetek, mert nyolcan voltunk testvérek, mezőgazdasági munkában töltöttük a fiatalkorunkat. Arra nem volt pénz, hogy kitanítsanak bennünket, mert hiszen én is szerettem volna színész lenni.

És csupa ábrándokból éltem, egészen addig, míg a magam gazdája nem lettem. Szóval a katona bevonulásig mezőgazdasági munkába dolgoztam, aztán akkor Erdély ide tartozott Magyarországhoz, Marosvásárhelyre vonultam, három évig tartozott ide Erdély. Akkorra csatolták vissza, háború alatt. És akkor mint határvadász teljesítettem szolgálatot, tehát portyáztunk a román határon. Én háborúban nem voltam. Aztán 1945 május1-jén elindítottak bennünket a Szovjetunióba. Huszonegy éves voltam. Úgyhogy... És akkor három évig voltam kinn, voltunk kint nagyon sokat kellett dolgozni, sokat kellett koplalni, nagyon sokan meghaltak közülünk, hát szóval aki azt kiállta, az megérdemli azt, hogy megbecsüljék. Mert ott aztán megtanítottak bennünket móresra, türelemre, egymás iránti való szeretetre, a becsületre, a haza becsületére és arra, hogy itt, itthon, Magyarországon minden perc, minden pillanat arany és még a kő is lágy. Utána amatőr színészként játszottam a községünkbe, már előtte is, aztán mikor hazajöttem utána is, aztán 1951-ben feljöttem Budapestre dolgozni, a Magyar Optikai Művekbe kaptam munkát, mint segédmunkás, aztán látták, hogy én akarok dolgozni is, meg akarok tudni is. Mert hát egy ilyen nagy raktárba, nyersanyagraktárba ott mindenféle színesfémek voltak, nemesek meg vasak meg minden, műanyagok. Olyan ember is kell, aki törődik a dolgokkal, nem az, hogy csak parancsra dolgozzon, hogy na most ezt csináld, most azt csináld...

Öntevékenykedni is kellett és hát én ezt csináltam. Látták, hogy rám számíthatnak, és akkor elküldtek két éves iskolára, estire, de hát közben dolgoztam. De már akkor nekem adtak egy raktárvezetői állást házon belül. Úgyhogy harmincegy évig voltam ott és hát nagyon szerettek ott is az emberek, ugyanúgy, ahogy itt, a fiatalok főleg.

   

SG - És akkoriban már próbált zenélni?

U.B. - No hát ott is aztán beléptem az énekkarba is, meg beléptem a műkedvelő csoportba is, színjátszó csoportba és ott is játszottam kabarékat és akkor elkezdtük tanulni a Légy jó mindhalálig, akkor elkezdtük tanulni, egyszerre, azzal együtt, most a Moliere Fösvényit és ott is főszerepet kaptam. Hát nem én voltam a Harpagon, hanem Harpagonnak az inasa voltam. Harpagonnak én loptam el a pénzét, ugye, az értékeit az inassal. Na elég az hozzá, hogy aztán, aztán megnősültem.

SG - Az mikor volt körülbelül?

U.B. - Hát az... 1953-ban. Na hát még akkor is már lehettem volna színész, mert írtam egy verset, a Nemzeti Színházhoz. És akkor bementem oda, behívtak és hát elszavaltam azt a verset a rendezőnek és azt mondta, hogy hát hogyha feladom az akkori pozíciómat, akkor ők felvesznek oda engem, színpadrendezőnek, már olyannak, aki ugye pakolgassa be a cuccokat. No elég az hozzá, hogy aztán ugye megnősültem 53-ban és akkor hát közben aztán meglett a gyerek 57-ben. 56-ban pont a forradalom alatt volt ő teherbe. Úgyhogy az a helyzet, hogy utána aztán nem folytattam, amikor ő megszületett, mert a feleségem azt monda, hogy arról szó se lehet, hogy én színész legyek, mert tudniillik az a helyzet, hogy ő szülésznő volt és hát azt mondta, hogy ő éjjelis is lesz, meg stb. stb. De hát ugye nem az volt itt a lényeg, hanem az, hogy ő élje az ő életeit, ahogy őneki tetszik. Mert hát ugye, meg-megcsalt ugye és hát azt mondta, hogyha akartam a gyereket, akkor gondozd. Mert hát te akartad a gyereket, erre azt mondja, hogy eltehettem volna, örülj neki, hogy nem tettem el még időben. Akkor aztán a gyerek is az én nyakamba szakadt, mert hát ugye kiprovokált mindent, még a fürösztést is, hogy én fürösszem, mert mikor ő fürösztötte a négyhónapos csecsemő gyerek annyira ordított, hogy majd ki ment észből. Mert olyan durván fogdosta, meg hajlítgatta neki a kezeit, hogy menjen le a szappan. A teknőbe, ahelyett, hogy felvette volna a vizet ugye... Ki provokálta, ezen keresztül, hogy a gyereket is én... És még csak soha, egyszer se mondta volna, hogy, na hát majd ő füröszti meg a gyereket. Na aztán ugye együtt kínlódtunk tíz éves koráig évig. Vagy nem voltál még tíz éves?

U.B. fia - Hát 1969-ben váltatok el.

U.B. - Na mindegy. Na és hát így tengődtem ugye, dolgoztam éjt nappallá téve, közben meg írtam is. Mikor dolgoztam akkor a kertben ástam vagy kapáltam, addig ha valami eszembe jutott, azt felírtam, aztán este mondjuk egy ötlet vagy két mondat, ha eszembe jutott, abból én csináltam egy jelenetet, egy kabaré jelenetet.

SG - És ebből lettek később a könyvek is, amik megjelentek?

U.B. - Hát ebből. Hát a Kabarét, azt kiadtam négyszer. A Kabaré könyvet. Aztán írtam másik két könyvet. Ezeket már akkor adtam ki, no meg aztán közben én ezt a Kabarét, mikor nyugdíjba mentem 1982-ben, akkor aztán már aktívan hozzá fogtam ahhoz, hogy mostmár aztán akármi történik, mostmár aztán vagy színész leszek vagy színdarabokat írok, mert három felvonásos színdarabokat is írtam. Ebben van negyvenöt különböző jelenet, itt van a tartalomjegyzék, negyvenöt különböző jelenet. Ilyen kis népi dolgok. Nem politikai kabaré, egy-kettő megközelíti azt a szintet is. Elég az hozzá, hogy ez nagyon jól befutott, szóval a vége aztán az lett, hogy ezt rendelésre írtam, ami ebben a könyvben van, mert ez mind színdarab, ugye három felvonásos színdarab.

   

SG - Ezeket elő is adták akkor?

U.B. - Dehogy. Hát éppen azt akarom mondani, hogy nem adták elő, mert a többi írók, mert ez annyira jónak találtatott, meg ebből majd adnak elő most is, az internet is, a Petőfi Csarnokba. Az én műveim lesznek előadva meg ebből a könyvből jeleneteket adnak elő a tagok. Hát ilyen tehetséges fiatalok. Meg lehet, hogy a Z+ 1-ből is, mert már azok is csatlakoztak. A fiatalok csatlakozzanak csak minél többen ehhez, mert ezek a mocskok, ezek, ezek... Most is a doktor félretett nekem két véleményt, amit írtak nekem az újságban, hogy olvassam el, azt mondja, de nehogy komolyan vegyem ezt a dolgot, mert ezek olyan jellemtelen emberek, ilyen szemét emberek. Erre a könyvre azt írtam, hogy "Rendbe hozza szíve ritmusát, vigasztalja meg az orvosát, már nem kell szedni a pirulát." Elég az hozzá, hogy dalokat is írtam közben, meg ebből a könyvből is, hát tulajdonképpen ennek az eleje van megzenésítve. Paródiában adom elő én magam, ezeket a prózai dolgokat, aztán mindegyik paródiához írok hozzá hasonló zenét.

SG - És amikor megvan az ének dallama, utána a zenei aláfestést is a Mester írja, vagy azt rábízza az erre felkért emberekre.

U.B. - Én írom dalnak a dallamot is. A zenét. Csak a hangszerelő adja a zenét és az hangszereli, hogy tulajdonképpen milyen hangszeren adja elő azt a dallamot. De én, azt amire dallamra énekelek, azt én írom. Tehát a szöveget, a zenét és az előadást azt én végzem, mert hiába próbálkoztam énekesekkel, zeneszerzővel, előadóval, senki nem vállalta, semmit az égvilágon. Hát ez fáj ezeknek most. Hogy most én egyből sztár lettem. Mert hát ugye a Zenit TV nyitotta ki ugye a palackot, én voltam benne a szellem, ugye és visszahajtani meg nem lehet. Mert mostmár aztán látják, hogy egyre nő a tábora a fiataloknak és már nem azt kiabálják, mint a Szigeten, ott a Hajó Szigeten, hogy "Nagyszínpadot", meg "Éljen Benedek", meg "Uhrin Benedek" meg a plafonig ugrottak volna, hanem már most az Andrássy úton azt kiabálták kórusban, hogy "Szeretünk Benedek, szeretünk Benedek!"

U.B. fia - Ezt a Szigeten is kiabálták.

U.B. - Ezt is kiabálták? És akkor nyújtogatták a kezüket én végig megérintgettem a kezüket. Nem mertem kezet fogni velük, mert más is megfogta volna még vagy négy-öt, aztán lerántottak volna. Elég az hozzá, hogy most itt tartok. Jelentkezett tegnap Fiderixxxx, de olyan flegmán, meg olyan nyegle módon, mert azt kérte, hogy szeretné, hogy elmennék a stúdióba. Nem mondta, hogy hova. Mondom mi az óhaja velem, mégis? Ne törődjek vele azt mondja, menjek el, majd ott megtudja. No de mondom én tudni akarom. Hát azt mondja nem elég magának, hogy meghívjuk a stúdióba, akkor, amikor tíz éves sztárok szeretnének oda bejutni, maga meg azt mondja még sehol sincs és már a stúdióba fogadjuk? Hát mondom idefigyeljen! Hát én sztár vagyok! Azt mondja igen, mert maga kinevezte magát sztárnak. Hát mondom mások neveztek ki, meg kinevezett a nép. Százezrek éltetnek meg követelnek engem. Na és hát, hogy hát én azt mondja ne beszéljek azt mondja így, mert hát ez őtet nagyon sérti. Hát mondom engem is sért ez a modor, ahogy maga beszél én velem. No és hát majd azt mondja ezt komolyan... Meg aztán én mondtam hát azért nem kell olyan komolyan venni, nem veszem magát komolyan, maga sem engem, hát akkor mégis hát mit akar tőlem? Hát majd ott megtudja. Majd küldök azt mondja magáért egy kocsit és akkor majd az elhozza magát. Hát akkor azt mondja remélem nem haragszik, mert azt mondja, hát akkor én nem haragszom. Hát mondom magát vasvillával sem lehet megsérteni. Azt mondja ezt komolyan mondja? Mondom komolyan. Na akkor azt mondja akkor ne jöjjön el! Mondom köszönöm szépen. Gondoltam magamban, hogy hát igazán nem vagyok oda érte.
Most telefonálnak vidékről is, 300 kilométerről telefonált ma egy ember, hogy szeretne meghívni, mert hát azt mondja az egész falu szeretne látni is meg...

   

U.B. fia - Meg már Salgótarjánba is hívták már...

U.B. - Az is van vagy 200. Majd el fogok menni, de hát sorát kell keresni mert már fáradt is vagyok. Hát én nem negyven, meg nem ötven éves vagyok. Mert az utóbbi időben majdnem minden nap voltak itt 3-4 óra hosszáig, hosszú riportokat vettek, akkor felvételeket vettek... Azt mondják, hogy a türelem rózsát terem. Hát most elértem, mert erről én soha nem mondok le, ezt már nem egy riporternek mondtam, addig míg fel nem fordulok. Úgyhogy én nekem az volt a hobbim, hogy én szeretek játszani és én ennek a könyvnek megírom az elején, hogy sok jó embert akarok szórakoztatni, úgyhogy nekem ez volt... Ez éltetett, hogy emberek tömörüljenek körém. Fiatalok, öregek... De azért arra nem számoltam, és ez a legnagyobb boldogságom és kellemes csalódás, mert azt hangoztatták sokan, majd 60-70 éven felüliek majd megvesznek magától egy-két ismerős egy-két könyvet, meg kazettát, de a fiatalok, azok nem törődnek a maga műveivel. Hát mit tesz Isten? A fiatalok őrülnek meg, akkor amikor én fellépek a színpadra, olyan taps, olyan... Szóval azt nem lehet elmondani na.

SG - Mit gondol mitől lett ekkora sikere a fiatalok körében is?

U.B. - Azért, mert én a fiataloknak szeretetet nyújtok és olyat, hogy az meglátszik azon az előadón, hogy az az előadó vajon szívből adja azt elő, amit ír, meg úgy gondolom, hogy tetszik a fiataloknak, hogy szép legyen a szöveg is, ne csak a dallam. És olyan ember nincs, aki az én műveim hallgatja, vagy elolvassa, vagy látja. Főleg ezek a táncdalok, hogy az valamelyik fiatalt a sok közül ne érintene, hogy nahát ő vagy megkönnyezi, vagy reménykedik még, hogy majd úgy lesz, ahogy az a szöveg le van írva. Hát nem olyanokat kell írni, hogy "Kismalac engedj be!", meg "Lyukasszunk" meg mit tudom én, ilyen hülyeségeket. Hanem legyen az a szöveg is szép, meg a zene is legyen szép, az előadó meg ereszkedjen le a rajongóihoz és érezzen velük egyet és hálálja meg azzal, hogy mosolyogjon, meg hát gesztikuláljon úgy, ahogy azt ők szeretik. Hogy érezzék azt, hogy az embernek nem potyára...
Én nagyon szívesen szorítanék kezet minden fiatallal, akik ott vannak, no de hát, az is rengetek sok időbe telne... És hát... Hát azért én már nem vagyok 40 vagy 50 éves, hát már 78 éves vagyok, úgyhogy örülök, hogy még ennyit is tudok produkálni, hogy rendben tartani a lakást, háztartást vezetek, meg aztán elfelejtettem mondani, hogy aztán még megnősültem, még egyszer, mikor már a fiam nyolc éves volt. És elvettem egy 40 éves vidéki lányt, szabolcsit. Hát az meg nem akart háztartást vezetni. Hát mondom én háztartást is vezetek, hát ő azt mondta, hogy együnk a munkahelyen, mert hát ő ott eszik, mg hát vacsorára mindig zsíros kenyeret eszik meg teát. Hát köszönöm szépen. Én már elég sokat koplaltam a Szovjetunióba... Elég az hozzá, hogy én mindent amit megkívánok megfőzök, még ha éjfélkor fejezem be akkor is.

SG - Szeret főzni Benedek úr?

U.B. - Szeretek, hát megtanultam. Odahaza az én anyám megtanított, mert minden gyereknek mindent kellett tudni, ha fiatal volt, ha lány. No és elég az hozzá, hogy mivelhogy ő nem akart háztartást vezetni, még egy teát se főzött, mert ő azt be is bizonyította, hogy csak zsíros kenyeret evett, akkor, mikor én sertéspörköltet főztem, zöldborsófőzelékkel. Mi azt ettük, mert hiába kínáltam, szedtem neki, erőszakkal nem ette, csak forgott a szájában a zsíros kenyér. Az a büdös zsír! Mert még az is büdös volt. És mondtam neki, hogy hát hogyha így akarod, akkor máris pakolhatsz és mehetsz. Mert nekem elég volt a gyerekemnek az anyjával kínlódni nyolc évig, nemhogy egy vadidegennel, mikor ilyen kikötései vannak, hogy nem vezet háztartást. Kalapja az volt neki, holott még a tehéntrágya talán még mindig a lábán volt neki. Kalapja az volt neki, bundája is volt neki vagy négy. Kosztümjei is, meg volt vagy húsz pár cipője. Hát feljött ide Pestre flangálni. Na akkor aztán ráfeküdtem a művészetre, az írásra, meg a dalok, táncdalok írására. Akkor aztán megfogadtam, hogy nem foglalkozom én senkivel, én mindent meg tudok csinálni, engem ne zavarjon senki, úgyhogy had menjek én csak a magam útján.

SG - Sokan kérdezték, hogy melyik a kedvenc száma Benedek úrnak.

U.B. - Mindegyik. Hát az a helyzet, hogy most is van itt egy nyers, amit most kértek, az internet, hogy meghangszerelik nekem, ingyen, ajándékba. Na elég az hozzá, hogy én mindenkit pártolok, aki rendes és velem egyet ért abban, hogy én a művészettel akarok foglalkozni és minden embert szeretek.

SG - És van aki megpróbálja ebben meggátolni?

U.B. - Hát vannak, most is az orvos adott nekem olyan cikket, azt mondja olvassam el, hogy milyen aljas dolgokat írnak énrólam. Lejáratni próbálnak.

U.B. fia - Például itt is van a Sziget...

U.B. - Jól van nem kell megnevezni senkit!!!

U.B. fia - Nem azt mondom, hanem van egy újságcikk, aminek az a címe, hogy "Táncolj Benedek". Volt egy... Mikor még a Szigeten interjút adott utána...

U.B. - Jól van nem lényeges!! Nem érdekel az!

U.B. fia - Ott is egy olyan. Hát szóval föl tudnám rúgni az illetőt, aki azt írta, olyan cikket írt.

U.B. - Nem akarok én felrúgni senkit. Nekem az az elvem, ha megdobnak kővel, visszadobom kenyérrel. És szégyellje el magát! Mert az a helyzet, hogy a múltkor már van egy hónapja, a rádióban voltam, azt hiszem, hogy délután fél kettőkor, már pontosan nem tudom, egyenes adás volt. És egy fiatalnak álcázott egyetemista, pedig nem az volt, hanem a fiataloknak a nevében beszélt, csak én megismertem ezt a nőt, mert ő már nekem egyszer beszélt. Aztán mindjárt tudtam, hogy kiről van szó, mert a hangjáról megismertem. Hogy nem is tudom azt mondja, hogy hát hogy is szólítsam Uhrin Benedeket, hogy Benedek úrnak, vagy Benedek bácsinak... Mondom szólítson engem egész nyugodtan Bencikének!

   

Mert megismertem a hangját. Aztán mondom tessék parancsolni! Hát azt mondja én nem ajánlom magának azt amit csinál. Magát mindenhol csak kizsarolják, kizsákmányolják, meg tulajdonképpen maga nem is tud írni olyant, hogy azt elfogadják. Mert hát magának nagyon sokba került már ez eddig is, hát egy tévé riport borzasztó sokba kerül. Hát ne folytassa tovább, mert hát úgyse megy ezzel semmire! Mondom drága hölgyem. Nem is hiszi el, hogy én milyen nagy szeretettel fogadtam el ezt az interjút, amit maga nekem mondott, illetve ezt a véleményt. Mert hiszen amellett a rengetek sok szép és jó vélemény mellett, higgye el, hogy ilyen is jól esik! Nem is volnék boldog, hogyha ilyet nem is kapnék. Kezit csókolom. Hát így fogadom én az ilyen véleményt. Szót nem érdemel egy sem. Lehet, hogy már 40 éves lehetett vagy 50 is az a hölgy, aki lánynak adta elő magát, mikor én neki megválaszoltam, kezi csókolomot köszöntem, elbúcsúztam tőle, akkor nyomba egy Amerikából, New York-ból telefonált egy férfi, azt kérdezte, hogy szeretne, hogyha elmennék New York-ba és hát ott is bemutatkoznék.

U.B. fia - Na hát ez jött az ócska válasz után.

U.B. - Hát mondom végtelenül örülök neki és tisztelettel köszöntöm Önt, hogy ilyen messziről telefonál, sajnos már nem vagyok olyan korban, hogy olyan messzire el merjek menni, ha fiatalabb volnék elmennék. De már az internet is működik, hát tessék figyelni az inernetet. Azt hiszem, hogy az internet sok mindent közvetít rólam is és ezt tessék figyelni! No most akkor azzal szeretném befejezni, hogy most senkinek senkinek nem mondok ellent, aki jó szándékkal közeledik felém. De aki rossz szándékkal, az ne is próbálja meg, mert azon nyomban otthagyom. Mert azért ne haragudjon a világ, akkor, amikor az internet... Az internetet vegyék figyelembe! Hát az internetre adhatnak rossz véleményt is... Aki akar. Hát nem kötelezzük, hogy milyen véleményt adjanak.

   

U.B. fia - Nem mi állapítjuk meg, hogy mit írjon az a sok rajongó.

U.B. - Jó, te hallgass, majd én beszélek! Hát én vagyok itt a favorit, nem te! Hát azért te beszélhetsz közbe, hogy nekem eszembe jusson, de hát azért ne keverjük. No.

SG - Még egy utolsó kérdésem lenne, hogy szokott-e itthon próbálni, ill. énekelni?

U.B. - Hát hogyne.

SG - És akkor föl is veszi ezeket?

U.B. - Hát már fel van véve két nyers, amit oda akarok adni...

SG - És itthon rögzíti ezeket?

U.B. - Most két számot... Hát ez még nyers mondom. Mert ezen még a mikrofon nagyon sokat javít. Ez még olyan, mint amikor itt van a kezemben egy darab fa és ebből faragjak ki ezt vagy azt...

< a Mester lejátszotta a két új számot >

SG - Köszönjük, hogy elvállalta az interjút.