Gyurkity Péter

5 példányban jön a ZenFone 4

Még több változatban jelenik meg az új telefon, még a nyár folyamán. Kiszivárgott a ZenFone Pegasus 4A.

Az Asus időről-időre bemutatja a ZenFone család legújabb tagját, a jelek szerint továbbra is bíznak abban, hogy a szegmensben meg tudnak kapaszkodni, mi több, talán még a nagyokkal is tartani tudják majd a lépést. Az Asus soron következő generációja kapcsán legutóbb arról írtunk, hogy ennek megjelenése július végére csúszik, most azonban további részletek láttak napvilágot. Eszerint a tajvani gyártó még több példánnyal készül, ami nem lenne meglepő részükről.

A Google Play portál által támogatott készülékek friss listája bukkant fel a világhálón, ezt pedig további források egészítették ki, amelyek szintén megerősítik az 5 példány létezéséről szóló értesüléseket. Ez utóbbiak között bukkan fel Roland Quandt, aki saját Twitter-hírfolyamában már több alkalommal megbízhatónak bizonyult információmorzsákat osztott meg a nagyközönséggel, így némi bizalommal fordulhatunk hozzá az okostelefonok területén. Az új bejegyzés szerint valóban 5 különböző okostelefonra számíthatunk, ezek pedig sorrendben az Asus ZenFone 4 (ZE554KL), az Asus ZenFone 4 Max (ZC554KL), az Asus ZenFone 4 Pro (Z01GD), az Asus ZenFone 4 Selfie (Z01M), valamint az Asus ZenFone 4V (V520KL/A006).


A pontos hardveres részletek sajnos még nem jelentek meg, a korábbi hírek alapján azonban valószínűnek tűnik, hogy a ZenFone 4 Max egy 5,5 hüvelykes kijelzőt kap, amelyet az 1080p felbontás, a Snapdragon 630 (netán 660) chip, valamint egy legalább 4000 mAh-s akkumulátor egészítene ki. A ZenFone 4 Selfie ehhez képest egy középkategóriás Snapdragon chipet, azonos panelt és felbontást, illetve egy 4K-videók rögzítését is támogató 12 megapixeles előlapi kamerát vonultatna fel, némileg kiemelkedve a hasonló megoldások mezőnyéből. A ZenFone 4 Pro jó eséllyel egy csúcskategóriás modell lesz, a szoftveres oldalon pedig mind az 5 készülék esetében az Android 7.0 Nougat futna.

Felbukkant egy friss példány is, egyelőre csak külső források jóvoltából. A ZenFone Pegasus 4A a kiszivárogtatás szerint egy kifejezetten középkategóriás megoldás, vagyis nem számíthatunk prémium hardveres komponensekre. Ennek megfelelően a telefon egy kereken 5 hüvelykes érintőképernyőt kapott, amely a 720p felbontást támogatja, ehhez pedig a MediaTek MT6737V chip (vagyis egy olcsóbb négymagos változat), 3 GB memória, egy alapesetben 32 GB-os belső tároló, valamint egy nagyobb, ezúttal 4100 mAh-s akkumulátor és az Android 7.0 Nougat társul. Az üzemidővel nyilván nem lesznek nagyobb gondjaink, bár a zászlóshajókkal ez a megoldás nyilván nem veszi majd fel a versenyt.


Ennél érdekesebb a kamerák összeállítása, a külső forrás szerint ugyanis a hátoldalon egy iker-modul kapott helyet, amely egy 13 és egy 8 megapixeles példányból tevődik össze. Érdemes megjegyezni, hogy a kiszivárgott képek alapján ezt nem vehetjük biztosra, egyes vélemények szerint túlságosan egyértelmű a felvételek utólagos módosítása, az azonban már nem lenne meglepetés, ha az előlapon valóban az itt felsorolt 5 megapixeles kamera helyezkedne el. Bárhogy is legyen, az ázsiai gyártók egyre-másra dobják piacra a külsőre iPhone-klónnak tűnő fejlesztéseket, az iker-kamera pedig azt jelentené, hogy itt is igyekeznek lépést tartani a jól ismert nevekkel.

Az ár Kínában 263 dollárnak felel meg, ami nem nevezhető kiemelkedően kedvezőnek, a MediaTek chip alapján pedig arra számíthatunk, hogy az ottani régióban, valamint Európában kerül majd sor a megjelenésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Alexease #1
    "5 példányban": nincs valami nagy gyarto kapacitasuk:DDD