Ötvös Tibor

Dredd bíró szabad prédává vált

A Rebellion várja azon fejlesztők jelentkezését, akik szívesen készítenének Judge Dredd játékot.

Ahogy a filmvilágban, úgy a játékok piacán sincsenek elkényeztetve Dredd bíró rajongói. Bár a vásznakon legutóbb egy kimondottan izgalmas és jól sikerült adaptációt kaptunk, a monitorokon esély sincs ugyanerre. Most azonban elképzelhető, hogy előrelépés lesz tapasztalható, hiszen a 2000 AD kiadó összes címét elérhetővé tette a Rebellion. Pontosabban várják azon vállalkozó kedvű csapatok jelentkezését, akik szívesen alkotnának maradandót valamely képregényből (a Dredd bíró mellett a Helltrekkers volt még megemlítve).

Dredd bíró eddig valóban csak pár alkalommal tűnt fel a játékvilágban. Elsőnek az 1987-es Judge Dredd jelent meg, mely cseppet sem sikerült jól. Az első, fogyasztható adaptációra egészen 2003-ig kellett várni. Ekkor jött a Judge Dredd: Dredd vs. Death, mely nagyon jó kritikákat kapott és máig a rajongók kedvence. Kíváncsian várjuk, melyik csapat jelentkezik be és él a lehetőséggel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bulics #1
    Én nekem van egy koncepcióm, amit nagyban a 2013-as Dredd ihletett. Adjanak embert és szívesen elkészítem..