Szekeres Viktor
Café Society - film Hollywoodról
Hollywood nem mindig készít őszinte filmet Hollywoodról, de amikor egy kívülálló rendező forgat egy történetet az amerikai filmgyártásról, akkor arra érdemes odafigyelni.
Hogy tetszett a Café Society?
Woody Allen minden évben leforgatja a saját kis mozifilmjét, melyek nagy része elvan a mozikban, már rég nem durrannak akkorákat, mint annak idején, de nem is ez a rendező célja. Némelyik olykor még anyagi sikert is arat, mint az Éjfélkor Párizsban, és van, amelyik éppen nagyon hamar a feledés homályába vész, mint a tavalyi Abszurd alak. És még az is előfordul, hogy egyik-másik főszereplő, vagy esetleg a szkript Oscar-jelölést kap.
Érdekes módon, ha megnézzük Allen filmográfiáját az elmúlt 20 évben, nagyjából azt vehetjük észre, hogy csak minden harmadik filmje lesz közepes, egy egymást követő triumvirátust kiválasztva mindig kapunk két remekül sikerült darabot. És idén szerencsére jól jött ki a lépés, ugyanis a Cafe Society nagyon kellemes néznivaló. De persze ez egyáltalán nem meglepő, hiszen filmekről és filmesekről mindig is hálás dolog volt filmet készíteni.
A Café Society a 30-as évek Hollywoodjában játszódik, amit egy frissen odakerült New York-i zsidó fiatalember szemén keresztül ismerhetünk meg. Bobby a filmes nagykutya nagybátyjánál talál is valami lótifuti melót, majd pedig annak rendje és módja szerint szerelembe esik. A bonyodalmat azonban nemcsak az okozza, hogy vágyainak tárgya éppen a filmes nagykutya nagybácsi szeretője, amiről persze hősünk mit sem tud.
Színészek terén szokás szerint nem érheti szó a ház elejét. Egyrészt sztárszereposztás van, másrészt vagy Allen ért nagyon a nyelvükön és rájuk bízza a karakterek élettel való megtöltését (naná!), vagy rettenetesen jók a castingosai. Allen az, aki képes úgy tálalni nekünk főszereplőnek Jesse Eisenberget, hogy egy pillanatig se zavarjon minket, hogy ismét csak a megszokott, eisenbergi karaktert kapjuk tőle, hiszen nyugodt szívvel odaképzelhetnénk a helyébe akár a fiatal Woody Allent is. Mondjuk a kívülálló figura egyébként is illik ebbe hollywoodi miliőbe, és jó kapaszkodót kínál a nézőnek.
A régi Hollywoodot nézegetni nagyszerű élmény, a képek, jelmezek és a színészi játék (megint Kristen Stewart viszi a prímet) mind-mind a régimódi bájt jeleníti meg a szemünk előtt, és a hatalmas pozitívum, hogy a történet egyáltalán nem a sekélyes celebvilágról szól, amit már százszor megénekeltek a vásznon. Egy vérbeli profi munkáját általában nem az őszinte és kreatív jelzőkkel szoktuk leírni, de a Café Societyre mindez igaz.
Csendes, visszafogott és kifejezett élvezetes film lett a Café Society, amit nyilván az fog élvezni, aki oda van az ábrázolt hőskorért, no meg a dialógközpontúságért. Amikor Allen szereplői elkezdenek beszélni a filmben, akkor azt érzi az ember, hogy akár órákon át is képes lenne elhallgatni őket, márpedig ez mindenképpen jó jel.
Érdekes módon, ha megnézzük Allen filmográfiáját az elmúlt 20 évben, nagyjából azt vehetjük észre, hogy csak minden harmadik filmje lesz közepes, egy egymást követő triumvirátust kiválasztva mindig kapunk két remekül sikerült darabot. És idén szerencsére jól jött ki a lépés, ugyanis a Cafe Society nagyon kellemes néznivaló. De persze ez egyáltalán nem meglepő, hiszen filmekről és filmesekről mindig is hálás dolog volt filmet készíteni.
A Café Society a 30-as évek Hollywoodjában játszódik, amit egy frissen odakerült New York-i zsidó fiatalember szemén keresztül ismerhetünk meg. Bobby a filmes nagykutya nagybátyjánál talál is valami lótifuti melót, majd pedig annak rendje és módja szerint szerelembe esik. A bonyodalmat azonban nemcsak az okozza, hogy vágyainak tárgya éppen a filmes nagykutya nagybácsi szeretője, amiről persze hősünk mit sem tud.
Színészek terén szokás szerint nem érheti szó a ház elejét. Egyrészt sztárszereposztás van, másrészt vagy Allen ért nagyon a nyelvükön és rájuk bízza a karakterek élettel való megtöltését (naná!), vagy rettenetesen jók a castingosai. Allen az, aki képes úgy tálalni nekünk főszereplőnek Jesse Eisenberget, hogy egy pillanatig se zavarjon minket, hogy ismét csak a megszokott, eisenbergi karaktert kapjuk tőle, hiszen nyugodt szívvel odaképzelhetnénk a helyébe akár a fiatal Woody Allent is. Mondjuk a kívülálló figura egyébként is illik ebbe hollywoodi miliőbe, és jó kapaszkodót kínál a nézőnek.
A régi Hollywoodot nézegetni nagyszerű élmény, a képek, jelmezek és a színészi játék (megint Kristen Stewart viszi a prímet) mind-mind a régimódi bájt jeleníti meg a szemünk előtt, és a hatalmas pozitívum, hogy a történet egyáltalán nem a sekélyes celebvilágról szól, amit már százszor megénekeltek a vásznon. Egy vérbeli profi munkáját általában nem az őszinte és kreatív jelzőkkel szoktuk leírni, de a Café Societyre mindez igaz.
Csendes, visszafogott és kifejezett élvezetes film lett a Café Society, amit nyilván az fog élvezni, aki oda van az ábrázolt hőskorért, no meg a dialógközpontúságért. Amikor Allen szereplői elkezdenek beszélni a filmben, akkor azt érzi az ember, hogy akár órákon át is képes lenne elhallgatni őket, márpedig ez mindenképpen jó jel.
|
Café Society (Café Society)
amerikai vígjáték, 96 perc, 2016 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Woody Allen forgatókönyvíró: Woody Allen operatőr: Vittorio Storaro producer: Letty Aronson Stephen Tenenbaum Edward Walson szereplők: Jesse Eisenberg (Bobby) Kristen Stewart (Vonnie) Steve Carell (Phil) Blake Lively (Kat) |
