Gyurkity Péter

A belépő szinten újít a Samsung

Mégpedig a Galaxy J3 (2017) révén, amely hamarosan megjelenik a piacon.

A Samsung háza táján már a nyár előtt felbukkant a hír, miszerint hamarosan befuthat a Galaxy J3 frissítése, ezzel kapcsolatban azonban eddig kizárólag külső források szolgáltattak további híreket. A sorozat most sem törik meg, viszont a megjelenés már valóban közel lehet.

Ezúttal az indiai Zauba export-import portál adatbázisában bukkant fel a készülék, amely itt a Samsung SM-J327P néven szerepel. Korábban, a piaci megjelenéshez szükséges engedélyeket kiadó kínai szervezet oldalán, egy 5 hüvelykes, 720p felbontást támogató kijelző szerepel, erről azonban már picit többet tudunk, hiszen úgy tűnik, hogy emellett kapható lesz egy 1080p felbontást kezelő változat is, amely jó eséllyel a fejlett országokban jelenik majd meg. Az 1,2 GHz-en futó négymagos chip mellett 2 GB RAM, egy 8 GB-os tároló, egy 8 megapixeles hátoldali és egy 5 megapixeles előlapi kamera, valamint az Android 5.1.1 Lollipop szerepelt még a listán, ez azonban még változhat.

A Zauba listáján szereplő ár 100 dollárnak felel meg, a végleges szám nagy valószínűséggel ennél nagyobb lesz, bár azt nem tudjuk, hogy az egyes piacok között mennyiben lesz eltérés. Kifejezetten szerény készülékről van szó, itt nem is lehet cél a hardveres teljesítmény kiemelése, de az új jövevény jól illeszkedik a cég eddig követett stratégiájába, miszerint a teljes szegmenst le kell fedni, ezt pedig számos eltérő megoldás piacra dobásával kell elérni.

A név alapján arra gondolhatnánk, hogy a telefon csak jövőre jelenik meg, egyáltalán nincs kizárva azonban, hogy még az év vége előtt sort kerítenek a hivatalos rajtra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    Csak az a kerdes, hogy ezek mekkorat robbannak...
  • AgentKis #1
    Ha lenne egy 4-4,5 hüvelykes öccse, akkor érdekelne. Ja meg ha úgy 3 napot elmenne egy töltéssel...