Berta Sándor

Gyökeresen új böngészőn dolgozik a Mozilla

A szervezet néhány fejlesztője új utakon indulna el, Tofino néven egy új kísérleti böngészőn dolgoznak.

Mark Mayo, a szervezet Firefoxért felelős alelnöke szerint az, amit egy böngészőtől elvárunk mind a PC-ken, mind a mobil eszközökön a Firefox 1.0 megjelenése óta erősen megváltozott. Blogbejegyzése szerint friss megoldásokra van szükség.

A cég fejlesztői azt hangsúlyozták, hogy új projektjük, a Tofino kapcsán gyakorlatilag minden eddigi dogmát meg kellett kérdőjelezniük. Legyen szó az ablakok kezeléséről vagy éppen a klasszikus címsorról, a fejlesztők célja hogy kitalálják a lehető legjobb megoldásokat és azt is, hogy mik azok, amik csak megszokásból vannak a programokban. A Tofino projektben a szoftver alapját a Gecko helyett az Electron jelenti, amely egy olyan keretrendszer, amit eredetileg a Chromiumon alapuló programok gyors létrehozására hoztak létre. Az Electron kiválóan alkalmas a prototípusok elkészítésére.

A CNET-nek Mayo azt mondta, hogy az utóbbi hetek egyáltalán nem voltak könnyűek. A Mozillán belül sokan aggódtak amiatt, hogy a kísérlet árthat a Firefoxnak és a Tofino közvetlenül hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek bizalmatlanná váljanak az eddigi technológiával szemben. Azonban ők egyáltalán nem ilyen üzenetet akarnak küldeni a felhasználóknak. Mayo szintén a kritikák kereszttüzébe került, mert a Tofino mellett a Positron nevét nem említette meg. A Positron keretében a Mozilla azon dolgozik, hogy a Gecko motor más projektekbe is könnyen beágyazható legyen. Amennyiben a megoldás stabil, akkor a Tofino hosszú távon búcsút inthetne a Chromium alapoknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #7
    Csak az nem derül ki, hogy erre miért volt szükség?
    Mi volt az a fontos cél, ami miatt megérte nekik egy csomó mérges embert létrehozni?
    Sajnos, a Firefox egyre újabb verziói egyre bosszantóbb részleteket tartalmaznak (én is ezt használom, mert ez a legjobb, de egy korábbi verziót), és hiába kifogásolom (visszajelzés) le se x@rják.
  • MuldR #6
    "Másrészt szinte mindenki rühellte, hogy ott van benne egy kezdetektől fölösleges HTML szerkesztő, és egy levelező aminek semmi köze egy böngészőhöz."

    A netscapeben is benne volt. Ottmaradt :)
  • grobs #5
    Nem tudom ki és hol tette fel anno ezt a kérdést, de egyrészt a Mozilla is fogadott plugin-eket teljesen "véletlenül" ugyanazokat amiket később az FF is. Másrészt szinte mindenki rühellte, hogy ott van benne egy kezdetektől fölösleges HTML szerkesztő, és egy levelező aminek semmi köze egy böngészőhöz. Harmadrészt nem Firefox-nak hívták amikor kijött az első verzió és még volt ok vitára az értelméről.
    Az emberek nagyon nagy része elfogadta, vagy kezdetektől támogatta a projektet. A két névváltást nem szerették, de azt is elfogadták.

    Utoljára szerkesztette: grobs, 2016.04.14. 15:48:02
  • molnibalage83 #4
    Tényleg egyre gányabb az FF.
  • Palinko #3
    nem csodálkozom a firefoxot úgy szerettem éveken keresztül... de egyre elviselhetetlenebbek lettek a dolgai tavaly év közben váltottam chrome-ra most slmijettel vagyok mert jobb a memória kezelése. nevetséges hogy a legnagyobb böngészőfejlesztők nem tudnak mit kezdeni a memória zabálással, bár a firefoxal már más dolgok is voltak a végén ami idegesítő lett. meg a google fiókkal kommunikálni tudó böngészőkben nekem plussz pont, hogy megjegyzi a könyvjelzőim stb, a firesynch-re mindig elfelejtettem a jelszót mert ugye 2 évente kellett :D
  • CRMessen #2
    Anno egy levlistán ugyanezt a két kérdést tette fel valaki, amikor a Mozilla kijött a modolható Firefox-szal.