SG.hu

Everest - túlélőtúra a világ tetején

1996. májusában nyolc ember halt meg egy hóviharban, de az ezen alapuló katasztrófafilm csak a felszínt kapargatja.

A filmtörténelem százhúsz éve során a különböző alkotások szereplőinek számos bajt és csapást kellett túlélniük. Láthattunk cápatámadásokat, madárrajzást, sorozatgyilkosokat, háborúkat, feltámasztott dinoszauruszokat, vulkánkitöréseket, meteorhullást, és még megannyi egyéb veszedelmet. Ezúttal az izlandi születésű Baltasar Kormákur érzett magában elég kurázsit ahhoz, hogy túlélőtúrára vigye szereplőit, méghozzá a világ tetejére.

Az igaz történetet elregélő filmdráma főszereplője Rob Hall (Jason Clarke). A fanatikus és gyakorlott hegymászó már évek óta megélhetési szinten űzi hobbiját, a Mount Everest veszélyes vidékén kalauzolja kalandvágyó csoportjait a csúcs felé. 1996-ban szokatlanul sokan gyűlnek össze az alaptáborban, Rob ügyfelein kívül még jó néhány másik mászó is készülődik csapatával, köztük az egészségesen nagyképű Scott Fisher (Jake Gyllenhaal). A hegymászás kezdetben kockázataival együtt is átlagos vállalkozásnak indul, ám a zord időjárás és némi emberi gyengeség következtében kicsúszik a talaj hőseink lába alól.


William Nicholson és Simon Beaufoy forgatókönyve kezdetben kissé sablonos és erőltetett motivációs hullámok hátán lovagolva igyekszik lefesteni karaktereit, ám később már filmszerűbb, minőségibb módszerekkel is próbálkozik. Fontos drámai fordulópont a cselekményben a Miért? elhangzása; a Rob csoportjával tartó újságíró teszi fel ezt a kérdést a hegymászóknak, és tulajdonképpen ez az egy kérdés marad a fő konfliktusforrás egészen a produkció végéig.

A világ tetejére való feljutás ellentmondásos cél, hiszen a kliensek azért fizettek egy kisebb vagyont, hogy a halál torkába gyalogoljanak. Ahogy Rob mondja, az emberi test nem arra készült, hogy kibírja ezt az irracionális magasságot. És mégis, évről évre sokan vágnak neki, lehet, hogy nem is tudják miért, hiszen a történet szereplőin is végig a válaszok iránti vágyat érezhetjük.


A karakterek a hétköznapok szélmalomharcait viszik a magasba, hogy ott leszámoljanak önmagukkal, saját gyengeségükkel. Ez mind szép és jó, az emberi tragédiák valóban fájók és meggyászolandók, de nagyjátékfilmet építeni köréjük teljesen fölösleges volt. Az Everest kétórás játékidejében szembetűnően ritka a valódi cselekmény, a produkció utolsó harmadáig az lehet az érzésünk, hogy csupán egy szokatlanul elnyújtott bevezetést látunk. A fináléra sem marad több egy-két erőteljesebb érzelmi csúcspontnál.


Baltasar Kormákur rendező lelki rokonságot érezhetett a történet hegymászóival, hiszen ő is meglehetősen nehéz feladatra vállalkozott, amikor elhatározta, hogy izgalmas filmet fog forgatni ebből a dögunalmas forgatókönyvből. Azért úgy-ahogy sikerült a dolog, mert habár a szkript fogyatékosságait a rendező izzadva sem tudja ellensúlyozni, gyakorta ügyes megoldásokkal ellensúlyozza a vontatottságot.

A szép totálképek használata lenyűgöző, Kormákur ezzel az amúgy kézenfekvő, ám szokatlanul jól kivitelezett ötlettel pazarul érzékelteti a természet hatalmát és a mellette eltörpülő emberi jelenlétet. Eme alapjáraton futtatott kontextus mellett is látható az igyekezet, hiszen a direktor nem egyszer komponál dinamikus, olykor megrázó jeleneteket, amelyek aláfestéseként a nem túl eredeti, ám a képsorok sodrásában jól működő filmzene dallamai szólnak.


Az Everest-re leginkább színészi fronton érdemes odafigyelni. A gárda tagjai remekül helytállnak a sztoriban, nem zavarja őket a forgatókönyv unalmassága. Jason Clarke a tőle megszokott, átlagosan korrekt színvonalat hozza, és Jake Gyllenhaal sem okoz csalódást, kevés jelenete ellenére is emlékezetes, szórakoztató produktumot prezentál. Érdekes módon a kisebb mellékszerepekben figyelhetünk fel a legnagyszerűbb teljesítményekre, hiszen Josh Brolin nagyon jó a nagyképű texasi mászó szerepében, Keira Knightley pedig viszi a prímet Rob Hall várandós feleségének bőrében. A műben szerepel továbbá az U.N.C.L.E. gonosza, Elizabeth Debicki, ezúttal egy jóval földhözragadtabb karakter bőrében.

Az Everest hangulatos semmiség. Valóban szörnyű dolgok történetek akkor, 1996-ban, fenn a hegyen, ám ez sajnos nem indokolja egy kétórás filmdráma létrejöttét. Kormákur igyekszik menteni a helyzetet, és a színészek sem rosszak, ám katartikus filmélményre ne számítsunk ettől a kelleténél sokkal jobban hype-olt produkciótól.


Everest
színes, magyarul beszélő, amerikai-angol dráma, 122 perc, 2015

rendező: Baltasar Kormákur
forgatókönyvíró: Simon Beaufoy, Lem Dobbs, Mark Medoff
operatőr: Salvatore Totino
vágó: Mick Audsley

Peach Weathers - Robin Wright
Jan Hall - Keira Knightley
Scott Fischer - Jake Gyllenhaal
Jon Krakauer - Michael Kelly
Guy Cotter - Sam Worthington
Beck Weathers - Josh Brolin
Helen Wilton - Emily Watson
Ed Viesturs - Clive Standen

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #17
    Az idézet nem tőlem van.
    Én pont nem arról beszéltem, hogy hűen kell tükröznie a valóságot. ;-)
  • cateran #16
    "Az, hogy "igaz történet alapján" szinte mindig csak egyszerű reklámszöveg.Ha valóban erre törekednek egy film létrehozásakor akkor dokumentumfilmet csinálnak."

    Nem arra torekednek, hogy teljesen tukrozze a valosagot, plane hisz ott sem voltak, sem senki mas, hisz mindenki meghalt, igy lehetetlen pontosan visszaadni mi tortent. Nyilvan a Titanic filmben is az egyetlen dolog ami passzol a valosaggal, hogy elsullyed a hajo..Ettol meg bizony megtortent esemenyek alapjan keszult film...Ez a hegymaszos is tokmindegy, hogy mifele baromsagok vannak esetleg benne. az alapjat 1 tenylegesen megtortent esemeny kepezi. 1000%, hogy a szemelysigek, viselkedesek, reakciok, etc. teljesen mas volt, de ezert feldolgozas a neve es nem az emlitett dokumentumfilm. A kulcsszo, hogy szorakoztatasnak keszul es nem oktato vagy dokumentumfilmnek..es ti ettol vagytok keptelenek elvonatkoztatni (ahogy az elso komment is...:D)
  • Imi3est #15
    "Touching the Void" -ot nézzétek meg, az is hegymászós, igaz történet alapján - szerintem egész jó. Imdb-n jobban áll mint ez.
  • Tetsuo #14
    Te értetted félre. Az semmit nem számít, hogy megtörtént-e vagy sem. Ha valamit "úgy kell nézni" az már régen rossz, az nem lehet kifogás arra, hogy valamit elcs*sztek.
    Példának okáért a megtörtént eseményeket, valós személyeket földolgozó amerikai tévéfilmek a legirreálisabb történeteket sugallják - mert rossz a megvalósítás (pl. a rendezés, dramaturg).
    A másik dolog pedig az, hogy az alap lehet, hogy valós esemény, de a rárakódott liberalista propaganda, giccs és egyéb maszlag miatt a végeredménnek köze sincs a valósághoz.
    Természetesen jót is ki lehet hozni egy valós esemény földolgozásából... úgy, mint bármi másból.
    Végső soron, ha tényleg figyelembe veszed azt, hogy igazából megtörtént-e, akkor még kritikusabban kell hozzáállnod, hiszen azon felül, hogy jó filmet vársz el, még össze is hasonlítod a valósággal mi stimmel, mi nem.


  • cateran #13
    Tenyleg egyre nehezebben ertelmezel mondatokat? Az utobbi idoben, mintha az en szintemre sullyedtel volna, sot meg annal is lejjebb...A Film ALAPJA 1 valoban megtortent esemeny, 1996 majusaban 8 ember meghalt az Everesten 1 hoviharban. Azaz megtortent valos esemenyen ALAPUL...tudod, mint a Titanic...

    http://www.history.com/this-day-in-history/death-on-mount-everest
  • urambocsá #12
    nem látom be ez mitől valószerűtlen. én egész évben rövidnadrágban járok Magyarországon is. akkor veszek fel hosszú gatyát, ha télen nagy a szél és/vagy esett a hó. de az alpokban is másztam már hegyet hóhatár felett rövidben, az anorákomat meg szinte sose veszem fel. jah és én is felfigyeltem a laza öltözködésre a filmben, de csak Gyllenhaal karaktere volt ilyen de ő egyébként is ilyen laza fenegyereket hozott.

    amúgy élveztem a filmet, 7-esre értékeltem imdb-n, nagyjából egyet is értek az elhangzottakkal :)
  • Tetsuo #11
    Talán Hollywood (és általában a nyugati filmipar) etnikai hegemóiájára utal, bár én nem pont ennél a filmnél tenném.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2015.09.18. 17:07:47
  • bakvarnyu #10
    kösz a tippet, ahhoz legalább már van HD rip :D
    Utoljára szerkesztette: bakvarnyu, 2015.09.18. 08:41:19
  • Yagami #9
    Ő már csak zetor. Meg is kell néznem azonnal, ha ő mondja :)
  • Ender Wiggin #8
    A K2-nél reálisabb hegymászós film nem nagyon volt még. Ez is nagy rizsa.

    "Zseniálisan jó, lenyűgöző film volt."

    Hahahahaha. Fábry kölcsönadta a humor-bonbonját?