Gyurkity Péter

A titkosításra fókuszál a Turing Phone

Mégpedig egy olyan külsővel, amely a fejlesztők szerint a titánnál is erősebb.

A lehallgatási botrány kitörése óta megnövekedett azon okostelefonok és egyéb hordozható eszközök jelentősége, amelyek a személyes adatok és a privát kommunikáció védelmére helyezik a hangsúlyt. Ezen a téren a Blackphone jelent meg először a titkosítást kihangsúlyozva, idén ennek második generációját is megismerhettük, most azonban egy új jelentkező bukkant fel a színtéren.

A Turing Robotic Industries hivatalos honlapján nem sok részletet láthatunk, itt egyelőre arra tesznek ígéretet, hogy a fontosabb részletekről e-mail révén tájékoztatják majd az érdeklődőket. A napokban azonban már megjelent egy sajtóközlemény, amely a cég első fejlesztésének hardveres jellemzőit sorolja fel, kiegészítve ezt a szoftveres funkciókkal, így jól látható, a fejlesztők a külsőre, valamint a titkosításra helyezték a hangsúlyt. A hardveres listától nem is ájulunk el, hiszen az 5,5 hüvelykes, 1080p felbontást támogató kijelző, a Snapdragon 801 chip, a 3 GB RAM, az LTE-elérés, valamint a 13 és a 8 megapixeles kamera párosa ma már hétköznapinak számít.


Ennél jobb benyomást tesz az alapesetben is méretes, 64, illetve 128 GB-os belső tároló, valamint a 3000 mAh-s akkumulátor, amely megfelelő üzemidőt biztosít. A szoftveres oldalon az Android 5.0 alap változata dolgozik, ez azonban külső szervert nem igénylő titkosítással, a készülék gyors lezárást is lehetővé tévő ujjlenyomat-olvasóval, a telefonon alapértelmezett módon megtalálható egyedi kulccsal, illetve az Apple megoldásához hasonló mágneses csatlakozóval egészül ki. A külső az alumínium, a kerámia és a műanyag keveréke, a cég által csak “Liquidmorphium" néven emlegetett keret azonban szerintük a titánnál is erősebb, így a tartósságot is biztosítanák.

A telefon ára a belső tároló méretétől függően 740 és 870 dollár lesz, ezt reményeik szerint több szolgáltatóval közösen, hűségszerződés ellenében leszoríthatják majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #1
    "Ennél jobb benyomást tesz az alapesetben is méretes, 64, illetve 128 GB-os belső tároló, valamint a 3000 mAh-s akkumulátor ..."
    Ööö, azért bennem a Lenovo féle 5300 mAh aksi nagyobb benyomást tesz, pláne mert a tesztek alapján a Samsung Galaxy S6 Edge-ben lévő 2600-as aksi si lópikulát ér rendes használatnál.

    Az a baj, hogy a telefon anyagáról (LiquidMorphium) nem sok derül ki, valamiféle kompozit anyag alumíniumból meg kerámiából.