Gyurkity Péter

Indul a Samsung mobilfizetési szolgáltatása

Mégpedig egy létező cég felvásárlásával, amely a megszokottól eltérő megoldással segíti a gyártót.

A mobilfizetési szegmensben eddig is aktív szereplőként tevékenykedő LoopPay hivatalos közleményben jelezte, hogy a jövőben a Samsung részeként folytatják munkájukat, a dél-koreai cég ugyanis felvásárolta őket, amivel ez utóbbi egyértelműen az Apple és a Google ellenében alakítja ki saját platformját.

Az Apple még tavaly mutatta be az Apple Pay rendszert, amely a vásárlók, mi több, az amerikai kormányzat körein belül is kedvező fogadtatásra talált, legutóbb pedig az szivárgott ki, hogy a megoldás hamarosan az Egyesült Királyságban is elérhetővé válik. Nyilván ez a siker késztette a Samsungot arra, hogy megjelenjen ezen a piacon is, annál inkább, mert az okostelefonok szegmensében az utóbbi időben mintha elvesztették volna korábbi lendületüket, így komoly megújulásra van itt szükségük ahhoz, hogy magukra találjanak. A mostani húzással természetesen a Google Wallet is közvetlen riválisként tűnik majd fel a színen, ezzel a Tizen után egy újabb területen kerülhetnek összeütközésbe az Android gazdájával, ám az esélyeket még megjósolni sem lehet.

A LoopPay egyébként - a többiektől eltérő módon - nem az NFC-technológiára épít, hanem a Magnetic Secure Transmission (MST) rendszerre, ez pedig lehetővé teszi, hogy a legtöbb létező terminál gond nélkül leolvassa a mobiltárca adatait, mintha csak egy mágnescsíkkal ellátott bankkártyát húznánk le. A kialakítás is eltérő, hiszen a cég egyelőre az általuk árult telefontokokba, illetve egy kulcstartó modulba építi be azt, előbbit 16 dollárért, utóbbit pedig 10 dolláros áron kínálva. Természetesen megvan a lehetőség arra, hogy a komponenseket közvetlenül az okostelefonokba építsék be, így nem lenne meglepetés, ha az idén megjelenő Samsung Galaxy S6 egyik fő attrakciója éppen ez lenne.

A Samsung emellett egyéb gyártóknak is licencelheti a megoldást, így számos riválisuk fejlesztéseiben megjelenhet majd a mobilfizetési platform.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tikal #2
    nem is értettem már korábban se, hogy mit akar ezzel a Samsung...
  • Papichulo #1
    Mivel ez ev oktoberetol az EMV hasznalata quasi kotelezo lesz az USA-ban - legalabbis, mindig az a fel viseli a visszaelesbol adodo feleloseget, aki miatt nem ezzel a technologiaval ment vegbe a tranzakcio - szinte mindenki menekulni fog ettol a LoopPay jellegu megoldastol, mely tulajndonkeppen a letezo magnescsikot klonozza le es sugarozza at az adatait az MST olvasofejere. Ez mindossze egy elavult technologia meghackelese...
    Utoljára szerkesztette: Papichulo, 2015.02.24. 09:30:23