SG.hu
Saints Row: Gat out of Hell
Kiadó: Deep Silver
Fejlesztő: Volition
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium Dual Core E5700 3 GHz-es vagy AMD Athlon II X2 245 processzor, Nvidia GeForce GTX 260 vagy ATI Radeon HD 5830 grafikus kártya, 2 GB RAM, 10 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i3-2100T 2,5 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 905 processzor, Nvidia GeForce GTX 560 vagy ATI Radeon HD 6850 grafikus kártya, 4 GB RAM, 10 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Saints Row IV, GTA IV
Kategória: nyitott világú akciójáték
A régóta várt ötödik rész előtt a Volition egy újabb bőrt szeretett volna lehúzni a Saints Row-sorozatról, amit vélhetően nem gondoltak át elég alaposan, a Gat out of Hell képében ugyanis megszületett a franchise eddigi legrosszabb epizódja. Játéktesztünkből kiderül, hogy miért!
A Saints Row-sorozatot – főként a második rész miatt – nagyon sokan megkedvelték a nyitott világú akciójátékok szerelmesei közül, hiszen a GTA-hoz képest egy sokkal humorosabb, könnyedebb, lazább formában tálalta az alvilági bandák mindennapjait. A legtöbb rajongó mindmáig a harmadik felvonást tartja a csúcsnak, ami nem is meglepő azok után, hogy a Volition a negyedik résszel egy olyan kísérletbe kezdett, ami alaposan megosztotta az addigi közönséget. A realisztikus kalandok után ugyanis úgy próbáltak még jobban elszakadni a Rockstar által megalkotott riválistól, hogy a történetbe beleszőtték az űrlényeket, valamint egy komplett idegen inváziót, ami a sajátos sci-fi hatásai, a főhősünkre aggatható szuperképességek, valamint az egyéb őrült ötletek miatt különbözött mindattól, amit korábban megszoktunk a Saints Row névtől.
Egy nagyszabású ötödik résszel a háttérben talán elnéztük volna, hogy lényegében egy félresikerült kiegészítőt próbáltak eladni nekünk a készítők, miután azonban bejelentették a Gat ouf of Hell című legújabb oldalhajtást, az összes empátia és megbocsátás kiveszett belőlünk, hiszen tanúbizonyságot nyert, hogy sajnos még mindig van lejjebb a franchise számára. A Saints Row: Gat out of Hell ugyanis bár nem titkolja, hogy csak egy szimpla bővítmény – nem is kérnek érte teljes árat –, de bugyuta körítése és a korábban megismert játékmenet teljes lebutítása miatt értetlenül állunk a Volition vicce előtt, mert aligha lehet komolyan venni ezt a szánalmas próbálkozást.
Már a játék története is mosolyt csal arcunkra, amikor kiderül, hogy hőseink kalandjai egyenesen a Pokolban folytatódnak tovább, amiből akár még jópofa, tényelegesen humoros dolgokat is ki lehetett volna hozni, de a fejlesztők meg sem próbálkoztak vele. Hiába áll a középpontban egy szemrevaló, megmentésre váró menyecske, és hiába lesz a főellenfél maga a Sátán, az alvilági kalandok olyannyira egysíkúra sikerültek, hogy az elképesztően rövid kampány első percétől az utolsóig értetlenül álltunk minden egyes újabb küldetés vagy feladat előtt. Pláne a korábbi részek összetettsége után!
A Gat out of Hell például épkézláb történetet sem tud felvonultatni, így lényegében az első, valamint az utolsó egy percben kerül a középpontba Jezebel megmentése, a köztes időintervallumban viszont szimpla mellékküldetésekkel ütjük el az időt, illetve ismétlődő, már a korábbi részekben unalmassá vált feladatokkal próbálunk a Pokol befolyásosabb alakjainak bizalmába férkőzni.
Mielőtt alaposabban is belemennénk a játékmenet néhány sajátosságába – merthogy azért akadnak „pokoli” újdonságok –, érdemes kiemelni, hogy mennyi mindentől megfosztja a sorozat rajongóit ez a mellékszál. Példának okáért a Volition teljes egészében kivette a korábbi epizódokban annyira kedvelt karaktergenerálás lehetőségét, ezáltal csak Johnny Gat vagy Kinzie Kensington bőrébe bújva élhetjük át a kalandokat, akiket még átöltöztetni sem tudunk. Ezenfelül az új játéktér, avagy New Hades városa olyannyira kicsi, szűkös, nem mellesleg pedig unalmas és ismétlődő, hogy utoljára talán két generációval korábban láttunk ennyire semmitmondó helyszíneket.
Öröm az ürömben, hogy legalább a hangulatot eltalálták a készítők, így valóban egy kissé apokaliptikus környezetet kapunk a lávafolyókkal, az állandó szürkülettel, a romokkal és a felfordulással, de összességében mégis hiányérzetünk lesz majd a város felfedezése során. Ez annak is köszönhető, hogy New Hades lakosságát 95 százalékban ugyanolyan küllemmel ellátott és ugyanúgy viselkedő zombiszerű lények teszik ki, akik klónhadsereg módjára, céltalanul botorkálnak az utcákon, esetleg vezetik a nagyjából ötféle autó és egyféle motor valamelyikét, amelyek korábbi részekből megalkotott járművek pokoli roncsaiként jelennek meg az utcákon.
A legnagyobb baj azonban mégis az, hogy a készítők egyszerűen képtelenek voltak kihasználni ezt a különleges koncepciót, amihez egy olyan összetett és fordulatos történetet álmodhattak volna meg, amitől leesik az állunk. Példának okáért a kampány során többször is találkozunk korábban elhunyt, akár általunk lepuffantott szereplőkkel is, de feltűnnek ismert emberek, mint például Shakespeare, aki az alvilág lemezlovasaként mosolyt tudott csalni arcunkra. Ezen a vonalon haladva akár két játékra elegendő humort és utalást is elrejthettek volna a készítők a sztoriban, de összességében az imént szinte minden poént sikerült lelőnünk, ami kissé minősíti is a végeredményt.
Mindezek mellett a küldetések változatossága szintén hagy maga után kívánnivalót. Felejtsük el a Saints Row-sorozatra olyannyira jellemző humoros, különleges feladatokat, a készítők még csak meg sem próbálták erőltetni magukat, így például korábban ismert mellékes teendők alvilági változataival üthetjük el időnk tetemes részét. Legyen szó akár brutális mészárlásokról, akár versenyekről, vagy éppen kárhozott lelkek gyűjtögetéséről, egyik sem tekinthető klasszikus értelemben vett küldetésnek, inkább csak egyfajta mellékes teendőnek, aminek következtében hamar unalomba is fullad a játék, de szerencsére mielőtt ez bekövetkezik, már kis híján a végére is értünk az egésznek.
Hogy ne csak negatívumokról beszéljünk a Saints Row: Gat out of Hell esetében, a Volition alkalmazott néhány újdonságot is, amelyek jól sültek el, de legfeljebb néhány percig tudták feldobni a játékmenetet. Példának okáért amint megérkezünk New Hades-be, azonnal kapunk két természetfeletti képességet. Az egyikkel gyorsan tudunk futni, a másikkal viszont szárnyakat növeszthetünk, és szabadon repkedhetünk a hamuval és füsttel szennyezett sötét égen. Pontosabban csak repkedhetnénk, a Volition ugyanis az alapvetően árkádos irányítás mellett meglepően komolyra tervezte ezt a mechanizmust, amelynek során szinte minden apróságra oda kell figyelnünk ahhoz, hogy ne zuhanjunk le.
Példának okáért nem mindegy, milyen sebességgel haladunk, milyen ívben fordulunk, ezenfelül pedig állóképességünket is szemmel kell tartanunk, máskülönben egyszerűen lepottyanunk a mélybe. A repülés tehát nem olyan, mintha egy láthatatlan autót vezetnénk az égen, hanem elsőre inkább egy fejtörést okozó, később viszont megszokható extra, ami sokkal jobban is elsülhetett volna. Ez igaz részben főhősünk egyéb képességeire is, amelyeket sorban kapunk meg a kampány során, így segítségükkel varázsolhatunk majd kis lényeket, amelyek megtámadják az ellenséges démonokat, de akár kővé is dermeszthetjük támadóinkat, vagy jóságot és szeretetet sugározva elsorvaszthatjuk őket.
Természetesen nem hiányoznak a játékból a különféle hagyományos fegyverek sem, de akadnak egészen őrült darabok is, mint például a motoros fotelre erősített golyószóró. Ezenfelül általánosságban fejleszthetjük majd főhősünk különleges képességeit és tulajdonságait, ezáltal lassan, de biztosan eljutva a „halhatatlanságig”, miután még az addigiaknál is kevesebb kihívást tartogat a játék.
Grafika:
Bármennyire hihetetlen, de a Saints Row: Gat out of Hell grafikája valamiért sokkal stílustalanabb és csúnyább, mint a harmadik vagy a negyedik részben korábban látott küllem. Ezt vélhetően annak a számlájára írhatjuk fel, hogy a fejlesztők nagyon siettek a munkálatokkal, hiszen sem a játékteret nem sikerült megfelelő részletességűre kidolgozniuk, sem az animációk és az átvezetők terén nem produkálták az elvárható szintet. A minden túlzás nélkül csúnyának nevezhető küllem egyetlen előnye, hogy nagyon jól optimalizált, így akár több éves konfigurációkon is „élvezhetjük” a végeredményt.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
A Gat out of Hell minden téren a korábbi részek kezelőfelületét és irányítását örökölte meg, és míg előbbi egy kis alvilági csinosításon esett át, addig utóbbi valóban teljes mértékben változatlan maradt. Az egyedüli probléma a repüléshez köthető, amivel garantáltan sokaknak meggyűlik majd a baja, az alapvetően árkádos irányítás helyett ugyanis ezt valamiért túl komolyan vették a fejlesztők, és a felhők közötti szárnyalás így minden lett, csak éppen légiesen könnyed nem.
Játszhatóság: A korábbi Saints Row-játékok legnagyobb pozitívuma a hosszú, de mégsem unalmas játékidő volt, így kivétel nélkül mindegyik epizód jóval tíz óra feletti főtörténettel és legalább 20-30 órányi egyéb elfoglaltsággal kecsegtetett. A pokoli kaland azonban ezen a téren is változást hoz, a felületes sztorin ugyanis 3-4 óra alatt átszaladhatunk, de mellékküldetésekkel együtt sem hozhatunk ki sokkal többet az egészből 10 óránál. Kooperatív mód ugyan van, de mivel a Volition nem vette a fáradtságot külön erre a lehetőségre kiélezett feladatok megalkotására, ezért sok értelme sajnos ennek sem lesz.
Intelligencia, nehézség:
Mind a mesterséges intelligencia, mind a nehézség terén a játék erősen átlagosra sikeredett, tehát még a főbb ellenfelek legyőzése sem jelent túlzott kihívást, a programozott értelem pedig olyannyira nem jellemző a játékra, hogy az ellenfelek inkább átesnek a fedezékeken, minthogy elbújjanak mögöttük.
Hangok, zene:
A Gat out of Hell legnagyobb negatívuma azonban a hangok, egészen pontosan a zenék között keresendő. A korábbi Saint Row-játékokban élmény volt beülni az autóba, vagy csak sétálni az utcán és csemegézni a több tucat zeneszám között. Ezt a fejlesztők most teljes egészében kivették, így egyetlen sláger sem csendül fel a játékban – ergo ezen is spórolni szerettek volna –, de az általános hanghatások terén sem lehetünk túl elégedettek. Egyedül a szinkronok miatt lehet értékelni kicsit a produkciót, de valamiért most még Johnny Gat sem tűnik olyan mókásnak, mint máskor.
Összegzés: A Saints Row: Gat out of Hell egy óriási melléfogás, egy hatalmas zsákutca a Volition részéről, amit a negyedik rész után már garantáltan nem nyelnek le szó nélkül a rajongók. Szinte egyetlen olyan eleme sincs a játéknak, amit esetleg szerettünk volna a korábbi részekből, így olyan, mintha nem is a kedvelt sorozat mellékszálával, hanem valami alacsony költségvetésű, sokadrangú alkotással játszottunk volna. Ha nagy rajongója vagy a franchise-nak, egy leárazás során tehetsz vele egy próbát, mert a pokoli koncepció azért elég érdekesre sikerült, de ezek után a fejlesztők már csak egy, a gyökerekhez visszanyúló Saints Row-epizóddal tudják majd megmenteni a mundér becsületét.
Fejlesztő: Volition
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium Dual Core E5700 3 GHz-es vagy AMD Athlon II X2 245 processzor, Nvidia GeForce GTX 260 vagy ATI Radeon HD 5830 grafikus kártya, 2 GB RAM, 10 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i3-2100T 2,5 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 905 processzor, Nvidia GeForce GTX 560 vagy ATI Radeon HD 6850 grafikus kártya, 4 GB RAM, 10 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Saints Row IV, GTA IV
Kategória: nyitott világú akciójáték
A régóta várt ötödik rész előtt a Volition egy újabb bőrt szeretett volna lehúzni a Saints Row-sorozatról, amit vélhetően nem gondoltak át elég alaposan, a Gat out of Hell képében ugyanis megszületett a franchise eddigi legrosszabb epizódja. Játéktesztünkből kiderül, hogy miért!
A Saints Row-sorozatot – főként a második rész miatt – nagyon sokan megkedvelték a nyitott világú akciójátékok szerelmesei közül, hiszen a GTA-hoz képest egy sokkal humorosabb, könnyedebb, lazább formában tálalta az alvilági bandák mindennapjait. A legtöbb rajongó mindmáig a harmadik felvonást tartja a csúcsnak, ami nem is meglepő azok után, hogy a Volition a negyedik résszel egy olyan kísérletbe kezdett, ami alaposan megosztotta az addigi közönséget. A realisztikus kalandok után ugyanis úgy próbáltak még jobban elszakadni a Rockstar által megalkotott riválistól, hogy a történetbe beleszőtték az űrlényeket, valamint egy komplett idegen inváziót, ami a sajátos sci-fi hatásai, a főhősünkre aggatható szuperképességek, valamint az egyéb őrült ötletek miatt különbözött mindattól, amit korábban megszoktunk a Saints Row névtől.
Egy nagyszabású ötödik résszel a háttérben talán elnéztük volna, hogy lényegében egy félresikerült kiegészítőt próbáltak eladni nekünk a készítők, miután azonban bejelentették a Gat ouf of Hell című legújabb oldalhajtást, az összes empátia és megbocsátás kiveszett belőlünk, hiszen tanúbizonyságot nyert, hogy sajnos még mindig van lejjebb a franchise számára. A Saints Row: Gat out of Hell ugyanis bár nem titkolja, hogy csak egy szimpla bővítmény – nem is kérnek érte teljes árat –, de bugyuta körítése és a korábban megismert játékmenet teljes lebutítása miatt értetlenül állunk a Volition vicce előtt, mert aligha lehet komolyan venni ezt a szánalmas próbálkozást.
Már a játék története is mosolyt csal arcunkra, amikor kiderül, hogy hőseink kalandjai egyenesen a Pokolban folytatódnak tovább, amiből akár még jópofa, tényelegesen humoros dolgokat is ki lehetett volna hozni, de a fejlesztők meg sem próbálkoztak vele. Hiába áll a középpontban egy szemrevaló, megmentésre váró menyecske, és hiába lesz a főellenfél maga a Sátán, az alvilági kalandok olyannyira egysíkúra sikerültek, hogy az elképesztően rövid kampány első percétől az utolsóig értetlenül álltunk minden egyes újabb küldetés vagy feladat előtt. Pláne a korábbi részek összetettsége után!
A Gat out of Hell például épkézláb történetet sem tud felvonultatni, így lényegében az első, valamint az utolsó egy percben kerül a középpontba Jezebel megmentése, a köztes időintervallumban viszont szimpla mellékküldetésekkel ütjük el az időt, illetve ismétlődő, már a korábbi részekben unalmassá vált feladatokkal próbálunk a Pokol befolyásosabb alakjainak bizalmába férkőzni.
Mielőtt alaposabban is belemennénk a játékmenet néhány sajátosságába – merthogy azért akadnak „pokoli” újdonságok –, érdemes kiemelni, hogy mennyi mindentől megfosztja a sorozat rajongóit ez a mellékszál. Példának okáért a Volition teljes egészében kivette a korábbi epizódokban annyira kedvelt karaktergenerálás lehetőségét, ezáltal csak Johnny Gat vagy Kinzie Kensington bőrébe bújva élhetjük át a kalandokat, akiket még átöltöztetni sem tudunk. Ezenfelül az új játéktér, avagy New Hades városa olyannyira kicsi, szűkös, nem mellesleg pedig unalmas és ismétlődő, hogy utoljára talán két generációval korábban láttunk ennyire semmitmondó helyszíneket.
Öröm az ürömben, hogy legalább a hangulatot eltalálták a készítők, így valóban egy kissé apokaliptikus környezetet kapunk a lávafolyókkal, az állandó szürkülettel, a romokkal és a felfordulással, de összességében mégis hiányérzetünk lesz majd a város felfedezése során. Ez annak is köszönhető, hogy New Hades lakosságát 95 százalékban ugyanolyan küllemmel ellátott és ugyanúgy viselkedő zombiszerű lények teszik ki, akik klónhadsereg módjára, céltalanul botorkálnak az utcákon, esetleg vezetik a nagyjából ötféle autó és egyféle motor valamelyikét, amelyek korábbi részekből megalkotott járművek pokoli roncsaiként jelennek meg az utcákon.
A legnagyobb baj azonban mégis az, hogy a készítők egyszerűen képtelenek voltak kihasználni ezt a különleges koncepciót, amihez egy olyan összetett és fordulatos történetet álmodhattak volna meg, amitől leesik az állunk. Példának okáért a kampány során többször is találkozunk korábban elhunyt, akár általunk lepuffantott szereplőkkel is, de feltűnnek ismert emberek, mint például Shakespeare, aki az alvilág lemezlovasaként mosolyt tudott csalni arcunkra. Ezen a vonalon haladva akár két játékra elegendő humort és utalást is elrejthettek volna a készítők a sztoriban, de összességében az imént szinte minden poént sikerült lelőnünk, ami kissé minősíti is a végeredményt.
Mindezek mellett a küldetések változatossága szintén hagy maga után kívánnivalót. Felejtsük el a Saints Row-sorozatra olyannyira jellemző humoros, különleges feladatokat, a készítők még csak meg sem próbálták erőltetni magukat, így például korábban ismert mellékes teendők alvilági változataival üthetjük el időnk tetemes részét. Legyen szó akár brutális mészárlásokról, akár versenyekről, vagy éppen kárhozott lelkek gyűjtögetéséről, egyik sem tekinthető klasszikus értelemben vett küldetésnek, inkább csak egyfajta mellékes teendőnek, aminek következtében hamar unalomba is fullad a játék, de szerencsére mielőtt ez bekövetkezik, már kis híján a végére is értünk az egésznek.
Hogy ne csak negatívumokról beszéljünk a Saints Row: Gat out of Hell esetében, a Volition alkalmazott néhány újdonságot is, amelyek jól sültek el, de legfeljebb néhány percig tudták feldobni a játékmenetet. Példának okáért amint megérkezünk New Hades-be, azonnal kapunk két természetfeletti képességet. Az egyikkel gyorsan tudunk futni, a másikkal viszont szárnyakat növeszthetünk, és szabadon repkedhetünk a hamuval és füsttel szennyezett sötét égen. Pontosabban csak repkedhetnénk, a Volition ugyanis az alapvetően árkádos irányítás mellett meglepően komolyra tervezte ezt a mechanizmust, amelynek során szinte minden apróságra oda kell figyelnünk ahhoz, hogy ne zuhanjunk le.
Példának okáért nem mindegy, milyen sebességgel haladunk, milyen ívben fordulunk, ezenfelül pedig állóképességünket is szemmel kell tartanunk, máskülönben egyszerűen lepottyanunk a mélybe. A repülés tehát nem olyan, mintha egy láthatatlan autót vezetnénk az égen, hanem elsőre inkább egy fejtörést okozó, később viszont megszokható extra, ami sokkal jobban is elsülhetett volna. Ez igaz részben főhősünk egyéb képességeire is, amelyeket sorban kapunk meg a kampány során, így segítségükkel varázsolhatunk majd kis lényeket, amelyek megtámadják az ellenséges démonokat, de akár kővé is dermeszthetjük támadóinkat, vagy jóságot és szeretetet sugározva elsorvaszthatjuk őket.
Természetesen nem hiányoznak a játékból a különféle hagyományos fegyverek sem, de akadnak egészen őrült darabok is, mint például a motoros fotelre erősített golyószóró. Ezenfelül általánosságban fejleszthetjük majd főhősünk különleges képességeit és tulajdonságait, ezáltal lassan, de biztosan eljutva a „halhatatlanságig”, miután még az addigiaknál is kevesebb kihívást tartogat a játék.
Grafika:
Bármennyire hihetetlen, de a Saints Row: Gat out of Hell grafikája valamiért sokkal stílustalanabb és csúnyább, mint a harmadik vagy a negyedik részben korábban látott küllem. Ezt vélhetően annak a számlájára írhatjuk fel, hogy a fejlesztők nagyon siettek a munkálatokkal, hiszen sem a játékteret nem sikerült megfelelő részletességűre kidolgozniuk, sem az animációk és az átvezetők terén nem produkálták az elvárható szintet. A minden túlzás nélkül csúnyának nevezhető küllem egyetlen előnye, hogy nagyon jól optimalizált, így akár több éves konfigurációkon is „élvezhetjük” a végeredményt.Kezelőfelület, irányíthatóság:
A Gat out of Hell minden téren a korábbi részek kezelőfelületét és irányítását örökölte meg, és míg előbbi egy kis alvilági csinosításon esett át, addig utóbbi valóban teljes mértékben változatlan maradt. Az egyedüli probléma a repüléshez köthető, amivel garantáltan sokaknak meggyűlik majd a baja, az alapvetően árkádos irányítás helyett ugyanis ezt valamiért túl komolyan vették a fejlesztők, és a felhők közötti szárnyalás így minden lett, csak éppen légiesen könnyed nem.Játszhatóság:
A korábbi Saints Row-játékok legnagyobb pozitívuma a hosszú, de mégsem unalmas játékidő volt, így kivétel nélkül mindegyik epizód jóval tíz óra feletti főtörténettel és legalább 20-30 órányi egyéb elfoglaltsággal kecsegtetett. A pokoli kaland azonban ezen a téren is változást hoz, a felületes sztorin ugyanis 3-4 óra alatt átszaladhatunk, de mellékküldetésekkel együtt sem hozhatunk ki sokkal többet az egészből 10 óránál. Kooperatív mód ugyan van, de mivel a Volition nem vette a fáradtságot külön erre a lehetőségre kiélezett feladatok megalkotására, ezért sok értelme sajnos ennek sem lesz.Intelligencia, nehézség:
Mind a mesterséges intelligencia, mind a nehézség terén a játék erősen átlagosra sikeredett, tehát még a főbb ellenfelek legyőzése sem jelent túlzott kihívást, a programozott értelem pedig olyannyira nem jellemző a játékra, hogy az ellenfelek inkább átesnek a fedezékeken, minthogy elbújjanak mögöttük.Hangok, zene:
A Gat out of Hell legnagyobb negatívuma azonban a hangok, egészen pontosan a zenék között keresendő. A korábbi Saint Row-játékokban élmény volt beülni az autóba, vagy csak sétálni az utcán és csemegézni a több tucat zeneszám között. Ezt a fejlesztők most teljes egészében kivették, így egyetlen sláger sem csendül fel a játékban – ergo ezen is spórolni szerettek volna –, de az általános hanghatások terén sem lehetünk túl elégedettek. Egyedül a szinkronok miatt lehet értékelni kicsit a produkciót, de valamiért most még Johnny Gat sem tűnik olyan mókásnak, mint máskor.Összegzés:
A Saints Row: Gat out of Hell egy óriási melléfogás, egy hatalmas zsákutca a Volition részéről, amit a negyedik rész után már garantáltan nem nyelnek le szó nélkül a rajongók. Szinte egyetlen olyan eleme sincs a játéknak, amit esetleg szerettünk volna a korábbi részekből, így olyan, mintha nem is a kedvelt sorozat mellékszálával, hanem valami alacsony költségvetésű, sokadrangú alkotással játszottunk volna. Ha nagy rajongója vagy a franchise-nak, egy leárazás során tehetsz vele egy próbát, mert a pokoli koncepció azért elég érdekesre sikerült, de ezek után a fejlesztők már csak egy, a gyökerekhez visszanyúló Saints Row-epizóddal tudják majd megmenteni a mundér becsületét.