Szekeres Viktor
Vadregény - El ne vidd rá a gyereket!
Egy bizarr, igen sötét tónusú komplex történetben elevenednek meg a Grimm-mesék mindenki által ismert karakterei, hogy valami nagyon elszállt végterméket produkáljanak.
Hogy tetszett a Vadregény?
Stephen Sondheim zenéje és dalszövege, valamint James Lapine története alapján a 80-as években mutatták be Amerikában az Into The Woods című musicalt, mely különböző Grimm-mesék karaktereit hozta össze egy közös történetben és bemutatta, hogy mi is történik azt követően, hogy a hősök boldogan élnek, míg meg nem halnak. A színpadi mashup művet a Chicagóval egyszer már nagyot dobó Rob Marshall rendezte meg mozifilmként sztárszereposztás mellett
A Vadregény egy sokszereplős sztori, hamar megismerkedünk benne Babszem Jankóval, Piroskával és Hamupipőkével, de a középpontban egy pék és a felesége áll, akiknek egy átok miatt nem lehet gyerekük. Ezt az átkot oldhatja fel egy boszorkány, aki cserébe a varázslatáért egy küldetéssel bízza meg a házaspárt, mely során pár tárgyat kell leszállítaniuk neki három nap alatt. Ezek a tárgyak pedig az imént említett mesehősökkel kapcsolatosak, szóval elindul a versenyfutás az idővel, jó pár szellemes szituációt előidézve.
A Vadregénnyel kapcsolatban nagyon fontos tisztában lenni, hogy kinek is szól a film. Hiába énekelnek benne (bár ezt az előzetesek zöme szemérmesen titkolta), hiába Disney-musical, semmiképp sem a kisgyerekeket célozzák meg vele. Ahhoz túlságosan sötét és komplex a sztori, túlságosan is kifacsartak a karakterek, és Stephen Sondheim sem olyan zeneszerző, aki fülbemászó dallamiról lenne híres. Annak köszönhetően pedig, hogy a karakterek szinte megállás nélkül énekelve beszélnek (azért nem akkora mértékben, mint mondjuk A nyomorultakban), olyan érzése van az embernek a film nézése közben, mintha egyetlen, majdnem két órás dalt hallgatna, rengeteg ugyanis benne a visszatérő szólam. Ez pedig sokakat garantáltan ki fog kergetni a világból, még a musical-kedvelőknek is csak egy része tudja fogyasztani a végeredményt, az éneklésre háklisak pedig garantáltan nem.
De még azok is, akik elviselhetetlennek tartják a filmet (jelen!), el fogják ismerni, hogy nagyon okos, átgondolt és intelligens a történet, sokszor teljesen kiszámíthatatlan, tele van ötletekkel és jó értelemben elszállt. Azonban minden baljós vidámság ellenére az utolsó felvonás teljesen átesik a ló túloldalára, ráadásul mindenféle átmenet nélkül. Minden bizonnyal ezt a váltást is élvezni fogja a közönség nagyobb része, de a látottakat így még nehezebb megemészteni, szinte egy Disney-antimese válik a Vadregényből. Ettől függetlenül a musical éppen a záró felvonás miatt működőképes, ettől lesz más, mint a tucatművek. (Aki bizonyos karakterek cselekedeteit nem érti, az ne magát okolja, a készítők meglehetősen összesűrítettek bizonyos eseményeket és a történet is valamiért elég rövid intervallumon belül játszódik, ami inkább árt az összképnek.)
Összességében a Vadregény teljesíti a vállalását, jól ülteti át a darabot filmre, technikailag is jó munkát végzett Rob Marshall, azonban a végeredmény csak egy bizonyos réteg számára lesz fogyasztható, és ez még akkor is igaz, ha Amerikában, talán a színpadi múltnak is köszönhetően, már a 100 milliós bevételen is túl jár. A többség csak egy unalmas és dallamtalan dalolászásnak fogják látni a Vadregényt. Azonban mivel egy tökéletes világban tényleg csak az fizet be rá, aki tájékozódik és tudja, hogy bejön neki ez a stílus, biztosra vehetjük, hogy többségében a nézők elégedetten fognak felállni a székükből.
Akinek pedig tetszett a film, az mindenképp adjon egy esélyt a Vadregénynek színpadon is. Jelenleg a budapesti Magyar színház műsorán látható a darab, a mozis felirat is annak az előadásnak a fordítását használta fel. (Angolosoknak nem is érdemes a feliratra pillantania, hiszen dal-műfordításról van szó, így csak elvétve hallhatjuk és olvashatjuk ugyanazokat a mondatokat egyszerre.)
A Vadregény egy sokszereplős sztori, hamar megismerkedünk benne Babszem Jankóval, Piroskával és Hamupipőkével, de a középpontban egy pék és a felesége áll, akiknek egy átok miatt nem lehet gyerekük. Ezt az átkot oldhatja fel egy boszorkány, aki cserébe a varázslatáért egy küldetéssel bízza meg a házaspárt, mely során pár tárgyat kell leszállítaniuk neki három nap alatt. Ezek a tárgyak pedig az imént említett mesehősökkel kapcsolatosak, szóval elindul a versenyfutás az idővel, jó pár szellemes szituációt előidézve.
A Vadregénnyel kapcsolatban nagyon fontos tisztában lenni, hogy kinek is szól a film. Hiába énekelnek benne (bár ezt az előzetesek zöme szemérmesen titkolta), hiába Disney-musical, semmiképp sem a kisgyerekeket célozzák meg vele. Ahhoz túlságosan sötét és komplex a sztori, túlságosan is kifacsartak a karakterek, és Stephen Sondheim sem olyan zeneszerző, aki fülbemászó dallamiról lenne híres. Annak köszönhetően pedig, hogy a karakterek szinte megállás nélkül énekelve beszélnek (azért nem akkora mértékben, mint mondjuk A nyomorultakban), olyan érzése van az embernek a film nézése közben, mintha egyetlen, majdnem két órás dalt hallgatna, rengeteg ugyanis benne a visszatérő szólam. Ez pedig sokakat garantáltan ki fog kergetni a világból, még a musical-kedvelőknek is csak egy része tudja fogyasztani a végeredményt, az éneklésre háklisak pedig garantáltan nem.
De még azok is, akik elviselhetetlennek tartják a filmet (jelen!), el fogják ismerni, hogy nagyon okos, átgondolt és intelligens a történet, sokszor teljesen kiszámíthatatlan, tele van ötletekkel és jó értelemben elszállt. Azonban minden baljós vidámság ellenére az utolsó felvonás teljesen átesik a ló túloldalára, ráadásul mindenféle átmenet nélkül. Minden bizonnyal ezt a váltást is élvezni fogja a közönség nagyobb része, de a látottakat így még nehezebb megemészteni, szinte egy Disney-antimese válik a Vadregényből. Ettől függetlenül a musical éppen a záró felvonás miatt működőképes, ettől lesz más, mint a tucatművek. (Aki bizonyos karakterek cselekedeteit nem érti, az ne magát okolja, a készítők meglehetősen összesűrítettek bizonyos eseményeket és a történet is valamiért elég rövid intervallumon belül játszódik, ami inkább árt az összképnek.)
Összességében a Vadregény teljesíti a vállalását, jól ülteti át a darabot filmre, technikailag is jó munkát végzett Rob Marshall, azonban a végeredmény csak egy bizonyos réteg számára lesz fogyasztható, és ez még akkor is igaz, ha Amerikában, talán a színpadi múltnak is köszönhetően, már a 100 milliós bevételen is túl jár. A többség csak egy unalmas és dallamtalan dalolászásnak fogják látni a Vadregényt. Azonban mivel egy tökéletes világban tényleg csak az fizet be rá, aki tájékozódik és tudja, hogy bejön neki ez a stílus, biztosra vehetjük, hogy többségében a nézők elégedetten fognak felállni a székükből.
Akinek pedig tetszett a film, az mindenképp adjon egy esélyt a Vadregénynek színpadon is. Jelenleg a budapesti Magyar színház műsorán látható a darab, a mozis felirat is annak az előadásnak a fordítását használta fel. (Angolosoknak nem is érdemes a feliratra pillantania, hiszen dal-műfordításról van szó, így csak elvétve hallhatjuk és olvashatjuk ugyanazokat a mondatokat egyszerre.)
|
Vadregény (Into The Woods)
színes, feliratos, amerikai musical, 124 perc, 2014 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Rob Marshall forgatókönyvíró: James Lapine operatőr: Dion Beebe producer: John DeLuca, Rob Marshall szereplők: James Corden (A pék) Emily Blunt (A pék felesége) Meryl Streep (A boszorkány) Johnny Depp (A farkas) Anna Kendrick (Hamupipőke) Lilla Crawford (Piroska) Daniel Huttlestone (Babszem Jankó) Mackenzie Mauzy (Aranyhaj) |
