Gyurkity Péter

Februárban búcsúzik a Samsung ChatOn

A találgatások, majd pedig a cáfolat után kiderült, hogy februárban szinte mindenhol bezár a ChatOn.

Még november utolsó napjaiban röppent fel a hír, hogy a Samsung chatszolgáltatása hamarosan bezárhatja kapuit, miután a cég úgy döntött, hogy a megváltozott piaci körülmények, valamint a kívánatostól elmaradó népszerűségi mutatók miatt inkább más területekre irányítja át a platformot kiszolgáló hardvert. Nem sokkal később cáfolták, hogy régióról-régióra történne a fokozatos bezárás, ám most hivatalosan is megerősítették, hogy februárig él csak a szoftver.

A pénteki napon egy dél-koreai lap számolt be arról, hogy a Samsung Electronics ottani közleménye szerint egészen pontosan február első napján, helyi idő szerint reggel 9 órakor állnak majd le a szerverek, bár a felhasználóknak ezt megelőzően lehetőségük lesz a korábban elmentett kommunikáció, valamint a megosztott képek és videók tárolására, azok megőrzésére. A cég ezt követően a mobil szféra kereskedelmi és egészségi szegmenseire fókuszál majd, itt igyekszik megerősíteni piaci pozícióit, ami a ChatOn esetében nem sikerült – bár hivatalosan a felhasználók száma eléri a 100 millió főt, ez valószínűleg csak a szoftver előre telepítésével jött össze, a valós adat ennél jóval alacsonyabb lehet.

A hírt átvevő egyéb portálok rögtön felvették a kapcsolatot a Samsung illetékeseivel, a megkeresésre adott válaszból pedig kiderült, hogy nemcsak Dél-Koreában, de az egész világon ugyanazon a napon áll majd le a szolgáltatás, vagyis a fentiek az egyéb régiókban élő felhasználókra is vonatkoznak – kivéve amerikai társainkra, akik picit tovább használhatják majd azt, mivel az USA-ban egyelőre nincs konkrét dátum.

A korai cáfolat tehát igaz volt, csak azt felejtették el hozzátenni, hogy mindössze a régióról-régióra történő fokozatosság volt problémás, nem az eredeti hír maga.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!