MTI

A miskolci járásban élők is kérhetnek ingyen laptopot

A miskolci járás 38 települését vonják be a következő lépcsőben a Digitális Közösség Programba, ezzel további 80 ezer ember számára nyílik lehetőség a digitális világban szükséges tudás elsajátításához - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára Miskolcon, egy sajtótájékoztatón.

A kísérleti program tavaly novemberben indult a magyarországi digitális írástudatlanság felszámolása érdekében, első állomása Miskolc volt. Az államtitkár úgy fogalmazott: Emődtől Felsőzsolcáig, Sajóvámostól Bükkszentkeresztig minden olyan település részese lesz a programnak, amely a kormányhatározatban szerepelt. Reményeik szerint mindenki, aki digitális eszközt szeretne igényelni, elnyeri a támogatást. Tájékoztatása szerint az érintetteket helyben, a településekre kitelepülve informálják a programban való részvételről. A pályázati lehetőség január 27-én nyílik meg, és egy hónapig lehet jelentkezni.

A miskolciaknak meghirdetett, január 17-én lezárult tenderről ismertette: eddig tízezren küldtek be pályázatot laptopok igénylésére. Hozzátette, hogy nemcsak eszközt kapnak, hanem informatikai és az internethasználathoz szükséges tudást is elsajátíthatják a jelentkezők. Emellett összesen 192 helyszínen nyílik lehetőség arra, hogy a miskolci önkormányzat és háttérintézményei bekapcsolódjanak a nemzeti távközlési gerinchálózatba, ezzel adott lesz például az elektronikus ügyintézés lehetősége. A program harmadik elemeként említette a Miskolchoz kapcsolódó alkalmazásfejlesztési csomagot, amelynek keretében az önkormányzat számos olyan informatikai fejlesztést megvalósíthat, amely a város működését egyszerűsíti, költséghatékonyabbá teszi, sőt a város és a lakosok közötti kapcsolattartást is gyorsítja.

Hangsúlyozta, mintegy félmilliárd forint értékben nyílik arra lehetőség, hogy a város a saját költségvetési működését egyszerűsítse, az elektronikus dokumentumkezelési és ügyintézési folyamatot gyorsítsa, illetve mobilalkalmazásokat hozzon létre. Vályi-Nagy Vilmos közölte: eddig tízezren pályáztak, és további 2500 eszköz jut miskolci - hátrányos helyzetű - oktatási intézményeknek, valamint a Miskolci Egyetemen tanuló diákoknak. Ez 12,5-13 ezer eszközt jelent első körben, mivel volt arra lehetőség, hogy a nagycsaládosoknál egy pályázó több eszközt is kapjon. Az államtitkár jelezte: a kormány a program országos kiterjesztését szorgalmazza.

Szólt arról, hogy a kormány célja, hogy valamennyi háztartásban 2018-ra széles sávú, legalább 30 megabit/sec internet kapcsolat álljon rendelkezésre, ebből minden második háztartásban 100 megabit/sec. Ez alapfeltétele annak, hogy Magyarország a digitális világban az élmezőnybe tartozhasson a jövőben - jegyezte meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!