MTI

Pornót néznek irodájukban a brit képviselők

Több százezer alkalommal kerestek fel pornográf honlapokat csak az elmúlt egy évben a brit parlament képviselői, illetve stábjaik tagjai.

A Huffington Post UK nevű politikai blog- és hírportál által kikért adatok szerint a júliussal zárult tizenkét hónapban a parlamenti épületegyüttesben dolgozó ötezer ember összesen több mint 300 ezer alkalommal tett legalábbis kísérletet online pornótartalmak megtekintésére. A részletes kimutatás szerint e kísérletek száma igen széles határok között mozgott a vizsgált időszakban: tavaly novemberben például csaknem 115 ezer alkalommal kerestek pornóoldalakat a parlamenti irodák számítógépeinek használói, az idén februárban azonban mindössze 15-ször.

A parlament szóvivője szerdán a BBC-nek mindazonáltal kijelentette, hogy a kimutatás "nem pontos", mivel számos internetes keresés a felhasználót akaratlanul is ilyen tartalmakra irányítja, és ez is úgy jelenik meg, mintha az internetező szándékosan pornóoldalt hívott volna be. Az ügy mindenesetre különösen kényes, tekintettel arra, hogy a konzervatív-liberális kormánykoalíció épp az idén indított hadjáratot az online pornográf tartalmak hozzáférhetőségének korlátozására a gyerekek védelmében. A David Cameron kormányfő által néhány hete ismertetett elképzelések szerint a brit internetszolgáltató cégeknek automatikusan blokkolniuk kellene az előfizetők hozzáférését az ilyen honlapokhoz, és ezt az akadályt csak az egyes felhasználók külön kérésére oldhatnák fel.

A legnagyobb brit internetszolgáltató cégek elfogadták a kezdeményezést. Becslések szerint ha a terv megvalósul, a brit háztartások 95 százalékában alapesetben hozzáférhetetlenné válnak a pornográf online tartalmak, hacsak az előfizetők nem kérik külön a szolgáltatót a szűrő kikapcsolására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bren X #5
    "Pornót néznek irodájukban a brit képviselők"
    ha otthon semmi szex...
  • sanyicks #4
    én sem kerültem még ilyen oldalra, eltérő témákra való keresésnél... fura.
  • Szefmester #3
    "A parlament szóvivője szerdán a BBC-nek mindazonáltal kijelentette, hogy a kimutatás "nem pontos", mivel számos internetes keresés a felhasználót akaratlanul is ilyen tartalmakra irányítja, és ez is úgy jelenik meg, mintha az internetező szándékosan pornóoldalt hívott volna be."

    Én évek óta nem kerültem "véletlen" ilyen jellegű oldalra. Pláne nem akkor ha a vidékfejlesztés-re keresek rá a gugliban... De úgy általában véve még műszaki keresésekre sem találtam ilyesmit. Szerintem nagyon nem tudják akkor használni a számítógépet a honatyák.... vagy szeretnek kamuzni, csak nem tudnak.
  • bvalek #2
    Az ügy mindenesetre különösen kényes, tekintettel arra, hogy a konzervatív-liberális kormánykoalíció épp az idén indított hadjáratot az online pornográf tartalmak hozzáférhetőségének korlátozására a gyerekek védelmében.

    Mert? A képviselők talán gyerekek? Nem. Akkor? Szép kis logikai bukfenc...
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Éljen a szabadság...