Berta Sándor

Nehézfémekkel szennyezi a kínai folyókat a Foxconn és a Unimicron

A kínai környezetvédelmi minisztérium vizsgálatot indított. A cél annak kiderítése, hogy a Foxconn Technology és a Unimicron Technology nehézfémekkel szennyezik-e a helyi folyókat és a levegőt.

A több nagy társaság beszállítójaként dolgozó Foxconn és Unimicron tevékenysége miatt számos panasz érkezett kínai lakosoktól, akik arról számoltak be, hogy a cégek üzemei mellett található folyók vize zavaros és a környéken büdös van. Ez a folyamat az elmúlt tíz évben figyelhető meg és egyértelműen a gyártók betelepülésére vezethető vissza. Minderről Ding Yudong, a kunshani környezetvédelmi minisztérium vezetőhelyettese számolt be.


Korábban már Ma Jun kínai környezetvédő és újságíró, valamint öt szervezet vádolta meg a két céget környezetszennyezéssel. A környezetvédők adatai alapján leginkább a Huangcangjing és a Hanputang folyókat érinti a szennyezés, ami miatt a környéken élőknél az átlagosnál gyakrabban fordulnak elő rákos megbetegedések. A Unimicron közel 20 000, míg a Foxconn összesen 800 000 embert foglalkoztat kínai gyáraiban. A szükséges vizsgálatok elvégzése és elemzése várhatóan néhány hetet vesz majd igénybe. Ding közölte, hogy a vállalatoknak ugyan joguk van a szennyvizeket a folyókba vezetni, de ezt a tevékenységet bizonyos feltételekhez kötik.

A Foxconn azonnal tagadta, hogy bármi köze lenne a dologhoz és közölte, hogy pontosan betartja a helyi kormányok környezetvédelmi előírásait. A Unimicron szintén visszautasított minden környezetszennyezésre vonatkozó vádat. 2011-ben már elmarasztaló jelentést tett közzé a beszállítóknál uralkodó állapotokról az Institute of Public and Environmental Affairs (IPE) nevű kínai intézet. Az akkori vizsgálatokat is Ma Jun és az általa vezetett csoport végezte el. E szerint a Foxconn taiyuani gyára olyan mértékben szennyezi a levegőt, hogy a városban lakók egész egyszerűen nem nyithatják ki lakásaik ablakait. A fémes felületek megmunkálása és az irritáló gázok használata miatt a helyi lakosok folyamatosan szem- és nyelőcső-irritációval küzdenek. A Foxconn azután sem változtatott az állapotokon, hogy a helyi kormányhivatal tiltakozott a folyamatos környezet- és egészségszennyezés ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zodd #3
    Ezért települtek ezek a cégek oda...
  • Vaszilij Artyom #2
    Nem pont ezért olyan olcsó, ez egy töredéke annak amiért ilyen olcsó
  • rolika #1
    Ez nyilvánvaló, ezért olyan olcsó a kínai áru.