SG.hu·

Közönségkedvenc rendezőt kap a World of Warcraft-mozifilm

Nem csak a World of Warcraft-mozifilm rendezőjét jelentették be pár órája, hanem egy kedvcsináló előzetest is bemutattak a 2015-tervezett alkotáshoz.

A San Diegóban a héten megrendezésre került képregényes rendezvényen a Legendary Pictures bejelentette, hogy a Duncan Jones fogja rendezni a nagy költségvetésű, és "epikusnak" ígérkező kalandfilmet, mely a népszerű online játék, a World of Warcraft alapján készül. Egyéb információ nem derült ki a projekttel kapcsolatba, azonban a közönségnek bemutattak egy kedvcsináló előzetest, amit külön forgattak a filmhez, s ez remek visszhangot kapott. A tervek szerint a forgatás 2014. elején kezdődne, ami azt jelenti, hogy a film már 2015-ben bemutatásra kerülne.

Jonest a többség minden bizonnyal a 2009-es Hold rendezőjeként ismeri, aminek elismertségéről és kedveltségéről felesleges lenne írnunk. Azonban 2011-ben bemutatott második filmje, a Forráskód is 7,5/10-es átlaggal bír az IMDb-n, márpedig azzal nem sok rendező dicsekedhet, hogy összes filmje legalább 7-es osztályzatot kapott a tömegtől. Jones egyébként jelenleg Ian Flemingről szóló életrajzi film előkészületein dolgozik hivatalosan.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Etinger2013. 07. 22.. 21:24||#5
Jacksonnal nincs gond szerintem. Raimival van.
© harmi20092013. 07. 22.. 10:30||#4
A cikk író is csak hallott az elõzetesrõl, de nem látta. Ezért nincs belinkelve.
© narumon2013. 07. 22.. 09:59||#3
És hol a kedvcsináló elõzetes? Ha már arról van szó nem illenék talán linkelni is?
© anubys19842013. 07. 21.. 18:02||#2
Szerintem remek rendezõ, viszont nem biztos, hogy egy nagy költségvetésû közönségfilm esetén õ a legmegfelelõbb választás. Viszont most itt a lehetõség, hogy bizonyítson. Csak ne jusson arra a sorsra, mint Sam Raimi és Peter Jackson.
© Etinger2013. 07. 21.. 01:16||#1
Annyi a lényeg, hogy szerencsére a Blizzard észbe kapott, és elvették a lehetõséget Sam Raimitõl, és hogy elszarja a filmet, és helyette megkapta valaki, aki esetleg csinál egy jó filmet. Mindez hónapok óta tulajdonképpen már köztudott volt.