SG.hu·

A férfiakénál lassabban öregszik a nők immunrendszere

A nők azért élnek hosszabb ideig, mint a férfiak, mert immunrendszerük lassabban öregszik - derítette ki egy japán tudósok által publikált tanulmány.

Amint az idők során az immunrendszer egyre gyengül, a férfiak egyre fogékonyabbak lesznek a betegségekre, ami megrövidíti életkilátásaikat. Az immunfunkció ellenőrzése jelzést adhat az ember valódi biológiai koráról - ismertette az Immunity & Ageing című folyóiratban megjelent tanulmány. Az immunrendszer védi meg a szervezetet a ráktól és a fertőzésektől, ugyanakkor ha működésében zavar áll be, maga is megbetegedést okozhat. A japán kutatók annak jártak utána: vajon az immunrendszerben a korosodás következtében bekövetkező változások felelőssé tehetők-e azért, hogy a nők életkilátásai hosszabbak, mint a férfiaké.

A Tokiói Orvosi és Fogorvosi Egyetem tudósai, Hirokava Kacuiku professzor vezetésével 356 egészséges, 20-90 éves férfi és nő vérmintáit elemezték. Megmérték a fehér vérsejtek és az immunválaszban szerepet kapó citokinek mennyiségét. Ahogy azt a korábbi tanulmányok is bizonyították, az életkor növekedésével mindkét nem esetében csökken a fehér vérsejtek száma. A figyelmesebb vizsgálat azonban kiderítette, hogy az immunrendszer szempontjából két kulcsfontosságú komponensben - a fertőzéstől védő T-sejtek és az antitesteket termelő B-sejtek tekintetében - különbség található férfiak és nők között. A T- és B-sejtes limfociták aránya gyorsabban csökken a férfiakban, és az idő előrehaladtával a férfiak esetében két citokin szintje is nagyobb visszaesést mutat.

Az immunrendszer fertőzésekkel szembeszálló kétféle sejtje, - a CD4 T-sejtek és a "természetes gyilkos"-sejtek - száma az öregedéssel növekedést mutat, ugyanakkor a nőknél jobban nő az arányuk, mint a férfiaknál. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy egy személy immunológiai paraméterei jelezhetik valódi biológiai korát. Egyúttal a vizsgálat eredményeként kijelentették: "az, hogy az immunológiai paraméterek hanyatlása lassabb a nőkben, mint a férfiakban, konzisztens azzal a ténnyel, hogy a nők tovább élnek, mint a férfiak". Tom Kirkwood professzor, a Newcastle Egyetem szakértője ugyanakkor rámutatott, hogy a japán kutatás eredménye értékes ugyan, de nem igazán meglepő. Mint monda: a nők immunrendszerének lassabb öregedése inkább azzal függ össze, hogy általában lassabban öregszik a szervezetük.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bocvesa2014. 08. 23.. 16:56||#22
Ez hatalmas baromság. Valójában az immunrendszer állapota és az élettartam az életmódon múlik.

A nők csak azért élnek tovább statisztikailag, mert a férfiak károsabb, egészségtelenebb életmódot élnek. Többet isznak, dohányoznak, életveszélyes dolgokat művelnek, a nehéz, komoly és stresszes munkákat túlnyomórészt a férfiak végzik, háborúban őket küldik a halálba, baj esetén kevésbé hajlamosak orvoshoz menni, stb. De ha a nők élnének férfi életmódot és a férfiak nőit, akkor viszont a férfiak élnének tovább statisztikailag.
Utoljára szerkesztette: bocvesa, 2014.08.23. 16:59:02
© ugh2013. 05. 22.. 09:50||#21
Meg hallgatjuk a folymatos "daralasukat" .
Na az lebontja az ember agyat.
Egyebkent en azt figyeltem meg, hogy azok a ferfiak elnek meg magas kort, ahol "hamar" elhullik az asszony.
😄
© gyuuula2013. 05. 18.. 13:28||#20
Nem elõny, hogy X helyett van egy csökevényes Y kromoszómánk (statiszkikai értelemben). De pusztán genetikai hátrányon túl: férfiaknak a magasabb tesztoszteronszint megnöveli a metabolizmust, a gyorsabb anyagcsere gyorsabb öregedést is jelent. Elõbb halunk, de gyorsabban is élünk. A szülés is megrövidíti az életet, de manapság ritkán szülnek a nõk 2-3 gyereknél többet, ami nincs akkora plusz teher mint napi 8+ órában végzett nehéz fizikai munka.

Egyébként jelenleg egy japán férfi a legidõsebb ember a világon, igaz nõ a csúcstartó.
© primavis2013. 05. 18.. 10:49||#19
aha, ha a férfiak mind baktériális/virusos fertõzésben pusztulnának bele! Csak éppen nem ezekbe halnak bele, hanem az egzisztenciájuk (s benne a családfenntartásé is), a karrierjük épitése, no meg a verbális agresszió (fõleg a nõi oldalról jövõ!) okozta stresszhatások miatt élünk rövidebb ideig!
© Richard Donkies2013. 05. 17.. 19:22||#18
Olvasom itt a sok találgatást, hogy miért is élnek tovább a nõk...<#vigyor2>

A nõk azért élnek tovább, mert a férfiak kevesebb ideig élnek. Ha a férfiak tovább élnének pár évvel, akkor a nõk élnének kevesebb ideig.<#lama>
© Vol Jin2013. 05. 16.. 22:52||#17
A nõknek nagy elõnyt ad, hogy nekik nincsen feleségük. Ehhez képest már elhanyagolható, hogy kevesebbet dohányoznak, nem kocsmáznak, stb. A lényeg, hogy nekik idegesnek lenni sztenderd nyugalmi állapot, a férfiakat idegesíteni meg alapvetõ elfoglaltság. :-)

Egyébkánt biológiailag a férfiak nagyobb élettartamra lennének képesek, csak a nõk és az életmód (ez is a nõk miatt van) miatt korábban elhaláloznak. Gondolok itt arra, hogy az igazi matuzsálemek általában férfiak.
© Freeda Krueger2013. 05. 16.. 19:01||#16
Vidéken a nõk ugyanúgy ássák a kertet mint a férfiak,akár 40 fokban is.
+1
© csimmasz2013. 05. 16.. 18:46||#15
Én nekem van egy olyan sejtésem, hogy ennek nem a stresszhez van a legtöbb köze.
Maga az hogy egy idegen testet hord 9hónapig a sajátjaban, valamint maga az egész utódlás a tejképzés, stb elég nagy külömbségeket okzhat, fõleg met elég egy bizonyos hormon szint növelés vagy csökkenés ahoz, hogy valaki beteg legyen vagy csak a várható élettartama csökkenjen akkor gondoljunk az eltérõ mindenféle hormonszintek, meg egyéb tényezõkre.
Nekem az lenne a fura ha ilyen nagy külömbségek ellenére egyformák lennénk a nõkkel mindenben.
© Molnibalage2013. 05. 16.. 13:30||#14
Mutass olyan barkácsolást ami hónapokig folyamaosan tart. Na azt nézd, hogy darab darb, hanem az idõtartamot...
© torreadorz2013. 05. 16.. 12:17||#13
A férfiak nagy ellensége a stressz és ebbõl õk többet kapnak mint a nõk.

Említetted a többszörös szülést. Na igen de valójában ez annyit jelent hogy a nõ 2 gyerekkel 6 évig otthon dekkol és persze fárasztó a gyereknevelés, de ugyanekkor 6 évig a férfin van a teljes nyomás hogy biztositsa az anyagi körülményeket mert a gyes/gyed stb max az éhenhalás ellen elég.
És persze ugyanez van gyerek nélkül is, a férfiak általában magasabb pozicióban dolgoznak, ebbõl következõleg nagyobb a nyomás, több stressz éri õket és nagyobb felelõség van a vállukon. Persze a fizetésük is magasabb, de ez a stresszen nem segit.

És aztán ezt tetézi még meg hogy a tényleges fizikai munkákat szintén a férfiak végzik, nyugodtan meg lehet nézni hogy pl. egy útépítésnél hány nõ dolgozik.

És végül ne feledjük el a nõk általában 4-5 évvel hamarabb mehetnek el nyugdijba ami megint csak komoly tényezõ.