SG.hu·

Hiába sikerült jól, nem sikeres a Hannibal-tévésorozat

Hiába vannak oda a kritikusok a Hannibal-tévésorozatért, hiába találják pár millióan jól sikerültnek a szériát, sajnos a nézettség Amerikában csökkenésnek indult, ami nem számít jó jelnek.

Nincs igazán oda az amerikai közönség Hannibal Lecter legújabb kalandjaiért - ezt már nyugodtan ki lehet jelenteni, hiszen a legutóbbi epizód nézettségi adatai alapján megállapítható, hogy a nem túl magas kezdőnézettség tovább csökkent. Az odakint csütörtökön leadott harmadik részt mindössze 3,5 millióan látták, s a kereskedelmi korosztályban sem volt sokkal magasabb a rating 1,4-nél. Persze mindez még nem jelenti automatikusan a sorozat végét, sőt, elemzők szerint az idén is bukdácsoló NBC csatorna még ilyen számokkal sem túlságosan elégedetlen, főleg annak fényében, hogy a kritikusok kifejezetten dicsérik a szériát, s az AXN-en mi is láthattuk, hogy elég jól sikerül.

A másik, előzmény jellegű krimisorozat, a Bates Motel (ez Norman Bates korai éveivel ismerteti meg a közönséget) nagy sikernek számít és már a második szezonját is berendelte az A&E csatorna. Mindebben az az érdekes, hogy a Bates Motel átlagos nézettsége "csak" 2,7 millió néző és a népszerűsége a kereskedelmi korosztályban sem éri el a Hannibalét, azonban egy kábelcsatornán már ezek a számok is elegendőek a túléléshez.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Etinger2013. 04. 25.. 15:00||#8
Elég volt egyszer-kétszer ehhez hasonló blõdséget elsütni, a komolyságnak máris annyi. Mondjuk nekem ennek ellenére tetszenek az ilyen megoldások 😄
© kalapos012013. 04. 25.. 14:13||#7
Minden részt láttál és mindegyikben az volt a megoldás, hogy felnagyították egy kamera képét? Ha ilyen, akkor miért nézed 13 éve?
© Darth Sith2013. 04. 25.. 13:00||#6
összes CSI rész.
© kalapos012013. 04. 25.. 12:16||#5
Ez melyik sorozatban volt? Melyik rész?
© Zombee2013. 04. 25.. 10:24||#4
Meg a biztonsági kamera 200x200 pixeleles képrészletébõl tûéles HD-ra PC-vel felnagyított képe, amin egybõl be is azonosítják a tettest.
© Szefmester2013. 04. 25.. 10:16||#3
Kevés a szerethetõ de idióta karakter, és a robbanás/perc érték is gyatra... odakint ez a kettõ kötelezõ majd minden sorozatba, vagy a közérthetõen leadott áltudományos blabla...
© Wittgen2013. 04. 25.. 07:58||#2
Szerintem nagyon jó sorozat, Darth Sith-tel teljesen egyetértek a minõséget illetõen. Kár lenne, ha elkaszálnák.
© Darth Sith2013. 04. 25.. 00:05||#1
Ezt nem igazán értem. A színészek teljesen rendben vannak, a történet nem kifejezetten triviális, hogy kitalálható lenne, szval még a forgatókönyv is rendben van. De ami nálam igazán pozitívum volt, az az, hogy nagyon szépen van fényképezve, beállítva a képi világa az egész sorozatnak. A kültéri jelenetek egészen mûvészien vannak összerakva, maga a kamera állás, a színek stb.. a beltériek meg egészen színházias megközelítést érzékeltetnek, pl amikor lecter irodájában vannak. A képvilágnak köszönhetõen számomra, az egész hangulata sokkal jobb, élvezhetõbb mint a többi sablonos "krimi". Ami még említést érdemel nálam az a zene. Szerintem nagyon jól eltalálták bizonyos jeleneteknél és összességében is kellemes. Nálam a sorozat bõven 7-8/10 pont környékén van. Ezek után nem igazán értem, hogy miért csökken a nézettsége...?