SG.hu·

Besült két szuperhős-képregény filmes terve

Kiderült, hogy egy ideig komolyan gondolta a DC Comics a Lobo- és a Shazam! adaptációit, azonban végül egyik tervből sem lett semmi, ami minden bizonnyal sok képregény-rajongót szomorít el.

Dwayne Johnson, vagyis The Rock, egy napokban adott interjújában adott pár információt olyan filmes tervekről is, mellyel kapcsolatban korábban szóba hozták őt. Sajnos mindkét eset kapcsán arról értesülhettünk, hogy a filmtervek elhaltak. Mindkettő a DC Comics égisze alatt jött volna létre, az egyik a Lobo, a másik pedig a Shazam! lett volna.

A Lobóval kapcsolatban Johnson elmondta, hogy a terv "jött és ment", egy ideig szó volt róla, ő érdekesnek is találta, majd szép lassan elenyészett. A Shazam!-ot még érdekfeszítőbbnek gondolta, Black Adam szerepéért is kifejezetten lelkesedett volna, de végül a stúdió úgy döntött, hogy más szuperhős képregényeket részesít előnybe adaptáció céljából, így ebből a tervből sem lett semmi. Egyelőre.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© cstommy2013. 03. 25.. 19:12||#2
Én sajnálom hogy nem lesz Lobo, de egyébkéntis Rock nem a legmegfelelõbb ember erre a szerepre
© Zombee2013. 03. 25.. 10:05||#1
Ha képregényhûek maradtak volna Lobóhoz, egy 18+ akciómóka lett volna belõle, ami a karakter kisebb népszerûsége miatt nem biztos, hogy sikeres lett volna, kivéve ha a tahó macsó felkelti a nézõk érdeklõdését, amire ritkábban van példa a birka nézõknél. Szerintem elõzetes ismeret nélkül is élvezhetõ lenne.