SG.hu·

Nagy nehezen A hobbit is bekerült a milliárdosok klubjába

A hobbit: Váratlan utazást ugyan sokkal kevesebben látták, mint bármelyik A gyűrűk ura-filmet, de Peter Jackson rendezése végül csak elérte egy egymilliárd dolláros összbevételt.

Szinte mindenki úgy gondolta, hogy A hobbit: Váratlan utazás számára gyerekjáték lesz az egymilliárd dolláros összbevétel elérése, azonban a csalódást okozó amerikai kezdést követően a cél teljesítésének esélye csökkenni kezdett. Végül mindössze egy héttel a digitális premier és két héttel a DVD és a BR megjelenése előtt sikerült a bravúr Peter Jackson filmjének, ezzel az a 15. film lett, mely átlépte ezt az álomhatárt.

A hobbit: Váratlan utazás Amerikában eddig 301 millió dollár bevételt szerzett, a világ többi részén pedig 700 milliót - a mérleget az elmúlt napokban a kínai premier révén befolyt dollárok lódították meg. Az összbevétel nagysága okozta csalódás mértékét ezeken a számokon is le lehet mérni, hiszen A gyűrűk ura-trilógia tíz évvel ezelőtti epizódjai is sikeresebbek voltak a folytatásnál, pedig akkor még alacsonyabbak voltak a jegyárak és 3D-s felárat sem kellett fizetni a szórakozásért. Sőt, A király visszatér nemzetközileg 742 millió dollárig jutott, s egyelőre nincs arra semmi biztosíték, hogy A hobbitnak siker ennyi bevételt hoznia.

A felemás fogadtatásban részesített első film után valószínűsíthető, hogy a második epizódnak már nem adatik meg az egymilliárdos bevétel, de persze történtek már ennél nagyobb meglepetések is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2013. 03. 06.. 09:11||#12
A Gyûrûk uránál is sokat dobott az amúgyis 3 órás filmen az a +40 percnyi plusz séta... marhára semmit nem tett a filmhez hozzá.
© Narxis2013. 03. 05.. 23:32||#11
Nekem nagyon tetszett az eleje is, pedig már annyi rosszat hallottam róla, hogy majdnem néztem meg, aztán nagyon kellemes csalódás lett. Szerintem remek lett.
© heist2013. 03. 05.. 22:16||#10
Igen a GYU is lassú volt eleinte csak van egy hatalmas differencia. Ott be kellett mutatni a világot, a szereplõket, a hobbitokat, Gandalfot a Megyét, itt ezzel már nem kellett törõdni...
© NovaTerra2013. 03. 05.. 14:24||#9
Azért 100 millió sokat számít. Persze 900 millióval is marha sikeres a film. Ha nem lenne eleve folytatása, már be is jelentenék, hogy készülnek hozzá a folytatások.
Átlag nézõnek meg tökmindegy, gondolom nem részvényesek a célközönség.
© Andrews20072013. 03. 05.. 14:04||#8
A Gyûrûk Uráknál is növekedett a bevétel és nézõszám valamelyest itt is így lesz, mivel a történetet ismerve, a 2-3. rész sokkal pörgõsebb lesz, s itt sokan lassúnak tartották az elsõ részt. Pedig a Gyûrû szövetsége is lassú volt eleinte.

Bõvített dvd-t én is meg fogom venni elvileg októberben jöhet. + 25 perccel kb.
© cS6Szi2013. 03. 05.. 12:47||#7
A következõ hír a Hobbittal kapcsolatban majd az lesz, hogy hatalmas meglepetésre a dvd és bluray eladások sikeresek és hatalmas bevételeket hoznak majd. Mert bizony venni fogják mint a cukrot. Nekem tetszett a hibái ellenére is és meg is fogom venni a bõvített változatot ha kijön.
© zetortraktor2013. 03. 05.. 11:27||#6
Ebben inkább az a gáz, hogy tök mindegy, hogy most 900 millió vagy 1,1 milliárd a bevétel. Az, hogy a milliárd kerek szám, csak ürügy arra, hogy valaminek hírértéke legyen. Mennyivel kisebb teljesítmény, hogy tagja a 900 milliósok 25-ös klubjának vagy nem tagja az 1,1 milliárdosok 5-ös klubjának? (Nem tudom hányas klubok, csak a hasamra csaptam.) Mindegyik nagy dolog.

3 dolog érdekes csak. Hogy jó volt-e a film. Hogy siker vagy bukás-e. Hogy az eredmény hozta az elvárást vagy elmaradt-e az elvárástól. Minden más csak szóvirág.
© Hedgehunter2013. 03. 05.. 11:18||#5
Ez egy magyar oldal es itt igy szokas a hireket leadni, negativan.... 😊
© Zombee2013. 03. 05.. 09:32||#4
Ebbõl következik, hogy fogalmazni se tud, egy cikkben ugyanarról sikerként és kudarcként írni elég ciki. Akárhogy is nézzük, közelgõ DVD premier ide vagy oda, a filmtörténet elmúlt századában nagyon sok ezer film készült, ebbõl 15 lépte át az 1 milliárdos összbevételt, és ebbõl a 15-bõl az egyik A hobbit. Azért az ilyen elitklubba bekerülésért meg kell dolgozni. 3 hónap alatt összejött.
© Ender Wiggin2013. 03. 05.. 09:18||#3
ha netán viktor utána nézett volna, hogy ebbõl a 15 filmbõl valóban a hobbit jutott-e el leglassabban az 1 milliárdig...(mert nem).