SG.hu·

Megérkezett a Halálos iramban 6 első plakátja

Nem sokkal több, mint három hónap van már csak hátra a Halálos iramban hatodik részének mozis premierjéig, s végre megérkezett a sokak által várt film első plakátja is.

Vannak folytatásfilmek, melynek marketingjét már egy évvel a premier előtt elkezdik, s akadnak olyanok is, melyek esetében nem költenek felesleges dollárokat olyasmire, amivel a közönség egyébként is tisztában van. A Halálos iramban hatodik részének készítői minden bizonnyal úgy gondolták, hogy a nézők úgyis tudják, hogy érkezik valamikor a folytatás, így bő három hónappal a május végi premier előtt adták csak ki a film első, abszolút teaser-jellegű plakátját, melyen még a május 24-i amerikai bemutató dátuma sem szerepel.

Persze a vasárnapi Super Bowl közben a film megkapja az első tévés előzetesét, amit nem sokkal később a mozis trailer is fog követni. A Halálos iramban 6-ot, akárcsak az előző pár epizódot, Justin Lin rendezte, s jó pár visszatérő színész mellett új arcokat is felfedezhetünk benne. A névsor: Vin Diesel, Paul Walker, Dwayne Johnson, Jordana Brewster, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Sung Kang, Gal Gadot, Chris "Ludacris" Bridges, Elsa Pataky, Luke Evans és Gina Carano.


Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Wolfi242013. 02. 04.. 22:00||#4
Aki még nem látta volna a super bowl trailerét, annak itt van:
Tv Spot

Izgalmasnak néz ki.
© Jagdgeschwader2013. 02. 04.. 16:24||#3
Kicsit több kocsis akció kell csak bele, mint az ötödik részben volt, és tök jó lesz a film! Gina Carano? Õ nem valami ex-pankrátor?
© tom..2013. 02. 04.. 07:00||#2
De ha meg csak a monoton padlógázt hallod váltás nélkül akkor meg unalmas lenne <#idiota>
© ADAMEX92013. 02. 04.. 00:29||#1
Ebben is ilyen váltók lesznek? <#whatever>