SG.hu·

Itt a Transformers 4 hivatalos logója - és megvan az első szereplő is

Eldőlt, hogy Mark Wahlberg szerepelni fog a negyedik Transformers-filmben, bár valószínűleg nem főszereplőként. A többi szerep kiosztására még bőven van idő, hiszen a forgatás tavasszal kezdődik csak.

Eleinte csak pletyka volt, pár nap múlva Michael Bay azt írta, hogy a pletykák ötletet adtak neki, most pedig már hivatalosan is beszélhetünk arról, hogy Mark Wahlberg szerepelni fog a Transformers-filmsorozat negyedik epizódjában. Ezt maga a rendező erősítette meg honlapján, de persze részleteket nem írt. Így aztán azt sem tudni, hogy milyen minőségben fog szerepelni Wahlberg a filmben, hogy főszereplő lesz-e, mellékszereplő, vagy inkább csak egy cameót fog kapni. (Egyébként valószínűsíthető, hogy nem főszereplő lesz.)


S ha mindez nem lett volna elég, akkor a rendező még azzal is megpróbált a film iránt érdeklődők kedvében járni, hogy megmutatta a Transformers 4 hivatalos logóját - ld. fent. A film forgatása a tervek szerint tavasszal fog kezdődni, a premierre pedig 2014. június 27-én kerül sor, a költségvetést azonban a kisebb fajta csalódást keltő amerikai szereplés miatt (a TF3-at kevesebbet látták, mint az első részt - ellenben a világ többi részén ez a rész volt a legnézettebb) ezúttal csak 165 millió dollárban határozta meg a stúdió.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2012. 11. 11.. 18:42||#6
Érdekes dolog ez. Én is moziban néztem, pedig elégedetlen voltam az elsõvel, kimondottan bárgyúnak találtam a másodikat, és mégis elmentem rá, holott tudtam látatlanul is, hogy amíg ez a gárda dolgozik a sorozaton, túl sok minõségi javulást ne várjak. Nem is vártam, a 3. film is kb. azt hozta, amire számítottam. Akkor miért is? Mondhatnám egyfajta nosztalgiának. 7 évesen nagyon tetszettek a képregények, a Transformers (a legelsõ, Marvel féle) az egyetlen sorozat, aminek az összes Magyarországon kiadott száma megvan. Elég jó története volt, a mai napig elõveszem néha, és már az elsõ film elkeserített, mikor a klasszikus Transformers-bõl semmi sem volt benne, még a Robotokat is sokszor a felismerhetetlenségig átalakították, elsõ ránézésre csak Optimus-ra és Ûrdongóra lehet ráismerni, bár utóbbira is csak robot alakban, autóként az a Camaro eléggé idegen Ûrdongó karakterétõl. Bay szerint nagyon emlékeztette õt Herbie-re, a Disney kicsi kocsijára, csakhogy Ûrdongó személyisége is pont olyan, így ez a változtatás értelmetlen rajongói szemmel nézve.
Antiszociális, embergyûlölõ részem megérti, hogy ez kell a népnek, de rajongói oldalról nézve nagy büdös nulla az összes eddigi film.
© zetortraktor2012. 11. 11.. 14:27||#5
Nem gratulálok, mert te nem kérdezed meg, hogy minek a negyedik rész, ha láttad az elõzõt? Azt megértem, ha valaki azon izzad, hogy minek, ha nem érdekli, de aki még az elõzõt is megnézi, annál kicsit fals, hogy "ez kell ám a népnek?" kérdéssel dobálózik.
© IMYke2.0.0.02012. 11. 11.. 14:10||#4
Bátrak voltatok, hogy fizettetek érte 😊
© NEXUS62012. 11. 11.. 10:24||#3
Nekem is gratulálsz? Én ráadásul moziban láttam!
<#vigyor>
© zetortraktor2012. 11. 10.. 22:53||#2
Te láttad a 3-at? Gratulálok.
© Zoltan212012. 11. 10.. 21:46||#1
Transformers 4 - ez kell ám a népnek - mi?
Kíváncsi vagyok, hogy ez milyen lesz, de gondolom a 3.-hoz képest is rosszabb lesz.