SG.hu·

Előzetes alapján a Gangster Squad remek film lesz

Kifejezetten érdekesnek tűnik a Zombielandes Ruben Fleischer legújabb filmje, a Gangster Squad, aminek egy újabb előzetesét nézhetjük meg. Remélhetőleg ősszel a hazai mozikba is megérkezik.

Megérkezett a nemzetközi előzetes Ruben Fleischer új filmjéhez, a Gangster Squadhoz, és bizony a videót elnézve ismét csak azt lehet megállapítani, hogy valami kifejezetten jó is kisülhet belőle. Persze a rendező személye miatt ez egyfajta elvárást is jelent, hiszen Fleischer eddig olyan filmeket rendezett, mint a Zombieland és a 30 perc vagy annyi se. Bár a szeptember 7-i amerikai premierdátum nem sok bizakodásra ad okot, már ami az esetleges sikert illeti, ugyanis a hónap az év egyik leglassabbja jegyeladások tekintetében.


Az 1949-es Los Angelesben játszódó történet középpontjában egy maffiafőnök áll, akinek nemcsak a bűnözők, de a politikusok és a rendőrök is a zsebében vannak. Kivéve két outsidert rendőrt, akik meg is próbálják térdre kényszeríteni a dont. A főszerepben Sean Pennt, Josh Brolint és Ryan Goslingot láthatjuk majd, a mellékszerepekben pedig olyan színészek mutathatják meg, mit tudnak, mint Nick Nolte, Robert Patrick, Michael Pena, Giovanni Ribisi, Anthony Mackie, Emma Stone és Sean Penn.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Atyuska2012. 08. 25.. 15:31||#4
Tök jó ez az elõzetes, fõleg ha a link mûködne is, mivel a videot eltávoltították..
© jaspercry2012. 07. 15.. 13:16||#3
Botox csodákra képes.....<#vigyor4>
© Mp3Pintyo2012. 07. 14.. 19:45||#2
Egy igazi színész simán 😮)
Olyan furán néz ki néhány snitten a feje.
© pokolfiu2012. 07. 13.. 20:53||#1
sean penn kettõs szerepeben? <#zavart2>
+1