SG.hu·

2. évad az Avatar: The Last Airbender folytatásának

A The Last Airbender-sorozat rajongói tegnap nagyot csaphattak örömükben a levegőbe, ugyanis az eredeti széria folytatása, a The Legend of Korra készítői újabb 26 részes megbízást kaptak a Nickelodeontól.

Itthon még nem láthatjuk a The Legend of Korra című animációs sorozatot, azonban Amerikát már meghódította, hiszen a Nickelodeon csatornán hetente 3-4 millióan látták a premierepizódokat, ráadásul a széria ismétlései is igen nézettek. Természetesen mindez azzal járt, hogy a Nickelodeon jelezte a készítőknek, hogy igényt tartana a második szériára is. A The Legend of Korrából eddig az első évad 1. "könyve" került adásba, a tervek szerint a szezonból hátralévő 14 epizódot 2013 elején engedi adásba a Nickelodeon. (A második évad, azaz a 3. és 4. "könyv" egyébként 26 részes lenne.)


A The Legend of Korra sokak számára azért is számít kötelező sorozatnak, mert az Avatár - Aang legendájának folytatása - ez az az animációs sorozat, melyből pár éve M. Night Shyamalan készített filmet Az utolsó léghajlító címmel. A The Legend of Korra 70 évvel az Avatar: The Last Airbender történetét követően játszódik, és az Aang után következő Avatár kalandjait mutatja be. A széria készítői Michael DiMartino és Bryan Konietzko.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kandeláber2012. 07. 19.. 11:58||#6
Nekem csalódás volt a Korra. Megnézem persze majd a folytatást is, de szerintem az Aang sorozatnak nyomába sem ér.
© dresden12012. 07. 15.. 14:38||#5
A Korra nem 12 részes spinoffnak készült, csak pár helyen, mint mondjuk a Wikipedián ilyen hülyeséget írnak, minisorozartól, meg minden.

A Nick 12 részt akart, azt toldották meg tavaly még 14 résszel, de az nem második évad, hanem az elsõ. A második évad most lett biztos. Azért kavar be a dolog, mert az évad (season) az technikai kategória, a készítõk ezért használják konzekvensen a 'book' szót, mert nekik gyakorlatban 12-14 részes egységeket jelent a meló, de a csatorna anyagi és minden egyéb más tekintetében egy esernyõ alatt kezeli a book 1 és 2-t, a 3-at és 4-et, nem pedig külön.
-1
© nr1ranger2012. 07. 15.. 11:42||#4
A legend of Korra eredetileg egy 12 részes spin-offnak készült az eredeti sorozathoz, azonban még a készítése közben berendelték a 2. évadot. Ekkor viszont valószínûleg már olyan stádiumban járt a forgatókönyv, meg az egész sorozat, hogy több kavarodást okozott volna ha belenyúlnak az eredeti elképzelésbe és az equvalistás történetet húzzák tovább.
A cikk egyébként hülyén fogalmaz mert az 1. könyvnek vége. 2013-ban a 2. könyv jön (majd ez után jön a most berendelt 26 rész, tippre ez is 2 évadra vágva). Az eredeti Last Airbenderrel ellentétben itt nem 20 részesek az évadok, hanem 12-14. Ezt konkrétan Mike és Bryan is elmondta, így több idõt tudnak fordítani az animációkra stb.
© Vereshegyi2012. 07. 14.. 19:20||#3
Érdekes. Én anno megnéztem az elsõ tizenvalahány részt. Az elején egész tûrhetõ volt, még érdekesnek mondható gondolatok is voltak benne. Egyenlõsítõk=Kommunisták.
Aztán a végén egy dupla részben hirtelen elvarrtak szinte minden addig feldobott szálat. Megkapott minden erõt, a rossz fiúkat legyûrték, a szerelmi háromszög megoldódott. Én komolyan azt hittem hogy rossz volt a nézettség ezért kellett igy összecsapni a végét. Erre most meg tudom, nem csak hogy készült még 14 rész, de jön következõ évad. Akkor mi volt az a vacakság a közepén?
© nr1ranger2012. 07. 14.. 17:20||#2
Mentségére legyen mondva hogy a léghajlító is iszonyatosan hülyén hangzik.
© Khabbas2012. 07. 13.. 23:38||#1
"Az idomárok ideje lejárt" OMG IDOMÁR <#zavart2>