SG.hu·

Durva képek és videó az év leglátványosabb filmjéből

Meglehetősen lehetetlennek tűnő vállalkozásnak indult, de az első képek és videó alapján úgy tűnik, hogy Ang Lee-nek sikerült feldolgoznia a Pi életét, ráadásul a végeredmény is igen látványos lett.

Annak idején úgy volt, hogy még M. Night Shyamalan adaptálhatja Yann Martel regényét, a Pi életét (Life of Pi), azonban az a projekt már több éve elhalt. Viszont felütötte a fejét egy újabb adaptációs terv, mégpedig Ang Lee-vel, aki olyan zseniális filmeket készített korábban, mint a Jégvihar és az Értelem és érzelem. Ez utóbbi realizálódott is, hiszen már biztosra vehetjük, hogy a film november 21-én bemutatásra kerül Amerikában. És a netre kikerült képek, valamint az első videó alapján abban is biztosak lehetünk, hogy a látvány lélegzetelállító lesz.


A Pi életének főhőse Pi, egy indiai állatkert tulajdonosának fia, aki családjával és állataikkal együtt Amerikába próbál emigrálni. Azonban az őket szállító hajó elsüllyed, s mindössze pár állat, s a fiú éli túl a katasztrófát. A Pi élete természetesen 3D-ben készült, s a közönség 2D-ben és 3D-ben is megnézheti majd, de az sem lenne meglepetés, ha IMAX-mozikban is bemutatnák.

Klikk
ide! Klikk
ide!
Klikk
ide! Klikk
ide!

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Dynamic2012. 06. 16.. 18:29||#3
Hát nem látod ebbõl az 5 másodperces tízerbõl, meg abból a pár fotosopolt bélyegképbõl, hogy milyen überdurva bokalefosatós a látványvilág?
© mucsácsó2012. 06. 16.. 15:24||#2
Énsem értem 😊 Csak nézettségcsalogatás... 😉
© Zombee2012. 06. 16.. 10:13||#1
Mitõl durva? Mitõl az év leglátványosabb filmje? Egyáltalán: mitõl látványos? Már a sztori sem ígér túl sok lélegzetelállító látványt...