SG.hu·

Egyre nagyobb az esély az X-Men: Az elsők folytatására

Ezúttal egy színész erősítette meg azon korábbi értesüléseket, miszerint a csalódást okozó szereplés ellenére elkészülhet az X-Men: Az első második része. Hivatalos bejelentés persze még nincs.

Újabb megerősítés érkezett azzal kapcsolatban, hogy folytatódhat az X-Men: Az elsők (The X-Men: First Class), ezúttal Michael Fassbender nyilatkozott a további epizódok meglehetősen jó esélyeiről. A színész egy díjátadón vett részt, ahol a SuperHeroHype kapta mikrofonvégre, s a második résszel kapcsolatos kérdésre ekképp válaszolt nevetve: "Nincs választásom, további két részre szóló opciót írtam alá, muszáj végigcsinálnom. Amúgy egyelőre még csak a kályhánál vagyunk, de igen, hiszem, hogy lesz még legalább egy rész".

Fassbendert, mielőtt megismerhettük Magnetóként, olyan filmekben láthattuk, mint a 300, a Becstelen brigantyk, A kilencedik légió vagy a Jonah Hex. Egy ideje azonban már a legkeresettebb színészek között van, főszerepet kapott David Cronenberg A Dangerous Methodjában, ő viszi a hátán a nálunk februárban bemutatásra kerülő A szégyentelent, s két közönségfilmben is szerepelni fog: a Steven Soderbergh rendezte A bűn hálójában című akciómoziban, valamint Ridley Scott Prometheusában.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Wittgen2012. 01. 13.. 08:48||#3
Szerintem nagyon jól sikerült ez az x-men rész, nekem bejött. Én reménykedek a folytataásokban.
© zetortraktor2012. 01. 12.. 15:01||#2
Mert nem tudsz a sorok között olvasni. Azt, hogy hiszi, azt jelenti, hogy már beszéltek vele informálisan, hogy mikor lenne a forgatás, hogy akkor ne melózzon mást, stb. Csak mivel nem hivatalos, nem mondhat konkrétumot.
© Zombee2012. 01. 12.. 09:40||#1
Fassbender hite még nem jelent nagyobb esélyt...
-1