Alex

Nem sértenek szabadalmi jogokat a HTC okostelefonok kamerái

A HTC megnyerte a FlashPoint Technology által ellene indított szabadalomsértési pert, nem sértenek szabadalmat okostelefonjainak kamerái.

Az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (International Trade Commission, ITC) ezzel megerősítette azt az egy bírójuk által hozott júliusi döntést, mely szerint nincs igaza a FlashPointnak abban, hogy7 két szabadalmát megsértette a HTC. Előbbi célja a HTC telefonok forgalmazásának betiltása volt. A vita középpontjában a digitális fényképezőgépek működése, a fókuszálás és a vaku használata áll, illetve a fotók automatikus elforgatása. Az ITC bírája már júliusban úgy döntött, hogy se az Android operációs rendszert, se a Windows Phone alapú HTC telefonok nem sértik a FlashPoint birtokában lévő szabadalmakat.

"A bizottság döntése megerősítette, hogy tiszteletben tartjuk az innovációk védelmét" - nyilatkozta a döntéssel kapcsolatban a vállalat vezető jogásza, Grace Lei. A hat tagból álló bizottság megtilthatja bármely az Egyesült Államokban bejegyzett szabadalmat jogtalanul felhasználó termék behozatalát.


A tajvani HTC augusztus 29-én előterjesztett érvelése szerint egy esetleges pozitív döntés "megfosztaná a fogyasztókat a legnépszerűbb Androidos és Windows Phone 7-alapú készülékektől", ráadásul az okostelefonok árának általános emelkedéséhez vezetne. Kiemelték, hogy a FlashPoint nem gyárt semmilyen terméket. A FlashPoint 2010. júliusában beadott keresetében ezzel szemben arra hivatkozott, hogy a szabadalmi jogok betartásának kikényszerítése közérdek, és a HTC piaci részesedésének csökkenését számos olyan cég ellensúlyozhatja, amelyek licencdíjat fizetnek nekik, például az Apple, a Samsung, a Nokia vagy a Research In Motion. (Korábban a FlashPoint hasonló beadvánnyal élt az LG, a Nokia és a RIM ellen is, de azokkal még a júliusi elsőfokú döntés előtt megállapodást kötöttek.)

A Canalys kutatócég szerint a harmadik negyedév során a HTC okostelefonjaiból fogyott a legtöbb az Egyesült Államokban. A FlashPointot volt Apple-alkalmazottak alapították 15 éve. Kezdetben még kifejlesztettek egy digitális fényképezőgépekre szánt operációs rendszert, azonban sikertelensége miatt 2007-ben felhagytak a kutatásokkal és áttértek bejegyzett szabadalmaik licencelésére. A HTC számára ez csak részleges siker, hiszen legnagyobb piaci szereplőként még számos hasonló szabadalmi ügyben kell győznie. A legnagyobb falat egyértelműen az Apple lesz, mely szintén ugyanilyen, azaz teljes behozatali tilalom iránti kérelmet terjesztett be az ITC elé jogainak megsértése miatt.

Ez csak egy aprócska ügy az okostelefon ágazatban lévő több tucat hasonlóból, mivel ebben a gyorsan fejlődő ágazatban, agresszíven versengő piacon jelenlévő cégek igyekeznek minél nagyobb előnyre szert tenni egymáshoz képest, és újításaikat a lehető leggyorsabban a piacra vinni, ezáltal fogyasztókat szerezni. Ezenközben szinte általános, hogy nincs idő, illetve valószínűleg akarat sem a felhasznált találmányok jogi hátterének vizsgálatára, amit a szabadalmakat birtokló cégek természetesen ki is használnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #2
    A lényeg az utolsó bekezdésben van.
  • gizmoboy #1
    "A FlashPointot volt Apple-alkalmazottak alapították 15 éve. Kezdetben még kifejlesztettek egy digitális fényképezőgépekre szánt operációs rendszert, azonban sikertelensége miatt 2007-ben felhagytak a kutatásokkal és áttértek bejegyzett szabadalmaik licencelésére."

    Jah, hát mi mást várhattunk? :D