SG.hu·

Meghalt Andy Whitfield, a Spartacus-sorozat főszereplője

Harmincas éveinek végén elhunyt Andy Whitfield, akit legtöbben a Spartacus: Vér és homok című tévésorozat főszereplőjeként ismertek. Halálának oka rák volt, pontosabban non-Hodgkin limfóma.

37, más források szerint 39 éves korában Sydney-ben, családi körben elhunyt Andy Whitfield, a Spartacus: Vér és homok című tévésorozat főszereplője. Whitfieldet másfél évvel ezelőtt diagnosztizálták non-Hodgkin limfómával, ami után meg kellett válnia sorozatbéli főszerepétől. A színészt, az itthon az HBO-n látott sorozaton kívül pár ausztrál sorozat epizódszerepében tűnt fel, valamint a The Clinic című tavalyi horrorban és a Gábriel - A pokol angyala című fantasy-ben.

A Spartacus-sorozat készítői főszereplőjük betegségének hírére reagálva úgy döntöttek, hogy készítenek egy előzménysorozatot (Spartacus: Az aréna istenei), aminek ideje alatt a színész felépülhet betegségéből, azonban tavaly kiderült, hogy nem reagált jól a kezelésekre, így vele egyetértésben úgy döntöttek, hogy más színésszel folytatják a szériát. A 2012. elején induló Spartacus: Vengeance főhősét immáron Liam McIntyre fogja alakítani.


Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© FefeeX2011. 09. 13.. 14:51||#17
Nyugodjon békében! 😞
Basszus, ez megrázó...
© H3nG2011. 09. 13.. 14:15||#16
😞
© Andrew20042011. 09. 13.. 12:52||#15
Rest in Peace 😞
Alig vártam, hogy lássam még néhány filmben...
😞
© czyi2011. 09. 13.. 08:57||#14
© Kelta2011. 09. 12.. 23:46||#13
Andy Whitfield 1972-2011

Beírta magát ezzel a szereppel a hallhatatlanok közé...éppúgy mint Spartacus.
Van akinek egy szerep is elég, hogy legenda váljon belõle...neki sikerült. Nem feledünk..nyugodj békében, Capua Bajnoka!
© adampierson2011. 09. 12.. 23:41||#12
😞
Szóhoz sem jutok....
© cylonflatus2011. 09. 12.. 20:30||#11
Döbbenetes! Nyugodjon békében!
© sandor82062011. 09. 12.. 18:22||#10
RIP, ilyen fiatalon meghalni, bárki is legyen tragédia
tényleg s*ar az élet :-(
© zetortraktor2011. 09. 12.. 18:20||#9
wiki: Andy Whitfield (17 July 1972 – 11 September 2011)
imdb: Born: 1974 in North Wales, UK
© ZeGa2011. 09. 12.. 18:08||#8
Pont az imdb-s adatlapja szerint 36 éves. Lehet, hogy az ottani cikkíró nem tudott számolni. De kár ezen vitázni... nem ez a lényeg, a lényeg a cikk címében van sajnos.