Berta Sándor

Nagy-Britannia legalizálja a magáncélra való másolást

Úgy tűnik, hogy az elmúlt hónapokban 180 fokos fordulatot vett a brit szerzői jogi politika. Ezt támasztja alá, hogy legalizálhatják a magáncélú másolatok készítését.

A BBC News arról számolt be, hogy a brit kormány engedélyezni akarja a CD-k és DVD-k számítógépekre, illetve MP3-lejátszókra való másolását. A most megjelent tervek egyenes következményei lehetnek annak a korábbi elemzésnek, ami David Cameron brit miniszterelnököt már hónapokkal ezelőtt elgondolkodtatta. Az anyag készítői szerint Nagy-Britanniában elavult szerzői jogi szabályozás van, ami akadályozza az innovációt és egyúttal ellentétben áll a felhasználók viselkedésével is.

A formátumváltás jelenlegi törvénytelensége olyan pontja a brit szerzői jognak, amellyel a fogyasztók többsége nincs tisztában: milliók másolják fizikai hordozóról digitális, hordozható formátumba a zenei és filmes tartalmakat. Simon Levine, a DLA Piper ügyvédi iroda illetékes vezetője szerint ha a lakosság 90 százaléka valami olyasmit tesz, ami a jelenlegi törvények alapján illegális, akkor egyértelmű, hogy a jogszabállyal van a gond és nem az emberekkel. Vagyis a szigetországi kabinet csak jót tenne azzal, ha engedélyeznék a brit felhasználóknak a CD-kről és DVD-kről a magáncélú másolatok készítését, természetesen szigorúan nem kereskedelmi célokra.

A tanulmány készítői kiemelték: amennyiben a brit kormány tényleg úgy dönt, hogy megváltoztatja a jelenlegi szerzői jogi törvényt, úgy nem csak a felhasználók lélegezhetnének fel, hanem egyúttal az új jogszabály ösztönözné az innovációt és fontos impulzusokat adhatna az iparnak. Ian Hargreaves egyetemi professzor jelentése szerint az ágazat 8 milliárd fontos plusz bevételekhez juthatna. Európában egyébként Nagy-Britannián kívül jelenleg csak Máltán és Írországban tilos a magáncélú másolatok készítése.

A magáncélú másolatok kérdésének felülvizsgálatán túl Vince Cable liberális gazdasági miniszter azt is bejelentette, hogy a szaktárca azon az állásponton van, hogy az illegális fájlcserélő platformokkal kapcsolatos hozzáférés-blokkolásokat sem kell megvalósítani. Egy ilyen rendszer ugyanis túl bonyolult lenne és minden bizonnyal a gyakorlatban sem működne jól. Várható, hogy az enyhítő intézkedések között szerepel majd a szerzői jog által védett művek parodizálási céllal történő felhasználásának engedélyezése is. Szakértők szerint ez a lépés több mozgásteret hagyna azon művészeknek, akik mások munkáját inspirációként használják, egyúttal teret engedne és ösztönözné a kreativitást, valamint növelné a kulturális sokszínűséget.

Áprilisban a Consumer Focus nevű civil ellenőrző szervezet követelte a brit kormánytól, hogy sürgősen módosítsa és frissítse a szerzői jogi törvényt. Mike O'Connor, a Consumer Focus elnöke a jelenlegi szerzői jogi szabályozást abszurdnak nevezte. A zeneipar is támogatja a jogszabály módosítását, feltéve, ha a kabinet a jövőben is kész harcolni az illegális másolatok terjesztése ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ozdimorgo #21
    Off...
    A mai magyar politikának is lehetne gondolkozni, hogy amit most művelnek, az kísétetiesen hasonlít Ceausescu politikájára - mindenáron a tolvajok által felvett és elköltött hitelek törlesztése - na de hogy is végezte a fent említett diktátor?
  • ozdimorgo #20
    Jó lenne végre mindenhol, és mindenkinek tudomásul venni, hogy a törvények a többség akaratát kell hogy tükrözzék.
    Véletlenül sem a pénzéhes, rabló gazembereknek kéne törvényeket hozni, a társadalom akarata ellenére...
  • planktone #19
    Amilyen dolgokat mostanság készítenek megvenni se érdemes, nemhogy még 1 dvd-t el pazarolni a biztonsági mentésre. :) (tisztelet a kivételnek)
  • Sir Ny #18
    ezzel sajnos majdnem tökegyedül vagy
  • gergely1991 #17
    Ezt a magáncélra való másolást akár biztonsági másolatként is tekinthetjük,gondoljunk csak bele mi történik akkor ha egyik megvásárolt cd-nk néhány év elteltével eltörne vagy megkarcolva vagy lekopva a tetején lévő kis fóliával porosodna a polcon.
  • Reparamorf #16
    Bocsi.. Farkasbarkasnak írtam az elöbbit..
  • Reparamorf #15
    Szerintem nem mondasz hülyeséget...
    Ha megemelnék néhány száz forinttal az internet előfizetést, azzal a címszóval, hogy "jogdíj" és ezért mindenki azt tenne fel és tölthetne le amit akar,
    akkor én ezt elfogadnám. ( nem mintha most is nem ez lenne...)De akkor nyugodtabban tudnék aludni. (most is jól alszom) Én az emelt díjas SMS. ért küldő "szolgáltatókat" vakargatnám meg, mert azok éppen olyan törvénytelenül rakják fel a dolgaikat, mint, ha én teszek fel valamit. De ők még le is húzzák a gyanútlan emberfiát.
  • DjDano #14
    Lassan utolérnek minket a szerzői jogszabályok terén xD
  • TreDoR #13
    ASDASD XDD
  • Doktor Kotász #12
    Mindig mondtam, már a Hazafias Népfront alapszervezeti űlésein is ugyanúgy, mint a párt központi bizottságában is, hogy a kapitalizmus őskövületeként Nagy-Britannia évtizedekkel le van maradva hazánktól. :-)