Berta Sándor

Szűrik a tartalmat az ausztrál internetszolgáltatók

Miközben Ausztráliában továbbra is vita van az önkéntes hozzáférés-blokkolásokról, két helyi szolgáltató nem várta meg a konfliktus végét és alkalmazni kezdte az Interpol illegális oldalak címeit tartalmazó feketelistáját.

Az ausztrál internetszolgáltatók azon vitatkoztak össze, hogy jó-e, ha önként használni kezdik az Interpol feketelistáját. Elvileg minden cég maga dönthet a kérdésben, de a Telstra és az Opus cégek nem várták meg a vita végét, hanem úgy döntöttek: alkalmazzák a megoldást. A dokumentumot a nemzetközi rendőrségi szervezet munkatársai készítették és elsősorban a gyermekpornográf tartalmakat terjesztő honlapok címeit tartalmazza. A listát folyamatosan frissítik és a munkában az ausztrál szövetségi rendőrség is részt vesz.

A Telstra és az Opus példáját később követte a CyberOne is. Maciej Mikrot, a vállalat alapítója hangsúlyozta: nagyon örülnek annak, hogy valamit tehetnek a pedofilok lehetőségeinek korlátozására. A szakember a lista létrehozását nagy előrelépésnek minősítette, mivel szerinte az összeállításban csak a legborzasztóbb tartalmakat kínáló portálok szerepelnek.

A dokumentum és az ahhoz használható szoftver elkészítésében az Interpolt a ContentKeeper Technologies segítette. A társaság és a szervezet az internetszolgáltatók felelősségérzetére próbált hatni. Véleményük szerint a legfontosabb, hogy az társaságok gyorsan és keményen tudjanak reagálni, amint kiderül, hogy a hálózatukban ilyen illegális anyagok érhetők el, és a legjobb megoldás a tartalmak azonnali törlése. Az Interpol és a ContentKeeper Technologies képviselői közölték: az önkéntes tartalomszűrés még mindig jobb, mint a törvényileg elrendelt cenzúra. A kezdeményezés életre hívói legkésőbb az év végéig az összes ausztrál internetszolgáltatót szeretnék meggyőzni a programhoz való csatlakozásról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fortresscomm #2
    Teljességgel osztom kadar1 hsz-ét!
    Kb. 1997-óta netezem és furcsa módon még sohasem akadtam bele egyetlen egy pedro oldalba sem!
    Kénytelen vagyok arra gondolni, hogy ez is egy mesterségesen fenntartott őrület, egy felfújt lufi, ami eredetileg olyan kicsi, hogy észre sem lehetne venni. De arra mindenképpen jó lehet, hogy a szörnyű árnyéka takarásában mindenféle szűréseket, ellenőrzéseket lehessen végrehajtani "észrevétlenül".
  • kadar1 #1
    " szervezet munkatársai készítették és elsősorban a gyermekpornográf tartalmakat terjesztő honlapok címeit tartalmazza " KÖNYÖRGÖM valaki dobjon meg egy linkel / nem vagyok pedofil csak kíváncsiságból írtam , hogy valaki találkozott e ilyennel ? /. Én az évek során nem találkoztam egyel se pedig sokat nettezem , már már böngésztem a jó isten tudja , hogy hol de pedro tartalommal eddig nem találkoztam !!!