SG.hu·

Csúnyán beragadt a rajtnál az X-Men: Az elsők

Az első napos teljesítmény alapján nem lehet azt mondani, hogy hatalmas az érdeklődés az X-Men: Az elsők iránt, bár ez valahol a papírformát igazolja, főleg, hogy a "reboot" mentes a húzónevektől.

Ahogy az várható volt, az új X-Men-mozifilm, az X-Men: Az elsők (X-Men: First Class) meg sem közelítette nyitóbevétele alapján az elmúlt évek X-Menjeit. A Fox kockázatos reboot-kísérletére azonban nem lehet azt mondani, hogy kudarcot vallott volna, hiszen még mindig nagyszerűek a kritikák, minden 10 pozitív amerikai újságírói véleményre egy negatív jut, s még az is lehet, hogy az elkövetkező hetekben ki fog derülni, hogy hosszabb távon lehet számolni az X-Men: Elsőkkel.


Mindez számszerűsítve annyit tesz, hogy Matthew Vaughn filmje 3641 amerikai moziban pénteken 21 millió dollár bevételt hozott, ami nagyjából 53 milliós nyitóhétvégét sejtet. Ez pedig mindenképp visszaesés a legutóbbi X-Menekhez képest, hiszen az X-Men kezdetek: Farkas 2009-ben 85, az X-Men - Az ellenállás vége 2006-ban 203, az X-Men 2 2003-ban ugyancsak 85 millió dolláros hétvégével debütált. A Fox képviselője ugyan nyilatkozatában azt fejtegette, hogy a reboot startját nagyjából a Batman: Kezdődik! (48,7 millió dollár) és az első X-Men (54,4 millió dollár) körülire várták, azonban az említett filmek már jó pár évesek, s az összegek sokkal több nézőt feltételeznek, mint ma.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Laza2011. 06. 06.. 13:32||#14
Az igazság ára - trailer alapján max a kritikák után, vagy ha a TV-ben adják
Férfit látok álmaidban - romantikus vígjátékért nem megyek moziba ... de még TV-ben sem nézném meg ...
Ne engedj el - szerelmes dráma, Nálam ez sem moziba való
Paul - ökörség, mondjuk a trailer nem fogott meg, moziban biztosan nem nézném meg ... pedig a Shaun of the Dead jó volt anno ...
Winters Bone - country hangulat, lassú mint a csiga, ez sem moziba való ... majd a TV-ben talán egyszer

Szóval kinek mi a jó film ... moziban ...

Inkább ezekre neveznék be ha mozizásról van szó:
mindenképpen - Super 8
talán - Hannah
talán - Király!
mivel a többit is láttam - Potter
képregényfilm - Amerika Kapitány
képregényfilm - Cowboyok és ûrlények
© winnie2011. 06. 06.. 11:56||#13
"milyen filmek vannak manapság a mozikban"

milyenek vannak? remek filmek. a hallgatás törvénye, ne engedj el, paul, férfit látok álmaidban, csütörötktõl igazság ára, koszorúslányok. akad pár gyengébb eresztés is, de azokat nem kell megnézni. ja, és ez is jó lett, igen.
© Laza2011. 06. 06.. 10:43||#12
Én hétvégén néztem meg a filmet, és igazából jól szórakoztam ahhoz képest, hogy milyen filmek vannak manapság a mozikban ... viszont összességében úgy érzem, hogy ha nem lenne az eredeti 3 rész, akkor nem ütött volna a film egyáltalán ... az egészet az elõdök történet ismerete és karakterismerete vitte el a hátán. Ráadásul az a kevés akciójelenet is gyengusz volt, legalábbis nem igazán emelkedett ki.
A poénok is csak akkor ütöttek, ha ismerted a többi X-Men filmet ... pl valami ilyesmi:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Mikor elõször használja a Celebrót: "Nana, a hajam tabu" 😊
Késõbb: "Professzor ... ehhez már csak az hiányzik, hogy még kopasz is legyek" 😊
© Laza2011. 06. 06.. 10:38||#11
SPOILER szerûség 😊

Mondjuk pár párbeszéd erejéig ha jól emlékszem szerepelt Striker ezredes is, de itt nem hogy nem hasonlított rá, de egy jóval öregebb színész alakította. Legalábbis így hívták, és nagyon ellenszenves volt a mutánsokkal szemben ... gondolom csak õ lehetett 😊
© Chris052011. 06. 06.. 10:31||#10
Az nem árnyék (árnyék kék), hanem Azazel (Árnyék biológiai apja, egy már bibliai koroktól létezõ mutáns). Ennyire õk sem hülyék (mármint a készítõk), hogy ezt a logikai szálat ne vegyék észre.

Spoiler:
Amikor a Cerebroval kereste Charles a mutánsokat Ororo-t is megtalálta, de õ is gyerek volt, Árnyék is az ebben az idõszakban. Logan pedig ugye regenerálódik, ezért nagyon lassan öregszik, azért néz ki ugyanúgy, ahogy szokott.
© Szefmester2011. 06. 06.. 07:48||#9
oké köszi, róla még nem nagyon hallottam
© rolinev922011. 06. 06.. 07:34||#8
Ez itt nem árnyék 😉 Hanem az apja, Azazel...
© sancix322011. 06. 06.. 01:05||#7
Téjékoztatásul közlöm hogy az X-men 3 nem 203,hanem 102 millióval nyitott!az azért durva lett volna nem?😊
© Szefmester2011. 06. 05.. 18:53||#6
Érdekesen felkavarják az elsõ 3 rész szálait, bár azt már a wolverine-nel már eléggé becsomózták... Árnyék ebben a filmben, mikor a trilógiában nem éppen kezdõkarakter volt?

Ha már elõzmény akkor ne barmoljanak el mindent.
© KGer2011. 06. 05.. 08:26||#5
en velemenyem: a film x-men-hez kepest fos, lapos, eroltetett, kidolgozatlan. Olyan erzesem volt mint a harry potteren.