SG.hu·

A TV2-nek többet kell fizetnie, mint az RTL Klubnak

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az RTL Klub után a TV2-t is megbüntette ugyanazon bűncselekményről szóló tudósítása miatt, azonban a hazai 2. legnézettebb csatorna többet kell, hogy fizessen.

5 millió 61 ezer forintra büntette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a TV2-t a tavaly október elsején leadott, a nagymányoki darabolós gyilkosról szóló riportja miatt. A csatorna természetesen fellebbez a döntés ellen, mellyel nem ért egyet. Az NMHH leginkább azt kifogásolta, hogy a Tényekben vezető hírként szerepeltetett bűnesetet a csatorna az ajánlójában és a híradó végi összefoglalójában is kiemelte, s mindez nem a médiatörvényben foglaltak szellemében történt.

Ugyancsak gondot okozott az NMHH számára az, ami miatt az RTL Klub is megkapta ugyanezen riport miatt a büntetését: a TV2 nem megfelelő módon hívta fel a figyelmet a megrázó képsorokra, hiszen a hír felolvasása után közölte csak, hogy megrázó részletek következnek, addigra azonban azt már hallhatták a nézők. Az már csak hab volt a tortán, hogy a tudósításban kihangsúlyozták a gyilkosság bizarr részleteit, valamint hogy látni lehetett a gyilkos fegyvert és a holttest maradványait.

Az MTV Híradója az NMHH szerint az eseményről szóló beszámolójában nem követett el törvénysértést.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© smaszi2011. 05. 26.. 15:37||#7
Szerintem egyszerû a képlet: nincs pénzünk (mondja az NMHH), nézzük már meg a feljegyzett lehetségesen büntethetõ kihágásokat, és amelyikért a legjobban meg lehet vágni a csatikat, azt fogjuk górcsõ alá...<#vigyor4>
© zola20002011. 05. 26.. 14:14||#6
jó de azért a tálalás sem mindegy, más a piroska és a farkas meséje, és más a Tokyo Red Hood ^^
© bakagaijin2011. 05. 26.. 13:44||#5
S mi még azon vicceltünk sok évvel ezelõtt amikor a karikákat bevezették, hogy a híradóban a háborúkat majd cenzúrázni fogják. S lõn...
© Laza2011. 05. 26.. 10:50||#4
"a megrázó képsorokra"

Érted, képsorokra ... a szöveg az nem kép ... a kép a szöveg után leadott forgatott anyag.
Jobban járna a csatorna, ha korán reggel, mûsorsugárzás kezdetekor kiírja, hogy "a mai napon elõfordulhat, hogy brutális szöveg hangzik el ill kép látszódik", és akkor senki nem büntetheti meg õket, hogy nem szóltak jó elõre 😊

Egyébként pedig verbális brutalitás majd minden mesében van, pl a lovag levágja a 7 fejû sárkány fejeit ... brutalityyy 😊
© viasz2011. 05. 25.. 23:46||#3
Lehet röhej is, meg nem is, hogy csak a hír felolvasása után hívták fel a figyelmet a brutalitásra, mert ha mondjuk azt olvasták fel, hogy brutálisan feldarabolta feleségét és gyermekeit, majd kibelezte magát, akkor valóban jogos a sérelem.
© zola20002011. 05. 25.. 17:29||#2
attól függ, a híradót kiskorúak is nézhetik, és abban ilyen dolgoknak a részleteit mutatni tényleg nem kéne (pl délután fõmûsoridõben holttestmaradványokat?), az még rendben van hogy az hogy sajnos ilyen történt be kell számolnak a híradóban, de nem kéne mutogatni a bizarr részleteket.
© immovable2011. 05. 25.. 14:24||#1
...a megrázó képsorokra, hiszen a hír felolvasása után közölte csak, hogy megrázó részletek következnek, addigra azonban azt már hallhatták a nézõk.

AS😄DDD Micsoda marhaság.