SG.hu·

Újabb képregényfilmet mutattak be, a siker elmaradt

Leszerepelni látszik A pap - Háború a vámpírok ellen című vámpíros képregény-adaptáció az amerikai mozikban, ugyanis a 3D-sre konvertált alkotás mindössze a negyedik legnézettebb film volt a hétvégén.

Amerikában pénteken került bemutatásra A pap - Háború a vámpírok ellen (Priest) című vámpíros képregényfilm, mely nálunk eredetileg ugyancsak múlt héten került volna bemutatásra, azonban a forgalmazó az utolsó pillanatban június kilencedikére halasztotta a premiert. A 60 millió dollárba kerülő meglehetősen erőszakos film a papírformának megfelelően nem aratott túl nagy siker, 14,5 millió dolláros hétvégi teljesítménye mindössze a negyedik helyre volt elegendő a hétvégi amerikai mozis bevételi listán.


A felmérések szerint a Thorra és a Halálos iramban ötödik részére áramló tinédzserek érdektelensége jellemezte a filmet, hiszen a jegyvásárlók 57%-a volt 25 éven felüli, mint ahogy a férfiak aránya is 57%-os volt a nőkkel szemben. A 14,5 milliós kezdés azért is csalódást keltő, mert Scott Charles Stewart rendező és Paul Bettany, a főszereplő előző közös munkája, az angyalokról szóló A légió is jobban kezdett ennél.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Wittgen2011. 05. 18.. 09:10||#10
Démonok által megszállt emberek :-) A zombik halottak.

hdo: a Kocka és a Fülke jó filmek, nekem a Légió is bejött, csak a végjátékot cseszték el szokás szerint.

Amúgy a Kutyaszorítóban c. Tarantino film is egy csarnokban játszódik, gyakorlatilag egy légtérben és mégis milyen fasza film.
© hdo2011. 05. 18.. 05:15||#9
Elmondom neked mi a különbség jó és rossz film között, 1 helyszín ide vagy oda:

Légió - fos

Kocka - fasza
A fülke - úgyszint

Szóval EZ a szájkaratés mókus tudja mirõl beszél! Légió is egészen addig jó volt míg oda nem ért a totálisan snassz bevagyunkzárvaegyépületbeésjönnekazombik kliséhez!
© Murder32011. 05. 17.. 22:53||#8
te azzal nem vagy tisztába miért is írtam.
Emlékszel a Penge 2-re?

mert hasonló kategória.

vámpír helyett iylen félszörnyzombi akármicsodák.......
ez nekem nem megy le a torkomon...
© Merces2011. 05. 17.. 20:07||#7
Ezt nem láttam a légiót meg kár volt megnéznem, különben meg ami ugy megy mint a kacsa , ugy hápog mint a kacsa az kacsa ...azaz tök mindegy minek hivjuk zombi vót osz kész...
© cateran2011. 05. 17.. 17:12||#6
El lehet nyammogni rajta, de nem a tulelesrol szol..a vampirhaboruk mar veget ertek, amikor jatszodik...De annyira nem rossz, mint ahogy gondolna az ember...😊

© Wittgen2011. 05. 17.. 09:04||#5
Látom az elsõ három szájkaratés mókus még a sztorival (se ezzel, se a Légióval) sincs képben. Kár, hogy egy db zombi sincs a filmekben 😊

A Pap c. filmet meg várom, nekem teljesen bejön a posztapokaliptikus hangulat, meg a harc a túlélésért téma.

Ja, hdo, neked akkor nem ajánlom a 12 dühös ember c. filmet, mivel az egész szinte egy szobában játszódik. Pedig klasszikus...
© zoltannemeth2011. 05. 17.. 07:49||#4
<#taps>ez az, hatalmas bukás a negyedik hely miatt!!
© hdo2011. 05. 16.. 19:46||#3
Én a film javarészét végigpörgettem, eszem megáll, hogy egyetlen helyszínen ment az egész, ráadásul egy ilyen ötvenes évekbeli bárban! Úgy harminc évet késtek a koncepcióval!
© xido2011. 05. 16.. 18:56||#2
+1
..és ha már ugyanaz a színész,a Légió is számomra ott lett szarság,hogy volt egy szuper angyalos keret,közé meg a tipikus elzárt pár ember a zombik ellen faszolnak és mindenki mond valami megindító titkot a múltjából😊
© Murder32011. 05. 16.. 18:33||#1
mert ez is inkább idétlen zombi film.....