SG.hu·

A Halálos iramban 5 bekerült a Rekordok könyvébe

Több rekordot is megdöntött a Halálos iramban: Ötödik sebesség, s szinte biztosra vehető, hogy a film a Fast & Furious-sorozat eddigi legsikeresebb darabja lesz. Egészen addig, míg 2013-ban jön a hatodik rész.

Amerikában pénteken került bemutatásra a Halálos iramban: Ötödik sebesség (Fast Five), s cseppet sem meglepő módon a film a hétvége legnézettebbje lett. Vin Diesel legújabb akciózására az első becslések szerint három nap alatt 83,6 millió dollárt fizettek ki az amerikaiak, ami azt jelenti, hogy a film még a Halálos iramban-franchise eddigi legsikeresebb negyedik epizódjának a startját is felülmúlta. (A Halálos iram 2009-ben 71 millió dollárral kezdett és 155 millióig jutott Amerikában. A két rész között annyi a különbség, hogy a negyedik 100 perces volt és 85 millió dollárba került, míg az ötödik 130 perces és 125 milliót kóstált.)


A 80 millió dollár fölötti kezdés azért is figyelemreméltó, mert idén még 40 millió fölött sem rajtolt film Amerikában S ha ehhez hozzávesszük, hogy tíz másik országból újabb 80 millió dollár adható a film összbevételéhez, akkor már nem is csodálkozhatunk azon, hogy az előrejelzések szerint a negyedik film 350 millió dolláros világbevételét a mostani könnyedén meg fogja haladni, s 500 millió körül végez.

A 83 millió dolláros hétvégi teljesítmény egyébként több rekordot is megdöntött Amerikában. Ez lett például minden idők legjobb áprilisi nyitánya, de például a Universal Pictures stúdió egy filmje sem produkált eddig még ilyen jó kezdést.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© m minnifield2011. 05. 02.. 19:01||#9
ezen mi a meglepõ, hogy a mozifilmek havi bontásos rekordja bekerül a rekordok könyvébe? ha olyanok bekerülhetnek, hogy ki húzta ki az orrából a leghosszabb spagettit meg egy kínai terhes asszony szarta a világ legnagyobb kuláját akkor ez valami ekkora hihetetlen dolog, hogy hónapra lebontva benne vannak a legjobb filmes nyitányok?
© IMYke2.0.0.02011. 05. 02.. 17:43||#8
Minden idõk legjobb áprilisi nyitányával be lehet kerülni a Rekordok Könyvébe?
Hagyjá' már lógva!

Az pedig, hogy becslések szerint 500 milliós lesz a bevétele - na, az sem éppen a Rekordok Könyvébe való eredmény, tekintve hogy abba konkrét számokkal, eredményekkel lehet bekerülni.

Tehát, akkor mi is a világrekord?
© wraithLord2011. 05. 02.. 17:07||#7
Azt hittem, hogy a film készítése során alkalmazott mutatványokkal, autótuninggal vagy ilyesmivel döntött rekordokat.
Aztán hirtelen újra a Földön találtam magam, és kénytelen voltam lejjebb venni a lelkesedésemet, mert "csak" nézettségrõl/bevételrõl van szó... 😊
© Bhalage2011. 05. 02.. 10:34||#6
mar várom a filmet 😄
© m minnifield2011. 05. 02.. 10:17||#5
hagyjátok már szegényt, 15 sort végig kell olvasnia...
© Guren2011. 05. 02.. 09:50||#4
utolsó bekezdés
© pokolfiu2011. 05. 02.. 09:29||#3
pedig felsorolták.... 😄
© kalapos012011. 05. 02.. 09:15||#2
Mert rekordot döntött? Csak tippelek.
© IMYke2.0.0.02011. 05. 02.. 09:13||#1
A Rekordok Könyvébe akkor miért is került?