SG.hu·

A WLAN-eszközök zavarják a repülőgép-fedélzeti navigációs műszereket

A Honeywell Avionics cég számos teszt elvégzése után megállapította, hogy a WLAN-adók komolyan megzavarhatják a repülőgépekbe szerelt navigációs eszközöket.

A Honeywell Avionics többek között ilyen berendezések fejlesztésével és gyártásával foglalkozik, így igyekezett eloszlatni a korábban felmerült kételyeket és egyértelműen bebizonyítani, hogy a vezeték nélküli rendszerek valóban megzavarhatják a repülőgép-fedélzeti műszereit. A vállalat termékeit, például Phase 3 típusú kijelzőit számos polgári repülőgépbe (Boeing 737NG stb.) építették be. Ezek a képernyők pedig - bizonyos körülmények között - gyakran reagáltak a WLAN-adókra. Az üzemzavarokat időközben a Boeing mérnökei is megerősítették.

Kiderült, hogy a problémák különböző helyzetekben fordultak elő, a szakemberek pedig miután összegyűjtötték a tapasztalatokat, reagáltak a dologra és módosították a fedélzeti berendezések konfigurációit. Az üzemzavarok leggyakrabban abban nyilvánultak meg, hogy a különböző készülékek rövid időre kikapcsoltak. A Honeywell Avionics vizsgálatai azonban kiderítették, hogy a kijelzők viszonylag rövid időn belül újra bekapcsoltak, így a repülés biztonságát ezek az események alapvetően nem veszélyeztették.

A gyártó szakemberei jelenleg azon dolgoznak, hogy az érintett termékeket teljesen védetté tegyék a WLAN-jelek zavarásaival szemben. Mivel napjainkban egyre több repülőgépben találhatók meg a WLAN-adók és a WLAN-kapcsolatot használó készülékek, így az nem várható el, hogy minden utas a fedélzetre lépve kikapcsolja a notebookját vagy az okostelefonját. Ráadásul ez már csak azért sem lehetséges megoldás, mert egyre több légitársaság kínál repülés közbeni internetezési lehetőséget az ügyfeleinek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© jackoneill902011. 04. 08.. 08:50||#4
na most ha a repülõgépeken is wlan van az mégkönnyebben kijut a világûrbe. Eljut a legközelebbi még fel nem fedezett civilizációhoz, azok csatlakoznak a hálózatra és nemzetbiztonságot veszélyeztetõ anyagokat kezdenek el letölteni a föld országairól és netes támadásokat is intézhetnek. ûrbõl jövõ vírustámadástól is kell már tartani!!!!! vigyázzatok!!!
© bakagaijin2011. 03. 15.. 15:32||#3
A cikk egyébként blikk... Navigáció zavarásáról szó nincs, ez csak a magyar fordításban van. Az történt, hogy az amerikai repülési szervezet (FAA) tesztelte a különféle eszközöket a repülõgépen hogy hogyan reagálnak elektromágneses behatásra, többek között a Honeywell flat kijelzõit is. Stress tesztrõl van szó, azaz a megengedett értékhatárokat megközelítõ / meghaladó (nem írtak konkrét számokat) sugárzással, jelerõsséggel tesztelték. Értsd: ráadták a kakaót. Bizonyos típusú kijelzõk rebootoltak, de a Boeing által elõírt határértékeken belül. Normális üzemmód (jelerõsség) mellett ez nem fordult elõ, kizárólag a határértéket meghaladó/megközelítõ jelerõsség mellett.

Már csak az a kérdés, vajon hova építik be ezeket a Honeywell kijelzõket?
© bakagaijin2011. 03. 15.. 14:59||#2
Hmm... Most a mûszereket zavarják, vagy a kijelzõket?

Másrészt ez durva tervezési hibának tûnik, ugyanis a WLAN eszközök az ISM sávban adnak. Azaz egy olyan frekvenciatartományban, amiben bárki és bármi sugározhat, rádióengedély nélkül, persze bizonyos teljesítmény alatt. Azaz nemcsak WLAN eszközökrõl beszélünk, az egy felhasználója ennek a tartománynak. Az ISM sáv nem is mai dolog, Wikipedia szerint az elsõ megállapodás még az 50-es évekbõl származik, de mondjuk 1985-ben szabványosították tokkal vonóval, szóval erre nem felkészülni: FAIL. Tényleg, a kaját mivel melegítik fel a repülõn, mikrosütõvel? 😊)).
© Amergin2011. 03. 15.. 14:40||#1
Afrikába meg éheznek...