SG.hu·

Charlie Sheent végleg kirúgták A két pasi meg egy kicsi produkciótól

A két pasi meg egy kicsi című televíziós sorozat gyártója, a Warner Bros. Television bejelentette, hogy megszűntette Charlie Sheen színész szerződését.

"Gondos mérlegelés után a Warner Bros. Television azonnali hatállyal megszűntette Charlie Sheen színész szerepeltetését A két pasi és egy kicsi-ben" - hangzott a cég közleménye. Sheen az epizódonkénti 1,8 millió dolláros gázsijával az amerikai telvíziózás legjobban fizetett színésze, A két pasi meg egy kicsi (Two and a Half Man) pedig a CBS televízió legnépszerűbb sorozata. A sorozat forgatását februárban függesztették fel, miután Sheen több sértő megjegyzést tett a médiában Chuck Lorre producerre, aki egyben a sorozat egyik ötletgazdája is. A színész azóta egy sor, a legenyhébb megítélés szerint is indiszponált nyilatkozatot tett. Sheen azt állította, hogy "tiszta", miután januárban kábítószer-elvonókúrán volt.

A Warner Bros. Television szóvivője hétfőn kijelentette, hogy A két pasi meg egy kicsi jövőjével kapcsolatban egyelőre nem született döntés. Charlie Sheen most felmondott szerződése eredetileg a 2012-es televíziós idény végéig tartott volna. Leslie Moonves, a CBS vezérigazgatója egy múlt heti befektetői konferencián még reményét fejezte ki, hogy a színész visszatér a sorozatba. Sheent azonban nem kell attól félteni, hogy betevő nélkül marad. A viharos életű színész ugyanis - a Toyotához, a Hyatthez és Microsofthoz hasonló üzleti nagyágyúknak a közösségi médiában való megjelenését intéző, Los Angeles-i Ad.ly cég segítségével - március 1-jén feljelentkezett a Twitterre, ahol máris több, mint 2 millió követője van. Ez minden idők legnagyobb növekedése a mikroblog-szolgáltató fennállása óta.

Sheen profilján a gyakornoki lehetőségeket kínáló Intersnships.com máris megjelentette az első hirdetést, amelynek tarifájáról csak annyit lehet tudni, hogy a legmagasabb az Ad.ly történetében. A színész emellett Sheen's Korner címmel interneten sugárzott talk show-t indított, amelyet szintén sokan néznek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© tatish2011. 03. 09.. 13:05||#7
Majd kap valamilyen szaftos szerepet egy filmben, mondjuk rosszfiú lesz vagy züllött rendõr 😊
© AZTA2011. 03. 08.. 15:36||#6
Eddig is drogos piás szexfüggõ volt már több mint 10 éve...de azért egy szint alá sosem ment mint most 😞 Kár a sorozatért.
© NEXUS62011. 03. 08.. 15:29||#5
Ritka egy tahó ez a fószer, az eddigiek alapján.
De úgy tûnik bejön neki!
<#nyes>
© adler302011. 03. 08.. 11:21||#4
Fenébe a karvaj pénzzel,az arany jóóóóó.A fénye,az érintésse,az illata az ízze.<#eplus2>
© Etinger2011. 03. 08.. 10:16||#3
Ellenben milyen jó pénz lenn! 😄
© pokolfiu2011. 03. 08.. 08:42||#2
a fõ oldalon lemaradt az 1-es a vesszõ elõtt, így olyan mintha részenként 8millát kapott volna... ami ugye nemigaz
© immovable2011. 03. 08.. 07:42||#1
Hahó. Hol van a karvaj tõkét emlegetõ kedves fórumtárs? 😄 Micsoda szemetek ezek mi? Megtömik 100 millióval majd megpróbálják lejáratni. 😄