SG.hu·

Agyelszívásról vitatkoznak az informatikai cégek vezetői

Idén harmadik alkalommal rendezi meg a Simonyi Károly Szakkollégium a Szakmai Est című rendezvényét, ahol a magyar mérnökök itthoni és külföldi lehetőségeiről vitatkoznak informatikai vállalkozások vezetői, valamint a Műegyetem rektora és dékánja.

A kerekasztal beszélgetésen részt vesz Kürti Sándor, a Kürt Zrt elnöke, Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója, Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks ügyvezető igazgatója, Kollár László, a Microsoft Magyarország fejlesztői és partner-üzletágvezetője, Várady Péter, az evosoft Hungary ügyvezető igazgatója, és Péceli Gábor, a BME rektora, valamint Vajta László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja.

A beszélgetésből kiderül hogyan látják a cégek és az egyetem vezetői a most diplomázó mérnökök helyzetét. Megtudhatjuk, hogy szerintük mekkora problémát jelent a magyar mérnökök külföldre vándorlása, kiderül, hogy hogyan próbálnak védekezni ellene. A rendezvényen szó lesz arról is, hogy egy frissen diplomázó szakember számára mennyire fontos a külföldi tapasztalat szerzés, és milyen ajánlatokkal tudják ezután visszacsábítani őket hazánkba a cégek. Fontos kérdés, hogy a Magyarországon megszerzett diploma mennyire állja meg a helyét nemzetközi összehasonlításban. A non-profit rendezvény bárki számára nyitott és teljesen ingyenes.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Nailyenugysincs2010. 11. 18.. 19:35||#2
Hát például sokkal nagyobb fizetés van külföldön és ezzel itthon sajnos nem igazán tudnak versenyezni
© Komolytalan2010. 11. 15.. 22:08||#1
"A rendezvényen szó lesz arról is, hogy egy frissen diplomázó szakember számára mennyire fontos a külföldi tapasztalat szerzés"
Na mégis mennyire? Mi van ott, ami itt nincs?

"és milyen ajánlatokkal tudják ezután visszacsábítani õket hazánkba a cégek."
Tán nem kéne elengedni? Ha a friss diplomással nem tudnak semmit se kezdeni, akkor mit ér az a diploma?