SG.hu·

Nem Edward Norton lesz következő Hulk

A Marvel úgy döntött, hogy Hulk harmadik mozis jelenésében ismét új színésszel fogja eljátszatni Hulkot, illetve Dr. Bruce Bannert. A zöld szörnyeteg legközelebb a 2012-es Bosszú angyalaiban fog feltűnni.

Először a Hitfix adott arról hírt, hogy Edward Norton nem tér vissza Dr. Bruce Banner, illetve Hulk szerepére a 2012. május 4-én bemutatni tervezett Bosszú angyalai (The Avengers) mozifilmbe. Később ezt az értesülést a Marvel hivatalos közleményben meg is erősítette. A hírek szerint Norton szívesen csatlakozott volna Robert Downey Jr.-hoz (Vasember), Samuel L. Jacksonhoz (Nick Fury), Chris Evanshez (Amerika kapitány) és Chris Hemsworth-höz (Thor), azonban a Marvel végül új színész keresése mellett döntött.

Mint az köztudott, az első Hulk-filmben Eric Bana játszotta a tudósból lett zöld monstrumot, őt váltotta Norton. Azonban sem a 2003-as, sem a 2008-as Hulk nem volt meghatározó pénzügyileg, a képregényhős nem tudott akkora sikert elérni moziban mint némelyik társa. Amerikában az első film 132, a második 134 millió dollár bevételt hozott, míg világszerte 113 és 128 millió volt a két film jussa. Mindkét Hulk 140-150 millió dollárba került.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Gauge2010. 07. 12.. 23:03||#7
Nekem mindkét Hulk film tetszett. Talán a 2. pörgösebbre sikerült, de végülis nem lett se jobb, se rosszabb...
© smaszi2010. 07. 12.. 22:27||#6
Áá, ezt a szarkeverést. Annyira idegesítõ, h. most már folyamatosan váltják a karakterek színészeit... Nem tök mindegy most már h. Nortonnal bukik, vagy mással? Amúgy szerintem mindkét film elég jól sikerült, a színészek is illetek bele (mindkettõnél), de egy harmadik szereplõcsere...hát...
© Ender Wiggin2010. 07. 12.. 12:47||#5
Eric Bana tökéletes Hulk volt, Ang Lee pedig nagyon megfogta mirõl is van szó. Kár volt rebootolni ezt is. Conelly pedig jobb Betty volt, mint Eowyn.
© gombabácsi2010. 07. 12.. 12:35||#4
az ang lee féle verzió nagyon jó film, messze felette van a legtöbb szuperhõs filmnek
© Pesta762010. 07. 12.. 08:37||#3
Nem értem miért nem Edward Norton játsza el Hulk szerepét.Pedig a hírben olvashattuk hogy bevállalta volna. Kíváncsi leszek találnak-e megfelelõ személyt erre a szerepre ki méltó lesz ilyen nagy nevekkel játszani a Bosszú angyalai filmben.
© davidka0032010. 07. 12.. 08:34||#2
Az elsõ film volt a legjobb.
A 2. nem tetszett.
© Loverman2010. 07. 12.. 00:36||#1
szánalom amit ezzel a franchise-zal mûvelnek, a Marvel néha nagy öngólokat tud lõni. ja és az elsõ film is jó volt, és az árát is kihozta ><