SG.hu·

Újabb szuperhősfilm-előzetes: ilyen lesz a Green Hornet

Végre mi is láthatjuk, hogy miképpen fog kinézni a fél év múlva bemutatásra kerülő Green Hornet, mely a jövő év első képregény-filmje lesz. Az álarcos hős egyébként Batmanhez és Supermanhez hasonlóan a DC-univerzum lakója.

Megérkezett A jövő év első képregény-filmjének, a The Green Hornetnek az előzetese. A képsorokból kiderül, hogy nagyjából miről is szól a film (egy olyan álarcos hősről, aki bűnözőként adja el magát, hogy a bűnözők közelébe férkőzhessen), melynek főszereplői között ott van Seth Rogen, Cameron Diaz és Christophe Waltz.


A The Green Hornet 2011. január 14-én kerül bemutatásra Amerikában, 2D-s, 3D-s és IMAX-verzióban is. A 3D-s verzió természetesen konvertált lesz, azonban a készítők elmondták, hogy a forgatás során eleve számoltak a 3D-s lehetőségekkel, így készítették el a jeleneteket. Ráadásul a konverziós folyamat is több hónap lesz, hiszen minőségi munkát kívánnak végezni, ellentétben a 6-8 hét alatt összedobott 3D-vel bíró Titánok harcával. A The Green Hornet egyébként azt is megmutathatja, hogy egy kifejezetten elismert, de abszolút nem kommersz rendező, mint Michel Gondry (Egy makulátlan elme örök ragyogása, Az álom tudománya), hogy képes egy ízig-vérig kommersz műfajba belevinni saját stílusát, felfogását.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ender Wiggin2010. 06. 24.. 20:33||#12
Szerintem nincs olyan, hogy "megfilmesítésre váró". Csak, olyan, amit megfilmesítenek. Hûséges képregény film még mindig csak egy van, a Watchmen, a többi hasonló film teljesen újraértelmezi értsd elcseszi (feláldozza a divat, a gyors meggazdagodás oltárán) a rajzolt figurák lényegét...
© winnie2010. 06. 24.. 20:15||#11
nincs itt erõltetés. addig míg vannak régóta létezõ, megfilmesítésre váró figurák, addig nincs gond.
© Stefling2010. 06. 24.. 19:28||#10
Érdekes lesz... már a szuperhõsös filmek is csak erõltetve mennek lassan.. legalábbis az újabbak...
© Ender Wiggin2010. 06. 24.. 07:30||#9
A legviccesebb Kato Clouseu felügyelõ jobbkeze volt. Nem remake-re gondolok, hanem a Sellers-féle szériára.
© winnie2010. 06. 24.. 00:07||#8
ennyibõl kötelezõ móka, gondry-ban bízok.
© Mister2010. 06. 23.. 22:18||#7
gagyi
© Wittgen2010. 06. 23.. 09:34||#6
Jól néz ki az elõzetes alapján. Nah, megint mehetek moziba majd... hehe...
© STREEX2010. 06. 23.. 09:31||#5
Ez marha jónak ígérkezik!
© Bren X2010. 06. 23.. 09:28||#4
Igen.
A figura neve Kato (nem lány :-)).
http://en.wikipedia.org/wiki/The_Green_Hornet_%28TV_series%29
© gumibéka2010. 06. 23.. 08:34||#3
Ez az amiben már anno Bruce Lee volt Kaito (ha jól emlékszem a névre)?