SG.hu·

Ennél keményebb filmplakát nem lesz több

Kilenc akicósztár és kemény ember feszít a The Expendables egyik új plakátján, s már tényleg csak Arnold Schwarzenegger (és Van Damme) hiányzik onnan. A premierig napról-napra kevesebbet kell aludni.

Vajon ki fog tartani a The Expendables hype-ja addig, míg a film mozikba kerül? S vajon találni fog Sylverster Stallone mozija magyar forgalmazót, hogy elkészülhessen a magyar változat, s a világpremierrel egy időben (plusz/mínusz 1 hét) itthon is bemutatásra kerülhessen? (Egyelőre ugyanis nagy a tusakodás érte.) Két olyan kérdés, amire még nem tudjuk a választ, de az biztos, hogy a várakozás hatalmas, s ezeket a kőkemény akciófilmes arcokat többször nem fogják egy közös filmre összetrombitálni.

Klikk ide!

Persze sohasem mondjuk azt, hogy soha, bármi megtörténhet, de az biztos, hogy Stallone, Willis, Statham, Schwarzenegger, Li, Couture, Stone Cold, Lundgren, Rourke és társai benne lesznek a zsoldosokról szóló The Expendables-ben, mely a tervek szerint Amerikában augusztus 13-án kerül bemutatásra. Egyes kósza pletykák szerint a filmnek még forgatókönyve is lesz, melyet Dave Callaham írt, aki annak idején a Doom című játékadaptáció sztorijával tette le a névjegyét Hollywoodban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© JohnR2010. 06. 16.. 20:17||#37
Ez nem bedõlés, hogy beszélnek róla.
Egyébként mert Te nem tudod, hogy ki lesz a forgalmazó az még nem jelenti azt, hogy nincs is neki.
Például, azt tudtad, hogy, idehaza a mozikban a Palace Pictures álltal forgalmazott filmeknek nincs DVD forgalmazója?
Ilyen a Törvénytisztelõ polgár meg a District 9 stb. Na most elárulom, hogy ezekhez a filmekhez is kész van már a szinkron és az elkövetkezendõ hetekben fog megtörténni a bejelentés, hogy ki is forgalmazza majd dvd-n. Sõt a Palace filmek 90%-nak már elrendezõdött a sorsa, csak még nem hozták nyilvánosságra.
Az Expendablesnek is megvan a magyarországi forgalmazója (egy vagy két cég). Még nem hozták nyilvánosságra. De ez nem is lényeges, mert egy átlag mozinézõt nem nagyon érdekel, hogy ki hozza be a filmet. Aztán, ha mégsem így lesz ahogy írtam, hát ez van.
© bippo2010. 06. 14.. 20:42||#36
Fõleg, hogy ezeket a fickókat eredetiben a legjobb hallgatni.
© qtari2010. 06. 14.. 19:46||#35
Nehogy bedõljetek ennek! Még azt sem tudni hogy ki lesz a forgalmazó, így a szinkronstúdiót meg végképp nem tudni...
© Daza5002010. 06. 12.. 14:30||#34
Schwarzi-nak jó lesz Gáti, ezzel nincs gond.
De Gesztesi meg nem nagyon illik Sylvihez...Vass tényleg jobb lenne, a Dredd Bíró-ban is nagyon ütött.
© Skynet2010. 06. 09.. 19:55||#33
Kiafaxom az a Kutyúr és aza Sztónkold?😊
© winnie2010. 06. 09.. 17:22||#32
?? mickey rourke-nak és jet linek mióta van megszokott hangja? vagy megszokottabb, jelentsen az bármit is. eleve, ki látott szinkronos jet li-filmet?😊

szegény gáti oszkár nem tehet arról, hogy õ stallone és svarci hangja is, így egyértelmû, hogy vagy elõbbinek kellett gesztesit, vagy utóbbinak reviczkyt kapnia, nem?
© clx4572010. 06. 09.. 17:15||#31
Mocskosul szar szinkron lesz már most látom.Nem lehetne inkább a megszokottabb hangokat kapnia egyes szereplõknek?
Gondolok itt Slyra,Scwwarzira(igaz h a terminátorban meg jó pár filmben Gáti de most ez nem lényeg)Mickey Rourke,és Jet Li hol marad?
© Risu Führer2010. 06. 09.. 15:08||#30
nemá hogy a Gesztesi lesz Stallone hangja Gáti jobban illene hozzá.de legalább Dörneré lesz Willis.
© immovable2010. 06. 09.. 09:24||#29
Kit érdekel lesz e magyar forgalmazó? Neten fent lesz az elég.<#gonosz1>
© JohnR2010. 06. 08.. 22:26||#28
Stallone-nak általában Gáti Oszkár szokott a magyar hangja lenni.
Vass Gábor eddig 3 esetben szinkronizálta tudomásom szerint (Rambo III, Dredd Bíró, Bérgyilkosok).
Csernák János (Fantom az éjszakában régi változat, A specialista) és Gesztesi Károly (Menekülés a Rocky 4 -InterVideos szink., Túl a csúcson - Vico szink., A bosszú börtönében, Kobra - Új szink., Felpörgetve, D-Tox) szinkronizálta a filmjeit.