SG.hu·

Újabb nyílt forráskódú film készül

A Big Buck Bunny és Elephant Dreams után hamarosan megjelenik a Sintel című nyílt forráskódú alkotás. A nemzetközi projekt célja annak bemutatása, hogy milyen lehetőségek vannak a nyílt forráskódú animációs szoftverekben. A program végeredménye egy digitális animációs rövidfilm lesz.

A Durian Sintel a tervek szerint egy 5, vagy maximum 8 perces fantasy rövidfilm lesz, amelyben a főhősnőt jégen és sivatagon keresztül üldözik. Az alkotás egyrészt a Blender nyílt forráskódú alkalmazást reklámozza, másrészt hozzájárulhat a szoftver jobbá tételéhez. A Blender mellett az alkotók felhasználják a Gimp, az Inkscape, a Krita és a Mypaint nyílt forráskódú alkalmazásokat is. Az alap csapat 12 egyesült államokbeli, holland, francia, kanadai, ausztrál, német és belga szakemberből áll, ők már 4 hónapja dolgoznak a projekten. Emellett önkénteseket is várnak.


Az alapkoncepció a holland Martin Lodewijk nevéhez fűződik, a forgatókönyvet a szintén holland Esther Wouda írta, a művészeti koncepcióért a francia David Revoy felel, a rendező az amerikai Colin Levy, míg a film producere a holland Ton Roosendaal. A projektet a Blender Alapítvány mellett támogatja a Hollandia Filmalap, a Cinegrid Amsterdam és a Holland Filmalap. Egyúttal az is eldőlt, hogy amennyiben a fejlesztőknek sikerül megfelelő szponzort szerezniük, úgy elkészítik a Durian Sintel 4k Digital Cinema, vagyis 4096 x 2160 képpontos felbontású változatát is. Ezenkívül piacra dobnák a Sintel DVD-s kiadását, amiből komoly bevételeket remélnek.

Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy a kész mű mikor jelenik meg. Az animációs film előzetese mindenesetre már elérhető MPEG4, DivX Plus HD és Ogg Theora formátumokban és 480p, 720p és 1080p felbontásban. Az alkotók jelezték, hogy készek felvenni a kapcsolatot a feliratkészítőkkel, hogy a rövidfilm minél több nyelven jelenhessen meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© smaszi2010. 05. 26.. 01:28||#5
Nem rossz, nem rossz...
© endrev2010. 05. 21.. 11:35||#4
Brutál. 😊
© Kensin2010. 05. 20.. 11:29||#3
Pontosan mi az amivel nem vagy megelégedve? Mert szerintem nagyon szépek a renderek, fõleg a sárkányok tetszenek, first class <#eljen>
Ami nem a legszebb az a karakterek mozgása, ez viszont teljesen független a programtól. Az hogy a nagy filmek szereplõi olyan élethûen mozognak az a motion capture cuccok miatt van, és ez sokat el is vesz az animálási idõbõl. Ezek a gyerekek viszont kézzel szerkesztik meg az összes karaktermozgást, ami azé elég brutális mennyiségû munka
© alejandri2010. 05. 20.. 09:28||#2
Bár nagy támogatója vagyok az OpenSource programoknak, szerintem a Blendernek még van hova fejlõdnie. A mellékelt videó is ezt bizonyítja. De reménykedem hogy hamarosan eléri a Maya program szintjét, és talán több nyílt animációval fogunk találkozni.
© Kensin2010. 05. 20.. 08:25||#1
Nem gondoltam volna hogy ezt is látni fogom itt az SG-n 😊

Pár kiegészítés:
- A "Durian" csak a kódneve volt a filmnek amíg ki nem találták a címét, vagyis a címe simán Sintel. (Ami egyébként hollandul izzó fadarabot jelent)
- Egy blogbejegyzésükben elárulták hogy a film 12 perces lesz.
- A történetet nem árulták el, de az eddig bemutatott képek és történetrészletek alapján arról fog szólni, hogy egy "lepukkant fantasy gettóban" lakó lány (Sintel) találkozik egy kis sárkánybébivel akit nagyon megkedvel, majd valahogy elszakadnak egymástól, és a keresésére indul. A történetben állítólag fontos szerepe lesz a logóban látható sárkányfának.
- Érdekesség hogy bár mindent nyílt forráskódú programokkal készítenek, ez alól kivétel a zene, melyet a német Jan Morgestern saját stúdiójában készít fizetõs szoftverekkel. Voltak viták, hogy használjon õ is nyílt forrású szoftvereket zeneszerkesztéshez, de mondta hogy próbálta és egyik sem volt egyelõre alkalmas stúdió minõségre.
- A filmet terv szerint július 15-e körül adják ki, és a nem sokkal késõbb levõ Siggraph-on szeretnének egy premiervetítést összehozni.
- A Sintel DVD-t már jóval a film készítésének kezdete elõtt elõ lehetett rendelni, és mikor elérte a rendelések száma a 2000-t, akkor vált teljesen biztossá hogy a film elkészül.