SG.hu·

Stallone végzett a Rambó-filmekkel

Az összes Rambo 5-ról szóló pletyka és hír értelmét vesztette, hiszen Sylvester Stallone bejelentette, hogy nem kíván több Rambo-filmet készíteni. A színész-rendező elhatározása véglegesnek tűnik.

Nem lehet tudni, hogy mi történt azóta, hogy több hír is beszámolt a Rambó tervezett ötödik részéről, de Sylvester Stallone az Empire-nek adott interjújában kijelentette, hogy 99%-ig biztos abban, hogy nem fog több film készülni a népszerű akcióhősről. A színész azt is elmondta, hogy miközben úgy érzik, hogy Rocky Balboa karaktere befutotta a teljes kört, addig John Ramboban még lett volna potenciál, akarta is folytatni a történetet, végül azonban nem lesz belőle semmi.

A korábbi hírek szerint a Rambo 5 scifibe hajlott volna és a Hunter című James Byron Huggins-regényen alapult volna, melynek jogait Stallone évekkel ezelőtt vásárolta meg. A színész az interjúban kifejtette, hogy elégedett a filmsorozat negyedik epizódjával, a John Ramboval, hiszen bemutathatta benne, hogy milyen is a polgárháború, azonban innen nehéz lett volna tovább lépni, többet mutatni. Akik kedvelték a filmet, azoknak jó hír lehet, hogy Stallone jelenleg is dolgozik a rendezői verzión, mely 12 perccel lesz hosszabb a mozis változatnál. (A John Rambo egyébként Amerikában 42 millió, míg a világ többi részén 70 millió dollár bevételt hozott.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Stefling2010. 05. 06.. 21:04||#8
Egy részt még én is szívesen fogadtam volna.. 😞
© Narxis2010. 05. 03.. 10:54||#7
Kár, pedig jó lett volna az 5. rész.
© Wittgen2010. 05. 03.. 10:20||#6
Ez lemaradt: egy Rambo elõzményfilm Vietnámról jöhetne, egy fiatal tehetség + a Rambo 4-ben megismert nyers háborús brutalitás igen kemény filmet eredményezne 😊
© Wittgen2010. 05. 03.. 10:19||#5
Szerintem kár lenne folytatni, hiszen szépen lezárta Sly a 4. rész végén a sorozatot.

Mondjuk ettõl még egy teljesen más karakter bõrébe bújva/vagy csak rendezõként egy más filmet (pl a fent említett sf-et) simán nyomhatna. Úgy néz ki, hogy Sly is idõs korára ért be annyira, hogy rendezõként is komolyan számításba jöhessen. Mondom ezt úgy, hogy a D-Tox kivételével a DVD-s filmjei nem tetszettek, de a Royck Balboa és a John Rambo oltári jó lett. Mind a rendezés, mind a színészi teljesítmény, mind a forgatókönyv kellemes összhatást nyújtott számomra.

Off: pont a hétvégén néztem meg a Cop Land c. filmet, amiben kiégett sheriffet játszik. Szerintem nagyon jó volt abban a szerepben is.
© bippo2010. 05. 03.. 10:06||#4
A szájdublõre lehetne Milo Ventimiglia 😊
© csuszi2010. 05. 03.. 08:46||#3
és elárulod ki játszaná el a fiatal rambot?😊
© Stonee2010. 05. 03.. 08:37||#2
SPOILER !!!!

nem is kell, a 4. rész végén láthatjuk ahogy hazatér. ezzel szépen keretbe lett rakva a történet. (de ha elõállna egy 0. (elõzményfilm-pff) résszel ami még Vietnámban játszódik az nem lenne rossz!! )
© Betonparaszt2010. 05. 02.. 23:53||#1
Na majd meglátjuk - vagy nem <#crazya> . A következõ Rambo film már egy dél ázsiai nyugdíjas otthonban játszódna, ahol a bentlakók összetûzésbe keverednek a joghurt beszállítóval, mert romlott volt az epres joghurt. A feszültség tetõpontján megjelenik Rambo, aki járókeretéjre támaszkodva egy vállról indítható könyökmankóval célba veszi a beszállító kézi kocsiját...... <#lama>